Bolyongás a sötét alagútban

„A fényt már látjuk, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen hosszú az alagút." Ezzel a mondattal szemléltette néhány napja a pénzügyminiszter, mennyire nehéz a kilábalás a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból. Ki tudja, miért éppen az alagút jutott eszébe Varga Mihálynak a gondokról. Természetesen nem vagyunk hívei az összeesküvés-elméleteknek, de az biztos, hogy nem egészen 24 órával e jellemzés elhangzása után, egy valóságos alagút terve borzolta a kedélyeket a hazai belpolitikában.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy alagútról szó sincs. Legfeljebb aluljáróról. Ha éppen úgy tetszik. 

A történet azzal kezdődött, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának – egyébként jobbikos – elnöke Facebook-oldalán közzétett egy videót. És elmondta, hogy hétfőn reggel egy „olyan papírt” adtak a kezébe, amelyből egy titkos fejlesztés terve rajzolódott ki. Eszerint alagút épülne a Puskás Arénához. A dokumentum azért került Stummer Jánoshoz, mert a beruházást a bizottságon keresztül akarták „sok évre” titkosítani. Szerinte azzal a céllal, hogy elkerüljék a botrányt. Valóban gyanúra adott okot, hogy a fideszes többség – amint előre jelezték az elnöknek – módosította a testület ülésének napirendjét és meg is szavazta a titkosítást. Emiatt fordult Stummer a nyilvánossághoz. 

Már ez is eléggé szokatlan és különleges, hiszen felmerült, hogy az elnök államtitkot sértett, amiért akár felelősségre is vonható. De nem kevésbé váratlan a folytatás sem. Stummer közlésére ugyanis a kétségkívül érintett, ám az ilyen súlyú ügyben nem feltétlenül kompetens Puskás Aréna válaszolt. Utóbb pedig az ő közleményére hivatkozott még a Miniszterelnökség is. Ebben a közleményben pedig lényegében úgy cáfolták meg a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, hogy igazat adtak neki. Kifejtették, hogy kacsa, miszerint a titkos terv értelmében alagút épülne a stadionhoz két milliárd forint értékben. Az igazság ugyanis az, hogy egy összesen 50 méter hosszú autós aluljáró készül majd. A védett személyek ezen közelíthetik meg a küzdőteret, és így nem keresztezik a több tízezres közönség gyalogos útvonalát.

A kormányhoz közeli médiában mindennek hatására dühödt támadások indultak a jobbikos politikus ellen. Mégiscsak felháborító, hogy egy ellenzéki képviselő szembe merészelt szállni a nagyságos kétharmad akaratával, ráadásul felhasználva pozícióját. Arról természetesen nem esett szó, hogy a parlament nem egy gombnyomogató többség törvénygyára – amivé az utóbbi tíz évben tették –, hanem fő funkciója a végrehajtó hatalom ellenőrzése (lenne). Valamint azt sem hangoztatták, hogy a normális demokráciákban – és Magyarországon 1990 óta – nem véletlenül van mindig ellenzéki elnöke a nemzetbiztonsági bizottságnak – éppen az ellenőrzés jegyében. 

Ráadásul Stummer nem ijedt meg. Többek között arról beszélt, hogy amíg ő a testület elnöke, addig ilyen ügyeket nem enged át. Vagyis a hatalom nem számolhat azzal, hogy „egy nemzetbiztonsági pecséttel eldugják az emberek elől a értelmetlen pénzszórásaikat”. Ha ugyanis a bizottság titkosít egy tervet – például az alagút, vagy aluljáró építését –, akkor az nem kerül a közbeszerzésbe, tehát mentesül a kontroll alól is. Megjegyezte azt is, hogy sem a Puskás Aréna, sem pedig a Fidesz vagy a kormány nem cáfolta érdemben a közlését. Hiszen kiderült, hogy épül valami – nevezzék alagútnak, vagy aluljárónak –, feltehetően két milliárdba kerül majd, és a tervnek az Orbán Viktor vezette kormány az előterjesztője. Stummer azt is szóvá tette, hogy elismerték, ez egy titkos információ, de ez esetben a nyilvánosság elé tárásával nem csak ő sértett (volna) államtitkot, hanem az is, aki megerősítette a tényt.

Ezzel azonban még nem volt végük a meglepő – és nem mulatságos – fordulatoknak. A belügyminiszter ugyanis magához rendelte a nemzetbiztonsági bizottság elnökét. Most ne akadjunk fenn azon az apróságon, hogy normális demokráciákban ez legfeljebb fordítva történhetne meg. Minthogy viszont Magyarországon élünk és Orbán Viktor rendszerében, elégedjünk meg azzal, hogy fontos minden tisztázó megbeszélés. És ez is történt. Utólag Stummer azt közölte, „egyenes és karakán beszélgetést” folytatott Pintér Sándorral. Megállapodtak abban is, hogy egyelőre semmi sem épül a Puskás Arénánál és ha majd mégis, akkor előtte szakértői egyeztetést tartanak, amire meghívót kap a bizottsági elnök. Vagyis elképzelhető, hogy nyílt közbeszerzési eljárást bonyolítanak le és az építkezést nem is kell titkosítani. 

Jogi szempontból persze elég bonyolult az egész ügy – amint az Magyar György ügyvéd magyarázatából kiderült. Hiszen a nemzetbiztonsági bizottság elnöke nem hozhatna nyilvánosságra titkosított információkat. Ha azonban csak a tényről beszél, de belső tartalomelemekről nem, akkor már más megítélés alá esik. Amennyiben feljelentik – amint az már meg is történt –, azt kell megállapítani, hogy a közlése veszélyes volt-e a társadalomra. A válasz erre egyértelmű nem. Viszont a Központi Nyomozó Főügyészségnek kötelessége kiterjeszteni a nyomozást, ha netán kiderül, a titkosítással valóban a közbeszerzést próbálták kikerülni. Ez esetben meg kell állapítania, hogy ez kinek állt érdekében. Ugyanakkor az is igaz, hogy a védett személyek számára – legyenek akár magyarok, akár külföldiek – teljes biztonságot kell teremteni, még a Puskás Arénában is. Tehát ebből a szempontból a pontos tervek titkosítása is teljesen érthető. 

Most itt tart az ügy, amely – ha úgy tetszik – egyelőre happy enddel zárult. Örülni azonban nem lehet. Ebben az alagútban – nevezhetjük akár aluljárónak is – sötétség uralkodik. Olyan, mint a mai magyar valóság. És még csak reményünk sem lehet, hogy valahol fényt látunk pislákolni.