Borkai megszólalt: szerinte a balliberális média habosította fel a történetét

HírKlikk 2020. augusztus 11. 07:41 2020. aug. 11. 07:41

A Győrhöz tartozó Bácsán található a szexbotránya miatt lemondott Borkai Zsolt családi háza. Itt fogadta a Blikket az egykori polgármester.

– Őstermelő vagyok, az időm nagy részét ott töltöm, vannak birkáim, lovaim, csirkéim, folyamatosan foglalkozni kell velük. Korán reggel kelek, megetetem az állatokat, de szőlőt is termesztek, a metszéstől a permetezésig mindent én csinálok. Akiknek nagyon sima a tenyerük, ilyenkor rájöhetnek, hogy van kemény munka is a világon. Amikor olimpiai bajnok lettem, vastag volt a kezemen a bőr, most megint ezt érzem – mesélte büszkén.

Borkai nem tagadta, hogy a fiatal lányokkal való közösülést bemutató felvételek után mélyponton volt, sokáig ki sem mozdult a házából. Mostanában is csak a barátaival találkozik néha.

Ha a címet nem is, de az olimpiai járadékot meg akarták vonni Borkaitól az ellenzéki pártok. Ez az összeg Borkai esetében körülbelül 330 ezer forint. Végül a Magyar Olimpiai Bizottság úgy döntött, nem vonja meg a pénzt. A volt polgármesternek már nincs cége, ahogy Borkai lányának sem, ő ugyanis néhány hete eladta a nevén lévő, vendéglátással foglalkozó vállalkozását.

– A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat, de hála istennek, ő is vevő volt rá. Jól megvagyok a bőrömben, de ehhez kellett a család nagy segítsége és összezárása is. Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk – mondta.

– Volt egy megbicsaklásom, amire nem vagyok büszke, de fel lett építve egy koncepció, amire mondhatnám azt is, hogy minden szava csúsztatás és dezinformációból származik.

Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam

– szögezte le határozottan.

Borkai szerint, a balliberális média „habosította fel” a történetet. Állítja, a családja még nem olyan régen is kapott fenyegető, mocskolódó üzeneteket, akadt olyan, aki a jachtos lányok fotóját küldözgette.

Bár Borkai a legtöbb témától nem zárkózott el, a közéleti kérdésekre nem felelt. Mint mondta, „nincsenek már gondolataim a politikában”, de hozzátette, polgármestersége alatt sokat fejlődött Győr városa. Utódjáról, Dézsi Csaba Andrásról annyi mondott, hogy „se jóban, se rosszban” nincs vele, de már a helyi politika alakulását sem követi.

Forrás: Blikk