Botrány a katolikus egyházban: újabb NER-sztárpap bukott le
„Az elmúlt hónapok egyházunkat érintő botrányos hírei sokakban békétlenséget, csalódottságot váltottak ki” – utalt szerdán kiadott közleményében a katolikus püspöki kar a közelmúltban nyilvánosságra került papi szex- és pedofilügyekre, hangsúlyozva: együttérzéssel és fájdalommal gondolnak azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást.
A leírtak egy nappal később, csütörtökön újabb aktualitást nyertek – írja a Népszava. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hírül adta, hogy egy bejelentés nyomán, előzetes vizsgálat indult egy fővárosi plébános ellen. A bejelentés a főegyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálatához érkezett. Az ügy komolyságát jelzi: az Erdő Péter bíboros által vezetett főegyházmegye indokoltnak látta, hogy az érintett személyt „minden papi tevékenység gyakorlásától” eltiltsa. Ezt követően a szóban forgó plébánost „saját kérésére, korára és egészségi állapotára tekintettel” felmentette egyházi beosztásai alól, és nyugállományba helyezte. Az egyházi vizsgálat folytatódik, az ügyben rendőrségi bejelentés is történt.
A főegyházmegye tájékoztatása nevet nem tartalmazott ugyan, a Népszava szerint azonban katolikus berkekből megerősítették a Válasz Online értesülését: Pajor András zuglói plébános az, akit eltiltottak a papi szolgálattól. Három hónappal Bese Gergő felfüggesztése után, újabb NER-sztárpap „pörög ki” az egyházi szervezetrendszerből – állapította meg a portál, amely a politikai kereszténység és az orosz propaganda „egyik arcának” minősítette Pajor Andrást.
A Válasz Online információi alapján Pajor András esetében konkrét pedofil aktusok nem történtek ugyan (ilyesmiről a Népszava forrásai se számoltak be), de annak, ahogyan a ministránsfiúkkal szemben visszaélt hatalmával és tekintélyével, a portál szerint volt szexuális dimenziója is. A cikk az áldozatként nyilatkozók elmondása nyomán részletesen ismertette, a pap milyen ürügyekkel inzultált pucérra vetkőzött fiúkat. A táborokban például rendszeresítette a kullancsvizsgálatot: „Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egyesével, anyaszült meztelenül kellett megjelennünk előtte, s ő a kezeivel alaposan áttapogatta az intim testrészeinket is. Amíg 8-10 évesek voltunk, valahogy kibírtuk, de amikor 15-16 éves korunkban is ragaszkodott a saját közreműködéséhez, kezdett rém kényelmetlenné, már-már zaklatásszerűvé válni a dolog.”
Hasonlóan járt el a masszírozás során is: „teljes test-masszázsra kell gondolni, ahol megint meztelenül hevertünk előtte, ő meg mozgatta a tenyerét rajtunk bárhol, ahol nem akartuk.” Előfordult, hogy a téli D-vitaminhiányra hivatkozva „kvarclámpázós” alkalmat hirdetett: „eleinte csak az arcunkat sütötte a fény, aztán a teljes testünket az ő szeme láttára”.
Pajor András ismert a közéleti megnyilvánulásairól. A szélsőjobboldali, akár antiszemita húrokat régóta és gyakran pengető pap 2010 után a Fidesz mellé állt. A Válasz Online felidézte, hogy terápiát javasolt Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének. A zuglói plébánost tavaly Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.
A Népszava is próbálta elérni Pajor Andrást, aki csütörtökön kora este a közösségi oldalán reagált a hírekre: „Súlyos lejárató kampány folyik ellenem. Nem magyarázkodom, mert nincs miért. Aki ismer, kérem, aszerint ítélje meg mindezt.”