Politikai botox
A kozmetikai botoxkezelésről mindenki hallott, vagy akár már magán is kipróbálta. Aki online, s főleg közösségi platform által van kapcsolatban a világgal, az nem tud eltölteni botoxtalanul egyetlen napot sem. A botoxnak mindig célja van, és elhanyagolható ezek között az orvosilag indokolt esetek száma. Míg a hétköznapi botox csak egy adott személyt érint, az magánügynek tekinthető, addig egy közösséget irányító világnézet botoxolása az már nagyon is közügy.
A NER vezérkara a választásra készülve, felhagyott a migráns-arcjógával, a keleti relaxációkkal, az orosz jeges szaunákkal. Ezek már nem voltak elég hatékonyak a feljövő reformtörekvések elnyomására. Mivel az idő vészesen fogy, ezért Orbánék botoxoltatásba kezdtek a politikai kommunikáció és imázsépítés tekintetében. Erre példa a magyar hadsereg mézeskalácsos népszerűsítésének módja is. Ennek természetesen az a célja, hogy külsőleg (ránézésre) megpróbálja magát újra népszerűnek, hatékonynak, fiatalosnak, modernnek, netán (!) hitelesnek mutatni, miközben semmin sem változtat, legfeljebb csak annyit, hogy még jobban dolgozik azon, hogy az erkölcstelenségeit ne lehessen felfedni. Sem erő, sem szándék, sem etika nincs bennük a megújulásra: az „előre” irányát nem vitatva, menekülnek a nem is sejthető jövőbe.
A nemzeti botox a következőkben mutatkozik meg:
Orbán és köre a politikai imázsát új tartalom nélkül frissíti. Trükköznek a médiaanyagokkal, a PR-ral, és harsányan látvány-politizálnak. Megpróbálnak friss, nem leharcolt, még ismeretlen arcokat előtérbe tolni, arra persze vigyázva, hogy ezek az új figurák semmilyen új elgondolást ne hozzanak a közéletbe, mert azzal az árnyékban lévő régieket sokkolnák. Minden erővel azon vannak, hogy harsányan, látványos kampányokkal, kulturális beruházásokkal, rendezvényekkel, esetleg nemzeti csodasztorikkal fedjék el a kormányzás megakadását, romlottságát és csődjét. Lényegét tekintve, tehát a „politikai botox” a választók megtévesztésére szolgáló közpolitikai, társadalmi, kulturális és gazdasági kozmetikai beavatkozás. A simuló felszín alá begyűrik a ráncokat.
A botox-beavatkozások közül a szájfeltöltés és az arcfelvarrás az igazán népszerű a Fidesz-KDNP esetében.
A „politikai szájfeltöltés” az, amikor a politikus vagy az esetünkben az egész NER kapkodva, döbbenetes szinten eltúlzottan próbál „nagyobbat mondani”, mint Magyar Péter és a Tisza Párt. Nézzük meg, miket ont magából mostanában például Kocsis Máté. Ide tartozik az is, amikor a semmit valamiként adják el azáltal, hogy érthetetlen tempóban, sok rokonértelmű szót és érzelmet keltő fogalmi panelt használva beszélnek róla. Mindenhol, mindenki, ugyanúgy. Ezért tűnik úgy a szegény polgárnak, hogy csak ő nem érti, mi is a magvas és felemelő lényeg. Ezt szégyelli, így ő lesz a leghangosabb, aki tapsolni fog. Ugyancsak ilyen az, amikor a narratívában hemzsegnek az ígéretek, a jelszavak, de nincsen semmi konkrétum, felelősség, ami kötné a prédikálót az elmondottakhoz. Ilyenkor aztán nincs megállás: mindenhol a magabiztosság, az energetikusság mutatkozik, legyen az egy falusi vegyesbolt megnyitása vagy a Washingtonba repülés idióta, színes sapkákban. Így aztán mindent áthat a hazugság, a ferdítés, a torzítás. Sőt, megkezdődött a hamis tartalmak ipari mennyiségben való előállíttatása a mesterséges intelligenciával.
A másik kedvelt művi beavatkozás a „politikai arcfelvarrás”. Ez azt jelenti, hogy a NER már csak a pénzégető kommunikációjával, kizárólag drága külsőségekkel, és lényegtelen személycserékkel próbálja megújítani a róla alkotott, mumifikálódásnak indult képet. Valódi reform nincs, helyette csak új szlogenek, jelszavak, logók, projektek, szóvivők, digitális harcosok jelennek meg, ami a mozgalmasság, a fejlődés látszatát kelti abban, aki hinni akar. Mint a szocializmusban: különböző posztokon helyet cserélnek az emberek, hiszen már „elvégezték a feladatukat”, mint például ahogyan Demeter Szilárdot lecserélték Zsigmond Gáborra a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztján. Az arcfelvarrás leginkább a magfideszesekhez szól, mert az ő megtartásuk a Fidesznek lejtő választási szabályok miatt akár magában elégséges lehet a NER hatalmának kis arányú megtartásához. A magban lévő, „propaganda magon élők” pedig végletekig hisznek, mert nincsenek felkészülve a valósággal való szembesülésre, és ezt ők is sejtik.
A NER politikai botoxolása tehát a politikai munka alja, ahol már nincsen más cél, csak az eltartók (kitartók), azaz a választópolgárok folyamatos lekötése hamis mesékkel.
Ha élesen szeretnénk látni, mi is a NER a politikai botox verzióban, gondoljunk a szappanoperák agyonműtött, befolyását vesztett, mesterien manipulatív és komoly luxushoz szokott veszélyes főszereplőire.
