Szijjártó gyomorforgató cinizmusa
Moszkvában tárgyalt a héten Szijjártó Péter. A külügyminiszter kollégájával és régi barátjával, Szergej Lavrovval is találkozott, ezen kívül Putyin elnöknek is megköszönhette, hogy szabadon engedtek a fogságból két magyar származású katonát, akiket, Szijjártó megfogalmazása szerint, az ukránok soroztak be a hadseregbe.
Szijjártó, aki szemmel láthatóan hálás volt az orosz elnök nagyvonalú gesztusáért, azt nem tartotta fontosnak felvetni Putyinnak, hogy ennek a két magyar származású ukrán katonának (sok ezer társukhoz hasonlóan) miért kellett bevonulnia és a fronton harcolnia a megszállók ellen. A két férfinek ugyanis a négy évvel ezelőtti orosz agresszió előtt minden bizonnyal tisztes polgári foglalkozása volt: orvosok lehettek, tanárok, esetleg kétkezi munkásként betont kevertek, vagy tetőt ácsoltak a házak fölé. Eszük ágában sem lett volna katonának állni, ám Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy megtámadja Ukrajnát, s amellett, hogy a négy évvel ezelőtt kitört háborúban sok ezer embert megöltek, folyamatosan pusztítják az ukrajnai infrastruktúrát, leginkább az ukrán emberek számára a fűtést és a világosítást biztosító berendezéseket.
Mindezeket a hálatelt szívű Szijjártó nem említette vendéglátójának, mint ahogyan egy nappal korábban, a Putyinnal telefonbeszélgetést folytató Orbán Viktor sem kérdezte meg az orosz elnöktől, hogy mikor méltóztatik befejezni ezt a szörnyű háborút. (Amit egyébként el sem kellett volna kezdenie.)
Az nagyon is helyénvaló, hogy a magyar állam gondoskodik a bajban lévő polgárairól. Így történt ez legutóbb a Közel-Keleten is, ahol a Béke Nobel-díjra ácsingózó Donald Trump amerikai elnök indított háborút Irán ellen és ami miatt magyar állampolgárok ezrei rekedtek a veszélyes térségben.
Emlékezhetünk: 2017 júliusában a hagyományos tusnádfürdői találkozón Orbán úgy fogalmazott, „Ha a világon bárhol bántanak egy magyart, kell lennie egy piros lámpának, ami felvillan Budapesten.” A miniszterelnök már akkor sem mondott igazat, mert miközben erről értekezett, alig néhány méternyire tőle, a hajánál fogva a földre rántottak egy fiatal magyar nőt. Az volt a bűne ennek a magyarnak, hogy tiltakozott más magyarok tettei ellen. Nem tetszett neki, hogy a Paks2-nek nevezett projekttel kiárusították Magyarországot az oroszoknak, a Liget projekt révén pedig betonná alakítják a budapestiek kedvenc parkját.
Az elkövető, aki a magyar nőt bántotta Tusnádfürdőn, a csíkszeredai konzul sajtósának a férje volt. Esküvői fotós máskülönben, aki, amikor nem fiatal magyar nőkre támad, hogy a hajuknál fogva a földre rántsa őket, minden bizonnyal nagyon cuki esküvői képeket szokott készíteni. Borbáth Áron, így hívták a csíkszeredai magyar konzul sajtósának a férjét, utóbb elnézést kért a Facebookon. Nem a hajánál fogva a földre rántott fiatal magyar nőtől, hanem azért, mert – mint írta – nem így kellett volna eljárnia.
Orbán és Szijjártó bizonyára azt is jól tudja, hogy nemcsak a nagyvilágban bántalmaznak magyarokat, hanem idehaza, a szülőföldjükön is. Itt van például Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, akinek nem csupán azért kell elszenvednie a hatalom vegzálását, mert valaha jó volt az akkor még magát liberálisnak mondó Orbán Viktorhoz, hanem azért is, mert egyháza komolyan veszi a keresztény tanításokat és a hatalomhoz való törleszkedés helyett az elesetteket, a szegényeket segíti.
Ugyanígy említhetnénk, azokat a fiatalkorú fiúkat és lányokat, akikről nemrég Babák címmel láthattunk megrázó riportfilmet. Őket is bántalmazták a nevelőik, szexuálisan kihasználták, ám az állam nem lépett fel a védelmükben, holott a feljelentések nyomán a rendőrség régóta tudott a Szőlő utcai és más javítóintézetekben történt visszaélésekről.
Jó, hogy a számos ukrán hadifogoly közül most legalább két magyar származású katonát szabadon engedtek. Még jobb lett volna, és ezt mind Orbán, mind Szijjártó elfelejtette közölni az oroszokkal, ha nem is kellett volna háborúba menniük.
