„Bravó. Így kell ostobaságból és kicsinyességből kicseszni sok százezer budapesti és környékbeli emberrel"

HírKlikk 2023. december 21. 11:40 2023. dec. 21. 11:40

A főpolgármester szerint a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés sokkal szorosabb összekapcsolására lenne szükség.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán csütörtökön ezt azzal kapcsolatban írta, hogy a tervek szerint márciustól külön bérletet kell venni az állami MÁV-, HÉV- és Volánbusz-járatokra Budapesten. A főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a BKK-bérlet évek óta minden közösségi közlekedési járműre érvényes Budapesten.

Az emberek a fővárosi és az állami szolgáltatásokat is használhatják, a cégek pedig osztoznak a bérletekből származó bevételen. Mindenki jól jár. A kormány azonban azt tervezi, hogy márciustól külön bérletet kell venni az állami MÁV-, HÉV- és Volánbusz-járatokra Budapesten belül is – írta Karácsony Gergely.

Úgy fogalmazott, „Bravó. Így kell ostobaságból és kicsinyességből kicseszni sok százezer budapesti és környékbeli emberrel."

Mindenki tudja, hogy ennek éppen az ellenkezőjét kellene csinálni: a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés sokkal szorosabb összekapcsolására lenne szükség. Közös bérlet, egységes utastájékoztatás és összehangolt szolgáltatások helyett azonban az állami vonalakon járatritkítások, áremelések, visszafejlesztések történnek – fűzte hozzá.

„Maradt még néhány nap, hogy a kormány elfelejtse ezt a badarságot, és visszatérjünk a közös Budapest-bérlet fenntartását szolgáló megállapodáshoz" – tudatta Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom