Brexit-kilátások: a helyzet reménytelen, de nem komoly

HírKlikk 2019. augusztus 23. 16:24 2019. aug. 23. 16:24

Boris Johnson az Angela Merkelnél és Emmanuel Macronnál tett látogatásokon nem ért el semmit, írta a Neue Zürcher Zeitung. Sem a német kancellár, sem a francia elnök nem akar változtatni a brexit-megállapodáson, még akkor sem, ha ezzel nő a megállapodás nélküli kilépés kockázata. 

Macron és Johnson sajtótájékoztatóját a közös munkaebéd előtt, és nem utána tartották, ami jelzi, hogy mindkét fél kitartott a brexittel kapcsolatos álláspontja mellett. Macront a brit kívánságokkal szembeni demonstratív határozottsága azonban nem akadályozta meg abban, hogy méltassa a szigetországgal fennálló barátságot, és aláhúzza a kétoldalú együttműködés jelentőségét különösen az európai védelem, valamint a gazdaság és a technológia terén. Macron kifejtette: Nagy-Britannia helye Európában van, és reméli, hogy ezt a jövő igazolja majd. Ugyanakkor tiszteletben tartja a britek döntését, de Párizs semmi olyat nem fogad el, ami „gyengítené az európai projektet”.

Boris Johnson nem kevésbé derűlátóan nyilatkozott: „sok energiával és jóakarattal” október 31. előtt lehet megoldást találni a kérdésekre. Mindenesetre ő nem akarja egyedül vállalni a felelősséget a megállapodás nélküli kilépésért, hanem tiszteletben akarja tartani a szavazók véleményét, de egyben továbbra is fenn akarja tartani a baráti kapcsolatokat az európai szárazfölddel - mondta.

Johnson igyekezett azt érzékeltetni, hogy nem akarja országát elszigeteltségbe vezetni. Ám leszögezte: fontolóra sem vette a vámellenőrzések esetleges újbóli bevezetését az ír határon - amit rendszerint a megállapodás nélküli brexit mintegy automatikus következményének tekintenek. Úgy vélte, van még elegendő idő a határkérdés megoldására. A sajtó előtt azonban Macroné volt az utolsó szó: „Nem az EU választotta az október 31-i határidőt, de felkészülünk rá” - mondta.