Brüsszelben Szájeren kívül a magyar titkosszolgálat is megbukott?

HírKlikk 2020. december 4. 05:30 2020. dec. 4. 05:30

Ha egy képviselő részt vesz egy szexpartin, ahol drogok is előkerülnek, az komoly biztonsági kockázatot jelenthet a képviselt országra nézve – mondta a Népszavának Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő. Ugyanis az ilyen kompromittáló információkra könnyedén felfigyelhetnek más államok szolgálatai. Márpedig az Európai Unió „fővárosában”, a NATO székhelyén hemzsegnek a különféle kémszolgálatok emberei. Egy ilyet ügyet, mint az orgia – ha tudomást szereznek róla – a külföldi, nem baráti szolgálatok könnyedén felhasználhatnak.

A hazai politikusok védelméről az Alkotmányvédelmi Hivatal gondoskodik, ám a külföldi ügyeikre az Információs Hivatal (IH) láthat rá, ami a külgazdasági és külügyminiszter felügyelete alá tartozik. A tárcavezető a botrány kirobbanásának napján, hétfőn délután, a hivatal épületéből jelentkezett egy Facebook-videóval – mert „védett vonalon” tárgyalt a NATO külügyminisztereivel –, azaz találkozott a magyar „hírszerzőkkel”, akik ezek szerint nem látták el a szükséges információkkal. Ugyanis másnap reggel azt nyilatkozta, Szájer lemondásának valódi okairól a sajtóból szerzett tudomást. Ha ez igaz, az IH nem tájékoztatta arról a magyar kémelhárítás fejét, hogy pénteken a belga rendőrség lekapcsolta Szájert.

A múlt heti lebukásról minimum, de egy képviselő kettős életéről is tudnia kéne a kémelhárításnak – mondta Gulyás József, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának korábbi tagja. Márpedig vannak arra utaló jelek, hogy Szájer nem először botlott meg: a pénteki buli szervezője a belga De Standaardnak azt állította, a magyar politikus elmesélte neki, ő is szervezett már szexpartit. Gulyás úgy véli, Szijjártó kijelentése sántít, mert az a jellemző, hogy az eljárás elindításakor az adott ország rendőrsége és a titkosszolgálata azonnal értesíti a magyar társszerveket és a követséget. Sőt, Gulyás úgy véli, annak ismeretében, ami az ügyről eddig kiderült, nem zárható ki, hogy az IH-nál, de még az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is lehettek információk Szájer kinti életvitelével kapcsolatban. 

Gulyás szerint az is benne van a pakliban, hogy a szolgálatok jelezték „felfele”, hogy baj van, ám a szakminiszterek – Pintér Sándor és Szijjártó –, esetleg a miniszterelnök szintjén elakadt az ügy, nem tettek érdemi lépéseket. Azaz szakkifejezéssel élve „nem emelték ki” a kockázatot jelentő politikust, nem hívták haza. 

Forrás: Népszava