Bruttó 1,7 millió forintos alapbérért dolgozik az ellenzéket gyalázó köztévé híradósa

Harkai Péter 2020. november 30. 05:44 2020. nov. 30. 05:44

Közel egy éves jogi harcot követően, közérdekű adatigénylés eredményeként derült ki, mekkora fizetésért dolgozik Németh Balázs, aki élő adásban primitívnek, bunkónak nevezte az ellenzéket.

Az ügy annak apropóján született, hogy 2019. október 21-én a 18 órai kezdetű Híradó-t Németh Balázs műsorvezető a következő szöveggel vezette fel:

„Primitív, bunkó, felháborító akcióval nyitotta a szezont az ellenzék. Hadházy Ákos már a miniszterelnök beszéde közben is táblákat mutogatott a pulpitus előtt, majd a balhézást azután is folytatta, hogy visszaült a helyére. Előre megírt és kinyomtatott egy primitív káromkodást és, hogy eddig  épeszű ember nehezen tudta volna elképzelni, hogy ilyen trágár szöveget mutogat egy képviselő a Parlamentben, de ma ez is megtörtént. Az ellenzéki képviselők pedig szó nélkül tűrték, hogy mit művelt az Országházban Hadházy Ákos."


A törvénysértést a Médiatanács nevében annak elnöke, dr. Karas Mónika el is ismerte és 2020. januárjában kelt válaszleveléhez csatolt 32/2020. számú határozatában azt írta dr. Litresits Andrásnak 2019. november 16-ai bejelentésére: a Híradó három alkalommal megsértette a politikai hírhez hírolvasói vélemény fűzésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

A Médiatanács erre tekintettel felhívta a Médiaszolgáltatót, hogy tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményének, és a jövőben tartózkodjék a jogsértésektől.

Miután a Médiatanács elismerte a törvénysértést, Litresits András ügyvéd azt is szerette volna megtudni, hogy mindezt közpénzből milyen díjazás mellett követte el Németh Balázs, ezért kérelemmel fordult a médiaszolgáltatóhoz és az MTVA-hoz, hogy megismerhesse az alkalmazott korábbi és jelenlegi munkaszerződését.

Ezt az MTVA 2019. december elsején kelt levelében megtagadta.

Az ügyvéd a választ nem fogadta el, így először a NAIH-hoz, majd kérelmének elutasítása miatt bírósághoz fordult, hogy a törvényekben foglaltak szerint, a közérdekű adatokat megismerhesse. A bíróság a felperesnek adott igazat és másodfokon 2020. október 8-án kötelezte az MTVA-t, pontosabban az alperesként jegyzett Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot, hogy a felperesi kérelemnek megfelelően, hozza nyilvánosságra a kért adatokat: a munkavállaló munkaszerződését, annak mellékleteit, esetleges módosításait azonmód, hogy az adott dokumentumokban a munkahelyre, a munkakörre, az alapbérre, a bérpótlékra, az esetleges béren kívüli juttatásokra vonatkozó adatok megismerhetőek legyenek, azzal, hogy az egyéb adatokat felismerhetetlenné kell tenni.

Minderre az MTVA Sajtóirodája 2020. november 25-én megküldte a kért munkaszerződést, annak módosításait és a munkaköri leírásait, melyekből kiderül, hogy Papp Dániel megbízott (hírhamisító) vezérigazgató aláírásával Németh Balázs bruttó 1 739 000 forintos alapbérért dolgozik.

Mint írták,

„A Fővárosi Törvényszék (Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.556/2020/5. számú ítéletével helybenhagyott) 25.P.20.421/2020/12. számú ítéletében foglaltaknak megfelelően mellékelten megküldjük Németh Balázs munkaszerződését, annak mellékleteit és módosításait, azzal, hogy az ítéleti kötelezés szerint a dokumentumokban a munkahelyre, munkakörre, alapbérre, bérpótlékokra, valamint a béren kívüli juttatásokra vonatkozó adatok kivételével az adatokat felismerhetetlenné tettük.”

Az összes többi adatot, így a dátumokat is kitörölte az MTVA, így nem tudható meg, hogy milyen időszakban, mettől-meddig kapta, kapja ezen bérezést és az alkalmazás lehetőségét Németh Balázs, az sem tudható meg, hogy ezeket az összegeket azon konfliktus időszaka alatt is kapta-e Németh Lajos meteorológus fia, ami közte és Németh Zsolt csatornaigazgató között kialakult, aminek következtében a hírolvasó három-négy hónapra eltűnt a képernyőről.

Miután az MTVA a másodfokon is jogerős bírósági ítéletet kijátszva, annak hivatkozását, illetve a józan ész szabályát figyelmen kívül hagyva nem szolgáltatott teljes körű betekintést a közpénzen alkalmazott hírolvasó közfunkcióját érintő adatokba (például a 11 pontos munkaköri leírásából 10 pontot kitörölt), Litresits András a Kúriánál folytatja a közérdekű adatok kiadására kötelezett MTVA hiánytalan adatközlésre irányuló kötelezését.

A Hírklikk információi szerint az MSZP egy közérdekű adatigénylésében már Bende Balázs, Fábián Barna, Gulyás István, valamint Németh Zsolt hírigazgató és Papp Dániel vezérigazgató munka/megbízási szerződését, annak esetleges mellékleteit és azok esetleges módosításait kikérte az MTVA-tól, hogy mindenki megismerhesse, mennyit visznek haza havonta egy közel 100 milliárd forintos éves költségvetésből működő, a közszolgálatiságot és a Médiatörvényt hírből sem ismerő állami televízióból.