Budaházy ügyével a hatalom otrombán belerondított a pápalátogatásba

NVZS 2023. április 29. 07:00 2023. ápr. 29. 07:00

​​​​​​​„A Fidesz-polip minden társadalmi rétegre kiterjeszti a csápjait, most éppen a szélsőjobb az egyik célközönsége, s ennek jegyében kapott államfői kegyelmet a terrorista cselekménye miatt börtönbüntetésre ítélt Budaházy György és társai” – szögezte le Herényi Károly. A korábbi MDF-es politikus szerint a pápai látogatás azért volt jó alkalom, mert a szélsőjobb és a keresztény hívők jó része egy tömeget alkot. Magyarországon már régóta nincs mérhető moralitás, ez az ország – akár jogi, akár erkölcsi értelemben – a törvények be nem tartásának, megszegésének felrúgásának országa lett – mondta, egy általa nemrég olvasott megjegyzést idézve: „Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer bűnügyi helyszín”. Szerinte a társadalom ugyanakkor nem romlott, hanem félrevezetett, félretájékoztatott. 

Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápa látogatására hivatkozva, kegyelmet adott a Hunnia-perben terrorizmus miatt elítélt alapítónak, Budaházy Györgynek és társai egy részének (a többiek már korábban szép csendben hasonló gesztusban részesültek).  „A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet" − olvasható a Sándor-palota közleményében. 

Valamifajta – kifacsart és minimum aggályos – magyarázatot is adott Novák Katalin, mondván: „Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjukat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem”. 

Az érvelés már csak azért is elképesztő, mert a Hunnia-perben elítéltek 2007–2009-ben Molotov-koktélos és robbantásos támadásokat követtek el az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodáinál és a politikusok otthonánál. A magát Magyarok Nyilainak nevező csoport akcióiban nem sérült meg senki, kivéve egy esetet: Csintalan Sándort annyira megverték, hogy emiatt a súlyos testi sértés is a vádpontok közé került. 

Ahogy több sajtóorgánum beszámolt róla, Budaházy csütörtökön este már ki is szabadult, őt és a Hunnia-perben jogerősen elítélt társait rokonok, barátok, rajongók és egy ló várta a Váci Fegyház és Börtön bejárata előtt. A márciusban hat év börtönbüntetésre ítélt Budaházy mosolyogva, egy zsákkal a hátán jött ki a börtön ajtaján, majd felpattant a lóra, és ellovagolt a váci éjszakába. Mint a Telex cikkéből kiderül, a terrorista máris fenyegetőzni kezdett. „Úgy néz ki, hogy ezt a ki nevet a végén játékot így vagy úgy, de végül mégiscsak én nyertem. Úgyhogy tartsák magukat ehhez a jövőre velem kapcsolatban” – üzente a rendőröknek, bíróknak és minden általa sötétnek nevezett alaknak, aki szavai szerint az elmúlt 14 évben azon mesterkedett, hogy „tönkretegye az életemet és a börtönben rohadjak meg”.

Mennyire illik a keresztényi szeretetbe és megbocsátásba az, hogy terrorizmus miatt elítélt bűnözőknek ad kegyelmet a buzgón kereszteket hányó államfő? Herényi Károlyt kérdeztük.

A korábbi MDF-es politikus szerint a Budaházynak adott kegyelemmel a hatalom a legotrombább módon belerondított a keresztény világ rendkívüli eseményébe és ünnepébe, a pápa magyarországi látogatásába. Szerinte ez az ügy egyben a kettős beszéd ékesszóló bizonyítéka is: miközben az egyik oldalon magasztalják a pápát, a másik oldalon ezzel egyidőben terroristáknak adnak kegyelmet. Mintha az egyik kéz nem tudná, mit csinál a másik, pedig nagyon is tudja, nagyon is kiszámított lépésről van ugyanis szó – tette hozzá.

A kérdésünkre, hogy mi a célja ezzel a kormánynak, Herényi leszögezte: „a Fidesz-polip minden társadalmi rétegre kiterjeszti a csápjait, most éppen a szélsőjobb az egyik célközönségük, s ennek érdekében léptek”.  De miért éppen a pápa látogatása idején volt erre szükség? A válasz erre az, hogy a szélsőjobb és a keresztény hívők jó része minden bizonnyal egy tömeget alkot. Herényi ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Fidesz mindig mindent mér, tudja, és ez esetben is pontosan tudta, hogy milyen társadalmi hatások várhatók attól, hogy kegyelmet adtak Budaházynak.

Akkor ez azt jelenti, hogy immár Budaházyt, a terroristát is elfogadhatóvá tette az orbáni hatalom? Herényi szerint legalábbis egy erre irányuló kísérletnek vagyunk a tanúi. Hogy sikerrel járnak-e, még nem tudjuk, csak bízni lehet abban, hogy egyre többeknek kinyílik a szemük. Jon Stewart amerikai humoristát idézte, aki a minap a következőt kérdezte: „40 százalékos az infláció és Orbán még mindig hatalmon van. Nem dühösek rá az emberek?

De hogyan tudja morálisan összeegyeztetni egy jogerősen elítélt terrorista szabadon engedését a hitével és/vagy erkölcsi kiállásával egy ember? – kérdeztük. „Az attól függ, ki mit ért morál alatt, arról nem szólva, hogy már rég nincs mérhető moralitás Magyarországon” – hangzott a válasz. Már régen túljutottunk azon a mezőn, hogy értelmet lehet adni a moralitásnak – mutatott rá Herényi, kifejtve: ez az ország – akár jogi, akár erkölcsi értelemben – a törvények be nem tartásának, megszegésének, felrúgásának országa lett. Mint mondta: „a napokban olvastam a legtalálóbb kifejezést, azt, hogy Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer bűnügyi helyszín”.

És akkor – a jelek szerint – a magyar társadalom ezt egyre inkább elfogadja – vetettük közbe. Herényi Károly azonban a védelmébe vette a magyar társadalmat, mondván: „ez egy félrevezetett, félretájékoztatott ország, ahol megtévesztett, jó szándékú emberek laknak, akik úgy lettek szocializálva, hogy hivatalból higgyenek a hatalomnak”.  Magyarázatként emlékeztetett arra, hogy az ország jelentős része az M1 és a Kossuth Rádió, valamint a megyei lapok hazugságforrásait nézi, hallgatja, olvassa, nem véletlen, hogy a négyötödös kormánypárti médiatúlsúllyal szemben egyötödös a független média aránya, „s mint tudjuk, a kormány jeles embere, Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója maga mondta, hogy a média uralása egyenlő a hatalommal”.

Miután kiengedték a terrorizmus miatt elítélt Budaházy Györgyöt a börtönből, az MSZP társelnökei nyílt levelet írtak Novák Katalinnak, amelyben „elfogadhatatlannak” minősítették, hogy a köztársasági elnök „kegyelmet ad egy terroristának”. A levél tartalmának összefoglalóját itt olvashatják.