Civil szervezetek: kompenzálhatatlan a bűnrészesség a gyermekek szexuális bántalmazásában
„A gyermekvédelemben egymást érik a botrányos események, ami ellen nem lépnek fel érdemben” – írta közleményében a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete. Elítélik, hogy Novák Katalin köztársasági elnöki kegyelmi határozattal mentesítette a börtönbüntetés letöltése és egyéb joghátrányok alól a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét, aki nemcsak mulasztással, hanem tevőlegesen, foglalkozás körében segítette a gyermekek szexuális bántalmazását. A közleményhez eddig tíz civil szervezet csatlakozott. Az aHang petíciót indított, s Novák Katalin távozását kérik. Ehhez alig egy nap alatt hétezernél is többen csatlakoztak.
A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SzMME) közleményében többek között azt írja: „a családbarát államot képviselő köztársasági elnök kegyelmet adott annak a jogerősen elítélt személynek, aki mindvégig tudott arról, hogy az intézmény igazgatója a gondjaikra bízott gyerekeket több éven keresztül szexuálisan bántalmazta, kényszerítette vágyai kielégítésére.
Eközben nemhogy nem tett eleget a jogszabályban foglalt kötelezettségének és nem jelentette a bűncselekményt, de megírt egy hamis vallomást az egyik érintett gyermek nevében, a hamis vallomást pedig a saját irodájában, a pedofil igazgató jelenlétében, zsarolással kényszerítve akarta aláíratni az érintett gyerekkel. Az adott személy nem csak mulasztással, hanem tevőlegesen, foglalkozás körében segítette a gyermekek szexuális bántalmazását!”
A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete kiáll amellett, hogy a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elkövetőit és az őket ebben bűnsegédként tevőlegesen vagy mulasztással segítő személyt felelősségre kell vonni. Különös szigort kell alkalmazni akkor, amikor gyermekvédelmi szakemberek a bűncselekmény elkövetői, hiszen nekik éppen a gondjaikra bízott gyerekek védelme és gondozása volna a feladatuk abúzusok elkövetése helyett, nem visszaélve a gyerekek jóhiszeműségével és védtelenségével.
Az egyesület éppen ezért különösen felháborítónak tartja, hogy miután a bűnpártoló elítélt kegyelmet kapott, a foglalkozástól való eltiltás is hatályát veszíti, így a minden jogi fórum által is bűnösnek ítélt személy akár továbbra is dolgozhat a gyermekvédelemben. „Ez teljességgel elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen a szociális és gyermekvédelmi szakma minden írott és íratlan alapelvével, értékével és szabályával!” – írják.
Társadalmi szempontból nézve azt tartják fontosnak, hogy a köztársasági elnöki kegyelem kiadása nem egy személy vagy egy politikai csoport, hanem egy társadalom nevében történik, ezért hatalmas jelentősége van az össztársadalmi morál szempontjából. A kegyelemmel a pedofil bűncselekményeket és az azokhoz nyújtott segítséget relativizálta a köztársasági elnök, nem csak szakmai, hanem társadalmi értékekkel is szembefordulva. „Álláspontunk szerint meg kell változtatni azt a hibás gyakorlatot, hogy minden különösebb indoklás nélkül lehessen elnöki kegyelmet gyakorolni!”
Úgy vélik, Novák Katalin tette illeszkedik a magyar állam évek óta jellemző működéséhez, amelyben a gyermekvédelem hangsúlyozása és a pedofília elleni szigorú fellépés hangzatos emlegetésével szemben, a megvalósuló intézkedések ezt a szemléletet egyáltalán nem tükrözik, hanem azzal pont ellentétesek. Évek óta a gyermekvédelem nevében, a pedofilia elleni fellépés ürügyén zajlik az LMBTQ személyek és családok elleni kampány, a magyar állam a „genderpropagandára” hivatkozva vétóz meg gyermekvédelmi egyezményeket. A gyermekvédelemben egymást érik a botrányos események, amik ellen nincs érdemi fellépés.
Véleményük szerint ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kiszolgáltatott, bántalmazott emberekkel dolgozó szociális munkások és más szakemberek esetében rendkívül fontos lenne a magas szintű, szakmai, jogi és etikai elvek szerinti munkát lehetővé tevő, politikai befolyástól és összefonódásoktól mentes munkahelyi környezet. Ehhez elengedhetetlen, hogy vezetői és dolgozói szinten is magas szintű szakmai tudás, személyi alkalmasság és erkölcsi fedhetetlenség legyen jelen, ezt viszont nem lehet megvalósítani a mélyen alulfinanszírozott, alacsony társadalmi és anyagi megbecsültségű területen.
A Meleg Sándor SzMME elnök aláírásával megjelent közleményhez csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE), a Szociális Szakmai Szövetség (3sz), a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség – ISZ), a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), és a Civil Közoktatási Platform (CKP) is.
A Civil Közoktatási Platform a közleményben foglaltak mellett felháborodását fejezte ki amiatt is, hogy egyesek relativizálni próbálják az igazgatóhelyettes szerepét a bűncselekményben. Elkeserítőnek tartják, hogy a politikai ellenfelek véleményének cáfolata és a saját tábor mentegetése odáig tud fajulni, hogy egyes médiamunkások mentegessenek valakit, aki lehetővé tette kiszolgáltatott fiatalok szexuális bántalmazását.
A köztársasági elnöki iroda szerint pedofiloknak nincs kegyelem. Büntetőjogi szempontból a kegyelemben részesített valóban nem pedofil, az áldozatok szempontjából azonban ugyanakkora bűnt követett el: az ő magatartása tette lehetővé a folyamatos bántalmazást, és ha rajta múlik, a bántalmazás tovább is folytatódhatott volna. Mindkettőjük felelőssége nyilvánvaló abban, hogy a bántalmazás be tudott következni.
A CKP szerint pedofil, bántalmazásra hajló személyek mindig is lesznek. A bántalmazást akkor lehet megakadályozni, ha aki tud róla, nem titkolja el, hanem próbálja megakadályozni. Ha ezt nem teszi, sőt, megpróbálja eltusolni a bűnt, újabb terhet téve ezzel az áldozatra, akkor nincs jelentősége annak, hogy egyébként milyen ember, hogyan végzi a munkáját.
Vannak kompenzálhatatlan bűnök. Ilyen a bűnrészesség gyermekek szexuális bántalmazásában. A bűnök feltárása és erkölcsi elítélése azért fontos, hogy erős legyen a súlyos következmény elkerülhetetlenségének érzése. Nemcsak azokban, akik beteges hajlamuk miatt erre késztetést éreznek, hanem azokban is, akik kényelmesnek gondolják a bűnök eltusolását.
Az aHang petíciót indított a felületén annak kapcsán, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak. A petícióban az aláírók azt kérik az országgyűlés tagjaitól, hogy amennyiben Novák Katalin nem mond le magától az államfői pozíciójáról, a képviselők éljenek a jogukkal, és fosszák meg őt tisztségtől. Kevesebb mint egy nap alatt hétezernél is többen csatlakoztak a petícióhoz.
„Az államfő kegyelemre méltónak találta az egykori igazgatóhelyettest, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, hanem az egyik érintett gyerek nevében hamis vallomást készített, amelyet alá is akart íratni vele. A köztársasági elnök feladata a nemzet egységének kifejezése. Novák Katalin cselekedete egyértelműen elfogadhatatlan és vállalnia kell a következményeket!” – nyilatkozta a petíció kapcsán Szalóki Viktor, az aHang szóvivője, és kiemelte, a jelenlegi államfő korábban családügyi miniszter is volt, így még inkább érthetetlen és felháborító cselekedete. Hozzátette, az Országgyűlés kötelessége, hogy felelősségre vonja az államfőt, ha magától nem mond le az eset után. A petíció itt érhető el.