Csaknem 7 milliárddal rövidítette meg Gödöt egy kormányrendelet

HírKlikk 2024. február 11. 05:30 2024. feb. 11. 05:30

A kormány még a járvány első hulláma idején elrendelt veszélyhelyzetben hozott egy rendeletet a különleges gazdasági övezetekről, ami szerint egyes területek tulajdonjoga – és így a helyi adóztatás joga – a megyei, ma már vármegyei önkormányzatot illeti. Ez Göd városát is hátrányosan érintette, a helyi Samsung-gyár ugyanis 6,8 milliárd forintot fizetett be a vármegyének, ez a pénz az eredeti felállás szerint  a város vagyonát gyarapíthatta volna. 

A gödi önkormányzat alkotmányjogi panaszban kérte az Alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítsák alaptörvény-ellenessé a 2020-as kormányrendeletet – emlékeztet a Telex. Az AB arra jutott, hogy a rendelet nem alaptörvény-ellenes, ugyanakkor alkotmányos követelményként azt is előírták, hogy az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatást kell biztosítania.

A Samsung-gyár 6,5 milliárd forint iparűzési adót, 17 millió forint telekadót és 311 millió forint építményadót fizetett be 2023-ban. Duna-mente – Fejér megye különleges gazdasági övezetből 3,2 milliárd, a Mosonmagyaróvár különleges gazdasági övezetből pedig 50,7 millió forint folyt be a vármegyékhez. 

Göd költségvetését február 8-án fogadták el, a város összbevétele idén nagyjából 5 milliárd forint.
 

Forrás: Telex