Csintalan Sándor: a kormány felszámolja az önkormányzatokat, nemcsak Paks ennek a példája
A rendszerellenzéki politikusok ott folytatják, ahol abbahagyták, de remélem, hogy amit Szekeres Imre javasolt Márciusi front címmel és megfogalmazta, hogy széles politikai koalíció tudja leváltani a rendszert, az irányt ad – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Csintalan Sándor, az MSZP politikusa. Hozzátette, nem tartja evidenciának, hogy minden ellenzéki le akarja váltani a rendszert, magát az intézményt, a döntéshozatal és a hatalomgyakorlás módját. „Velük nincs miről tárgyalni, el kell őket küldeni.”
Csintalan Sándor szerint elkeserítő, hogy nálunk csak az olimpia megnyitója jelentett politikai eseményt, mert eddig az volt az alapállítás, hogy az apa férfi, az anya nő, de a NER már kétségbe vonja valakinek a nőiségét, pusztán a látvány miatt. „A történet ott kezdődik, hogy az ember egyre több mindent tud meg önmagáról a tudomány által, de felrobbant ekörül a szerencsétlen hölgy körül a balhé, miközben ott volt a háttérben az olimpia megnyitója, amellyel kapcsolatban szintén őrült nagy téboly tört ki.”
Miközben a világ a világháború szélén tántorog, a magyarok többsége a nagy terv igézetében ül, amit Orbán Tusványoson megfogalmazott. „Akik zabálják ezt, azok annak a rendszernek a kitartottjai, amely ezt a mitológiát nagyon bírja és a saját személyes életük kompenzálásra használják, identitásuk hiányát is ezzel pótolják. Nagyon szeretik, akarják és elhiszik a vezérnek a nagy magyar tervet. Ezzel az emberek szeretik magukat fontosnak gondolni.”
Csintalan Sándor beszélt arról is, hogy sok millió dollárt költ Orbán arra, hogy Trump mögé állhasson, közben azt sem tudni, Szijjártó mit kavar Iránnal. „Ez ugyanolyan kamu, mint a békemisszió, fontoskodnak, miközben a világ legtöbb országa nem Szijjártó bejelentésére vár.”
Ennek egy üzenete van, kedves szektatagok, a főnök nagyon fontos, mi is fontosak vagyunk – tette hozzá a kormányfő világpolitikusi törekvéseihez Csintalan Sándor. „Ez a szerep totálisan túl és el van méretezve, de a nép zabálja, annak ellenére, ami zajlik a magyar egészségügyben is, itt a hatalom mindenáron való megtartása a cél.” Éppen ezért az elemző szerint jönnek olyan lépések, amelyekkel szigorítani fogják az önkényt, mert amit Iványival csinálnak, az megdöbbentő – fogalmazott. „A megfélemlítés keretében el lehet képzelni, hogy a római katolikus egyházzal ezt megtegyék? Iványi nem méretezte túl magát, de a kötelező normatívát tőle elvették, a római katolikus egyház is csődbe jutna, ha elvennék tőle.”
Csintalan Sándor szerint a kormány felszámolja az önkormányzatokat, nemcsak Paks ennek a példája, hanem ott van Göd, Dunaújváros, megyei önkormányzatok már nincsenek is – tette hozzá.
A következő időszakról szólva annyit mondott, nagyon szeretné, ha az ellenzék nem náci részei elkezdenének tárgyalni a politika érdemi-tartalmi részleteiről. „A fővárosban is csak arról hallani, hogy ki kivel nem akar tárgyalni, eddig egyedül Karácsony viselkedik normálisan, hogy nem száll be nyilvánosan. Nem akarok huhogni, de nagyon tartok attól, hogy ez a 20 fős többség, a Fidesz és a Tisza, arra fog játszani, hogy a fővárosban legyenek új választások, például azzal, hogy nem fogadják el a költségvetést. Akkor mi történik?”
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.