Csór-nemzetség

Lendvai Ildikó 2019. augusztus 4. 06:39 2019. aug. 4. 06:39

Az egészről Kolumbusz Kristóf tehet. Ha ő nem fedezi fel felelőtlenül Amerikát, ma is nyugodtan alhatnánk, a Microsoft-botrányról mit sem tudva. Pláne, hogy akkor Microsoft sem volna. Így viszont az okvetetlenkedő amcsik megint cirkuszolnak, épp úgy, mint Vida Ildikó idején. Ahelyett, hogy tanulmányoznák nemzeti történelmünket, ahol olvashatnának a királyi udvarnak szolgálatokat teljesítő "Csór-nemzetség"-ről, és nem piszkálnák a tradícióinkat.(Nem vicc, tényleg ez a nevük.)

Úgy látszik, Trump, aki többek gyanúja szerint maga is becsületes adócsaló, mégsem csinált rendet. Akkor viszont minek lapogatta olyan barátian Orbán hátát, így teljesen elaltatta az éberségünket. És erre tessék, derült égből villámcsapás, az amerikai Igazságügyminisztérium az FBI-jal és a Tőzsdefelügyelettel karöltve kiszagolta, hogy a magyar Microsoft (az amerikai anyacégtől kisírt nagy árengedménnyel) olcsón adta el szoftver-licenceit olyan viszonteladóknak, akik viszont jó drágán adták tovább a puszipajtás állami szerveknek, például magának a stiklik üldözésére hívatott Országos Rendőrfőkapitányságnak és az adóhatóságnak.

Nem kell mondanom, a sápot a szinte semmi munkával leszedő viszonteladók így vagy úgy, de kormányközelinek mondhatók,ezért tudták elnyerni a szoftverekre uniós támogatásból kiírt pályázatokat. Az üzletben például itt is ott is, feltűnik egy-egy Tiborcz: Tiborcz István cégének nyilván jó okkal rendszeresen tejelt az egyik viszonteladó, a testvére: Tiborcz Péter pedig az állami oldalról, az Adó- és Vámhivatalnál felelt akkor az informatikai fejlesztésekért.

Amikor évek múlva a tulajdonos Tiborcz a céget, amelyre feltehetően nincs többé szükség, végelszámolási eljárás alá vetette, a feladattal Pétert, a fivérét bízta meg. Nála jobban senki nem tudhatja, milyen szempontból kell átnézni a papírokat. A Csór-nemzetség annak idején is összetartó volt.

Az amerikai vizsgálatok nem átallják még a hatalom csúcsait is belekeverni. Pedig mi van abban, hogy miután eltávolították a cégtől a részben a Microsoft anyavállalatát, részben a magyar államot, rajta keresztül minket és a támogatásokat adó EU-t is meglopó manőverben részes két vezetőt, mindkettőt kormányzati mentőöv fogadta: az egyikből Lázár János mellett lett miniszteri biztos, a másiknak a Nemzeti Befektetési Ügynökség adott állást. Végül is a munkahelyteremtés fontos kormányzati program. 

Azt sem kellene mellre szívni, hogy az egyik Microsoft-alkalmazott levele szerint az egész üzlet a miniszterelnököt is beleértve egyeztetve van - ami egyébként tényleg lehet költői túlzás is. Nem kell oda személyesen a kormányfő, ahol az emberei jelentik a garanciát.

A szép nevű "Csór-nemzetség" tagjai például a 14. században királyi ajtónállók voltak. A krónikákból úgy tűnik, mintha kihaltak volna, pedig dehogy. A "Csór-nemzetség" itt él és virágzik közöttünk. Legfeljebb már nem használják patinás nevüket. De hűek hozzá.