Csorba Lóránt: nem szégyen az élethosszig tartó (ön)nevelés 

„A zenészek között csak nagyon kis réteg engedhet meg magának fényűzést. Ráadásul közülük sem mindenki dal-, illetve zeneszerző, sőt, nem is feltétlenül kell, hogy az adott zenekar tagja legyen az illető. Egy nyolc évvel ezelőtt végzett felmérés szerint például egy átlagos magyar zenész panellakásban él” – kezdte gondolatmenetét Csorba Lóránt, amivel próbálta eloszlatni a tévhitet arról, milyen nagy lábon élnek a pályatársai. 

Beszélgetésünk fő témáját azonban az szolgáltatta, hogy mekkora felelősség és teher a zenészek – főleg a frontemberek – számára, hogy a közönség tagjai azért mennek el a fellépéseikre, mert katarzist szeretnének átélni. „Itt van a kutya elásva: vedd rá arra az embereket, hogy dobják el a gátlásaikat, üvöltsék ki magunkból a stresszt. S – leegyszerűsítve és általánosítva – minél jobban elengedik magukat a rajongók, annál jobban sikerült a koncert. Nem szoktunk róla beszélni, de tud ijesztő lenni, hogy manipulációra nyitottan érkeznek az emberek a koncertre.” Ez viszont – ahogy Csorba Lóci fogalmaz – sötét erő, hiszen bár előfordulhat, hogy valaki külső eszköz vagy tudatmódosító szer nélkül is eljut az eksztázisig, de nyilván azokkal sokkal egyszerűbb. Már csak azért is, mert „mindenkinek szüksége van rá, hogy közvetítse: ma este lesz a világ legnagyobb bulija, függetlenül attól, hogy mondjuk az EFOTT-ról, vagy épp egy Kántorjánosi nevű községről beszélünk. Ez pedig lelkileg kimerítő” – közelítette meg a témát a laikusok számára kissé talán újszerű módon. „Ráadásul amikor ezzel a sötét erővel ezreket irányítasz, érezheted azt, hogy egy óriási sith lovag vagy.”

Adva van a kérdés, hogy ő élt-e segédeszközökkel? „Egy időben én is nyúltam ilyen „külső eszközökhöz” – szerintem nagyon kevesen vannak, akik megússzák enélkül. Amikor azonban az ember kezd sikeres lenni, akkor ezt a helyzetet kezelni kell – akkor ki kell tudni találni, hogy erre most hogyan válaszolsz? A legtöbben piával, drogokkal és csajozással teszik” – beszélt nyíltan a könnyűzenészekkel kapcsolatos tabutémáról. S hogy miként kerülte el, hogy őt magával ragadja ez a negatív energia? „2017-ben lettünk Nagyszínpad-nyertesek, én akkor már 31 éves voltam – vagyis az enyém nem egy klasszikus sikersztori. Ezért is tudtam ezt egész jól megúszni. Ez még úgy is igaz, hogy már 16 évesen is turnéztam és óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy például a Hiperkarmát 2001-től láthattam „felnőni” és a következő évben előttük játszhattunk.” 

De van egy másik olvasata is annak, hogy viszonylag rutinos zenészekként váltak országosan ismertté a Lóci Játszik tagjai: „Az, hogy korábban voltak nekünk olyan zenekaraink, amelyek megbuktak és mire felkerültünk a könnyűzenei térképre, 31 évesek lettünk, jobban tudtuk értékelni a népszerűséget.”

Ebből viszont az a kérdés következik, hogy miért épp a Lóci Játszik formációjával érte el az áttörést? „Mindig kell találkozni valakivel, akivel sikerül. Lehet egy menedzser vagy egy zenei producer is, de általában zenésztárs szokott lenni.” Jól bizonyítja, hogy ebben a bandában jól klappolnak egymással a tagok, hogy a majdnem nyolc év alatt egyetlen tagcsere volt és az is épp azért, mert Seress Bence már nem tudta összeegyeztetni a munkát és a zenei karriert.

Visszatérve a viszonylag kései ismertté váláshoz, manapság jóval fiatalabb korosztályba tartoznak a rajongók és ezáltal a zenészek is. „Valaki 17-18 éves korára túl van a csúcson, aki lehet, hogy mindaddig, amíg nem biztos benne, hogy befut, fél fenékkel üli meg a lovat. Egyébként manapság létezik egy olyasfajta nyomás, hogy megszállottnak kell lenni az országos népszerűséghez, de ezt egyre kevésbé akarom elfogadni. Ha ugyanis ez igaz volna, annak óriási lenne a pszichológiai sérülésveszélye.”

De az is érdekes, illetve tanulságos lehet, milyen változást hozott a vajdasági születésű énekes-gitáros és felesége életébe a koronavírus-járvány? „A feleségem óvodapedagógus végzettségű és a Covid alatt azt ötlöttük ki, hogy csináljunk neki egy munkahelyet, ahol azokat a módszereket, amelyeket az évek során elsajátított, tudja kamatoztatni. Az idén ősszel meg is nyílt a bölcsi. Nyilvánvaló, hogy ha nem része az életemnek Betti, aligha leszek bölcsis bácsi – bár ki tudja –, de arra gondoltunk, hogy ha segíteni kell, akkor miért ne lehetnék én a támasza?! Jó volt azt látni, hogy van egy szakma, ahol nulla százalék sötét erő van. Hiszen a gyerekek maximum arról hazudnak, hogy megmosták-e a kezüket. Szerintem ez a fajta felüdülés jó hatással lesz a kreativitásomra is.” 

Budai Levente