Csóti Csaba: jól teszik a pedagógus szakszervezetek, hogy követelik a tárgyalások folytatását

Közös nyilatkozatot adtak ki a magyar szakszervezeti konföderációk. Arra szólítják fel a kormányt, ne korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát. Mi volt az, ami egy platformra hozta az öt szakszervezeti szövetséget ebben a kérdésben?

Maga az, amiről a nyilatkozat szól: olyan sztrájkminimum-követelményt vezetnek be a köznevelési ágazatban, amit mindannyian méltánytalannak és szükségtelennek érzünk, ami megnehezíti a sztrájkot, és olyan értelemben lehetetleníti el, hogy láthatatlanná teszi azt. Ez ugyanaz a szabályozási rendszer, amibe a pedagógus szakszervezetek az év elején belefutottak. Akkor a közösségi médián keresztül még láthatóvá tudták tenni, hogy sztrájkolnak, miközben benn voltak az iskolában és ellátták a feladatukat, de ez rendszerszerűen nyilvánvalóan lehetetlenné teszi, hogy a társadalom széles tömegei számára valóban látható legyen egy sztrájkfellépés. Ha egy munkavállalónak – legyen az öntödei munkás, pedagógus, vagy adott esetben újságíró – nincs joga azt mondani, hogy szervezett keretek között leteszi a munkát – amivel egyébként vállalja a bevételkiesést, és ezzel tiltakozik a nem megfelelő munkakörülmények és bér miatt –, akkor elveszíti a nyomásgyakorló eszközét. Hiszen a munkáltatóhoz képest mindig a munkavállaló a gyengébb, miután a munkáltatónál vannak az eszközök, nála van a pénz, a munkavállalónak ezzel szemben munkaereje és tudása van. Ez nagyon szépen hangzó dolog, de azért látjuk a mindennapokban, hogy ez szükséges, de nem elégséges feltétel az érvényesüléshez.

Tulajdonképpen nem Alaptörvény-ellenes, ha bevezetnék a sztrájknak ezt a fajta korlátozását?

Itt a nemzeti köznevelésről szóló törvénybe foglalják bele azt, hogy mik a sztrájk alapkövetelményei, mi az úgynevezett elégséges szolgáltatás. Erre a jelenlegi jogi keretrendszer egyébként lehetőséget ad, csak attól, hogy jogalkotási szinten van ez a történet, még egyáltalán nincs rendben. Hiszen a jogalkotási keretek abból indulnak ki, hogyha egyszer már van Magyarországon egy elégséges szolgáltatási követelmény, akkor azt valamilyen módon meg kell határozni. A magyar szabályozás jelenleg a legtöbb szakma esetében alku tárgyává teszi ezt. Ehelyett vezetnék be, hogy „ennyi, és nem több”. Ez annyira szűk keresztmetszetet biztosít az oktatásban, hogy nem lesz megmutatható. Én nem vagyok alkotmányjogász, de azért Alaptörvény-ellenesnek nem nevezném. Személy szerint erős kritikával tekintek az egész szolgáltatási rendszerre, de jelenleg Magyarországon ez a rendszer működik. 

A pedagógus szakszervezetek az új kormány eskütétele után azonnal elküldték a levelüket Orbán Viktornak, hogy folytatnák a sztrájktárgyalásokat. Jó ideje követelik a munkaterhek csökkentését, a tisztességes bért. Ön szerint várható-e bármi eredmény szeptember elsejéig, hiszen mindjárt vége a tanévnek? 

Ezt a kérdést mindig felteszik a szakszervezeteknek, amire azt szoktam mondani, ha csak akkor kezdek bele valamibe, amikor biztos vagyok a sikerében, akkor azért elég kevés dolgot csinálnék az életben. Egyébként tudom, hogy a szakszervezeti életen kívüli életvezetésben divatos manapság a teljesítménykényszer. Mindenben sikeresnek kell lenni. De az ember szerény élettapasztalattal is belátja, a saját élete sem úgy alakul, hogy kitalálok valamit, eltervezem, megcsinálom és az 100 százalékban sikerülni fog. Én úgy gondolom, hogy azért, mert sikertelen volt a korábbi tárgyalássorozat a kormány és az ágazati pedagógus szakszervezetek között, a legrosszabb döntés lenne a szakszervezeti kollégák részéről, ha ezért feladnák a harcot, és nem próbálnának újra megállapodni. Hiszen formálisan Magyarországnak új kormánya van, és nem annyira formálisan, mint inkább a bőrünkön érezhetően, változik a gazdasági környezet, lefelé tart az életminőség. Ez mind olyasmi, ami hat a közéleti tárgyalásokra. Szerintem nagyon jól teszik a pedagógus szakszervezetek, hogy továbbra is követelik a tárgyalások folytatását. Ki követelje, ha nem ők? Egyébként attól, hogy zárva vannak az iskolák, még nyugodtan lehet tárgyalni a béremelésről, a munkakörülményekről, vagy adott esetben a sztrájk megvalósításáról. Az semmilyen módon nem opció, ha kivonulunk, és feladjuk, mert a szakszervezetek nem pártok. Egy párt mondhatja, hogy bojkottálom ezt és ezt a politikai tevékenységet, mert ő egy politikai programra szerződött. A szakszervezetek viszont azt a mintegy 200 ezer embert képviselik ma Magyarországon, akik tagdíjat fizetnek, és akiknek akkor is vannak ügyeik, ha azok nem látványosak. Mert a munkahelyeken akkor is meg kell egyezni, a segélyeket akkor is folyósítani kell, az egyedi jogsérelmek ügyében akkor is támogatást kell adni az embereknek. A szakszervezet nem teheti meg, hogy azért, mert az előző négy éves ciklusban a kormány nem volt hajlandó megállapodni, most csak azért sem próbál a fennálló jogi keretek között intézményes tárgyalásra leülni.

Milyen eszközük lehet a pedagógus szakszervezeteknek arra, hogy fölgyorsítsák ezt a lassan egy éve tartó tárgyalási folyamatot?

Ezt a kollégáknak kell eldönteni, nincsenek kész megoldások. Meggyőződésem szerint nem is kell, hogy legyenek. Amióta szakszervezeti vezető vagyok, nagyon sokszor elmondom: vizionáljuk azt, hogy kimegy-e az utcára egyszerre 200 ezer ember tüntetni a jogaiért. Ha úgy lenne, hogy kimegy, akkor azt nem a sajtóban kéne először elmondani, hanem először a 200 ezer embernek ott kell állnia. Utána lehet róla beszélni a sajtóban. Vagyis azt gondolom, az ön kérdésére senki nem tud őszinte választ adni.

Most egy pedagógus a sztrájkjog kiüresítése miatt azt javasolja a kollégáknak, hogy helyezzék letétbe felmondásukat, ha nem lesz szabad és modern oktatás, értelmiségihez méltó fizetés, elviselhető munkateher. Volt-e már ehhez hasonló megmozdulás, és milyen hatásfokkal működött? 

Az egészségügy területén volt ilyen, de végül nem élesítették a felmondást. Az ilyen típusú akcióknak akkor van értelmük, ha azt valóban sokan meglépik. Ha kvázi állampolgári tiltakozásként ezt megteszik, ha kitűznek egy határnapot, és azon a határnapon – legyen ez a tanévkezdés napja – egyszerre feláll ténylegesen több ezer, vagy több tízezer pedagógus, akkor annak nyilvánvalóan van hatása. Annak is lehet hatása, ha ki tudják mutatni, hogy sok tízezren erre készülnek, és ezt mindenképpen meglépik, hiszen ez egy fenyegetettségi helyzetet teremt. Én azt nem tudom megítélni, hogy az említett kolléganő egyéni akciója ebben az ügyben sikeres lesz-e, vagy sem. Ez attól függ, hogy azok, akik részt vesznek benne, mennyien vannak, és valóban komolyan végigviszik-e az ügyet. Nem csak a letétbe helyezést vállalják, hanem adott esetben ennek a következményeit is. Ez pontosan olyan, mint amikor egy szakszervezet sztrájkot szervez, és a sikeressége aznap reggel derül ki, amikor ténylegesen eldől, hogy hányan nem veszik föl a munkát.

Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója a Hírklikknek adott interjújában azt mondta, Orbán Viktornak abszolút tudatos stratégiája az oktatás lezüllesztése. Minél kevésbé képzett ugyanis a magyar társadalom, annál többen szavaznak a Fideszre. Azt is mondta, ez óriási bűn a nemzet ellen, hiszen egy lezüllesztett oktatás visszaépítésére száz év is kevés lehet. Ön szerint is így van ez?

Azzal kezdem, hogy egy politikai véleményt egy szakszervezeti szövetség elnökeként azért nem kommentálok, mert én nem tudom, hogy az általunk képviselt szakszervezetek többségének mi erről a véleménye. De nem akarok kibújni a kérdés alól. Nagyon tisztelem Bojár Gábor teljesítményét, de azt gondolom, hogy az, ahogy a magyar oktatási rendszer átalakítása zajlott és zajlik, nem egyetlen ember, még csak nem is egy párt „lezüllesztési” ötlete, ez egy kicsit leegyszerűsítése a történetnek. Az érzékelhető, és szakszervezeti vezetőként érzékelem is, hogy az elmúlt évtizedben a középosztály megerősítése folyt számos szociálpolitikai és oktatási eszközzel. Ez azt is eredményezi, hogy a középosztálynak lehetősége van a magasabb szintű oktatásért külön díjazást nyújtani. Ilyen típusú társadalmi rendszer a világon máshol is létrejött, nézzük meg az Amerikai Egyesült Államok oktatási rendszerét, ami nagyon sokban hasonlít a mienkre. Nem gondolom, hogy valamifajta károkozás lenne a háttérben, de magának a középosztálynak a kivételezése és támogatása általában az oktatás és az egészségügy területén ahhoz vezet, hogy a társadalom ketté, vagy három részre szakad. Általában azzal is együtt jár, hogy forrásokat vonnak el ezektől a közszolgáltatásoktól. Ez nem magyar sajátosság, ez a világon mindenhol így volt, van és lesz. A szakszervezetek – amelyek valamilyen módon mégiscsak a vagyoni különbségek csökkentését képviselik – nyilvánvalóan a magas szintű, és jól megfizetett szolgáltatások pártján állnak. Ez nyilvánvaló koncepcionális különbség a jelenlegi gazdaságpolitika és a szakszervezetek között, mint az látszik is a pedagóguskollégák érdekharcából.

Azért az, ha az oktatás is kettészakad, és lesznek többre és kevésebbre képesek, nem biztos, hogy jó irány, még ha ez a középosztály megerősödését is szolgálja…

A középosztály mesterséges erősítése objektíven nem tud megvalósulni, valahonnan el kell venni a pénzt. Olyan sosem volt, hogy mindig mindenre telt. Valahonnan el kell venni a pénzt. Vagy gyorsan gyarapodik és erősödik a középosztály – ezt láttuk az elmúlt tíz évben Magyarországon –, és akkor a leszakadó rétegek számára, illetve az ő igényeiket kiszolgáló közszolgáltatásokra nem marad. Vagy az van, hogy az alul lévő rétegeknek sok jut, és akkor a középosztály nem tud kilőni rakétaszerűen, csak nagyon szerény gyarapodást tud megvalósítani. Nem nagyon tudok nemzetközi példát arra, hogy ez másképp működne. Vagy ezt választja valaki, vagy azt. Az, hogy jó irány-e, nyilván felfogás kérdése. Van olyan politikai filozófia, ami szerint a középosztály ilyen rohamos erősítése közép- és hosszabb távon maga után húzza a leszakadó rétegeket. Én személy szerint ezzel nem értek egyet. Ezzel pedig visszakanyarodtunk oda, hogy leegyszerűsítés az, hogy egyetlen személy vagy párt az oktatás tudatos lezüllesztése irányába menne el. Nem gondolom, hogy erről lenne szó. A gazdaságpolitikai rendszer olyan, hogy akár eredményezheti ezt is, sőt, egyre inkább azt látjuk, hogy ezt eredményezi.