Dagad a botrány, a hallgatók nem fogadják el Vidnyánszkyékat

HírKlikk 2020. augusztus 3. 09:00 2020. aug. 3. 09:00

A Színház- és Fillművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata bejelentette, hogy nem fogadja el az intézményt szeptembertől fenntartó kuratóriumot.

Közleményben reagált vasárnap este a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata arra, hogy az egyetem kuratóriumának élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki.

A HÖK Facebook-oldalán azt írják, hogy ők is a sajtóból értesültek az egyetemet szeptembertől fenntartó alapítvány kurátorainak a tagjairól – vette észre a hvg.hu.

A HÖK szerint, a hallgatók által korábban megfogalmazott, a modellváltás megvalósulásához elengedhetetlen feltételek egyike a következő: „Az öt tagú kuratóriumba három tagot az egyetem szenátusa, két tagot a minisztérium jelöl ki."

„A hallgatói önkormányzat szerint, az Innovációs és Technológiai Minisztérium az egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben, az egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között." Ezért „a hallgatói önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el."

Mint arról mi is beszámoltunk, pénteken jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. A tárca közleménye szerint, a kuratórium tagja lesz Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. A hatalom beavatkozása miatt, több egyetemi oktató is bejelentette a lemondását.

Forrás: hvg.hu