Demokratikus Koalíció: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat

HírKlikk 2024. december 1. 19:30 2024. dec. 1. 19:30

​​​​​​​A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor és kormánya elárulta a szlovákiai magyarságot – mondta Rónai Sándor, a párt elnökségi tagja vasárnapi, online is követhető sajtótájékoztatóján.

Orbánék előbb „kebelbarátai" lettek a nyíltan magyarellenes új szlovák kormánynak, aztán megígérték, hogy nem fogják a magyarok anyanyelvhasználatát akadályozni Szlovákiában, most pedig kiderült, hogy egy tervezet szerint bezárják vagy összevonják a magyar nyelvű oktatást is végző iskolákat – közölte a politikus a Külgazdasági és Külügyminisztérium budapesti épülete előtt tartott, demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatón.

A DK felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy most emelje fel a hangját – hangoztatta, hozzátéve, „most kell kiállni a határokon túl élő magyarság érdekeiért".

Rónai Sándor szerint a Fidesz hallgat, Orbán Viktortól Szijjártó Péterig mindenki „sunnyog" ebben az ügyben.

Ez az igazi baj az Orbán-kormánnyal; amikor ki akarják használni őket, akkor hivatkozási alapnak jók a magyar emberek, máskor pedig nem számíthatnak az Orbán-kormányra sem országhatáron belül, sem kívül – jelentette ki a DK elnökségi tagja.

Nem ez az első alkalom, hogy az Orbán-kormány szembefordul a határon túli magyarokkal. Orbán Viktor hallgatott, amikor „barátja", az orosz elnök, Vlagyimir Putyin „lerohanta Ukrajnát", és egy szava nem volt sem Orbán Viktornak, sem Szijjártó Péternek, amikor magyarok lakta területeket ért Kárpátalján támadás orosz részről – fejtette ki.

„Akkor is hallgattak, és most is azt a nyílt hazaárulást követik el, hogy egy szavuk nincs, amikor Szlovákiában az ott élő magyar kisebbség jogait kívánja csorbítani a szlovák kormányzat" – jelentette ki a DK politikusa.

 

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom