Dessewffy Tibor: a kormány addig nem lép, amíg nem érzi, hogy ez már árt neki

– Csütörtökön országszerte ismét mintegy tízezer pedagógus sztrájkolt, vagy vett részt a polgári engedetlenségben, több mint 110 iskolában ülősztrájkot folytattak a diákok, emellett tüntetések, útfoglalások is voltak. Nem csökken a megmozdulások intenzitása. Változtatnak-e valamin az újabb oktatási tiltakozások?

– Ez egy jövőbemutató kérdés, és a jövőt egyikünk sem ismerheti. Attól függ, hogy ez a tendencia erősödő lesz, vagy gyengülő. Az látható, hogy a kormány most már mindent a kommunikációs „fameknek”, keretezésnek rendel alá, és itt az a keret, hogy brüsszeli szankciók vannak, és mindenért azok a felelősek. Ami az üzemanyag tekintetében például felveti azt a kérdést, hogy akkor Szlovákiában és Románában miért nem olyan a helyzet, mint itt. Ez a pedagógusbérekre is ugyanúgy felvethető: miért van az, hogy a nálunk kicsit fejlettebb Lengyelországban kétszer akkorák a tanári fizetések. Azért ez leleplező arra nézve, hogy akkor ezért tényleg Brüsszel-e a felelős. S hogy mi lesz? Az, amit a propaganda megkíván. Mert nem a helyzetet akarják megoldani, hiszen például a Vodafone megvásárlására szánt pénzből, vagy a most beérkező és elvont benzin áfájának a töredékéből lehetne a tanári béreket normalizálni. De nem ez a prioritás, hanem az, hogy olyan képet vázoljanak fel: Brüsszel akadályozza a tanári béremeléseket. Ezért szerintem a kormány egészen addig nem fog ebből „visszajönni”, addig marad minden így, amíg ők nem gondolják, hogy ez már társadalmilag visz tőlük.

– Akkor is, ha jó ideje, folyamatosan tartanak a megmozdulások?

– Az mind igaz, ami az első kérdésében szerepelt, hogy hány helyen, hány formában, hányan vettek rész a megmozdulásokban, de azért azt látni kell, hogy ez még mindig az országnak egy kisebb részét érinti. Majd, ha a többezer iskolának a fele sztrájkol, és nem egy, hanem több napig, akkor az valódi nyomást tud gyakorolni. Azért ezek a sztrájkok – bármennyire is szimpatikusak, indokoltak, akármennyire is megalázó és méltánytalan az, ahogy a pedagógusoknak élniük kell – még nem ütik át az ingerküszöböt. Azt is látni kell, hogy akiket az infláció a legjobban megüt, azok pont a bérből és fizetésből épphogy megélők. Tehát, ha a pedagógusok megmozdulása egy évvel ezelőtt indokolt volt, akkor most, amikor az élelmiszer ára a kétszerese a tavalyinak, még indokoltabb. Ezzel együtt a pedagógustársadalom nagy része még mindig nagyon megfélemlített és rendpárti.

– Nem gondolja, hogy már rég túlnőtt a pedagógusok bérharcán ez az egész dolog, hiszen szabad oktatást, tankönyvválasztást követelnek, új alaptantervet és így tovább?

– Persze. Még egyszer mondom, az nincs rendben, hogy emberektől elvárjuk, hogy tanítsák a gyermekeinket, de 15-ére elfogy a fizetésük, és nincs mit enniük. Azért a Maslow-piramison (vagy Maslow-szükséglethierarchia) követhető, hogy az a legfontosabb: legyen mit enni. Persze, nyilván van egy csomó másféle sérelem is, a túlterheltség, a nyári munka ki nem fizetése, és így tovább. Teljesen abszurdum az is, hogy egy rendőrre van bízva az oktatás ügye. Bármennyire is tiszteli az ember a rendőröket – már azokat, akiket lehet tisztelni –, azért „a kalapácsos ember mindenhol a szöget keresi”. Pintér Sándor – aki most 75 éves – az elmúlt 60 évben mást sem csinált, csak parancsokat fogadott, és parancsokat adott ki. Ő ebben a keretben tud gondolkozni. Persze a pénzen túl, vannak további követelések is, ezek nagy része indokolt, de ezeket még kevésbé támogatja a teljes pedagógustársadalom egésze, még kevésbé rezonál bennük, mint a fizetés. Azért az utóbbiban mindenki egyetért. Még a kormánynak sem az a kommunikációja, hogy ez indokolatlan kérés, hanem, hogy Brüsszel megakadályozza a kifizetést, ami egyébként egy nagyon átlátszó hazugság.

– Nem ideológiai alapon vannak különbségek a tiltakozók és a kormány között?

– A tiltakozók és a kormány között biztos, hogy világnézeti, pedagógiai, gyermeknevelési elvek mentén van szembenállás. De ha az egész képet nézzük, ez még mindig egy kisebbség a pedagógustársadalmon belül. 

– Vagyis, akkor nem lesz változás?

– Addig nem lesz változás, amíg nem éri el azt a szintet, amikor a hatalom visszalép belőle. Ugyanaz, mint a benzinárnál. Teljesen mindegy, hogy mit mondanak, amikor azt fogják érzékelni, hogy ez egy túlzottan nagy konfliktusforrás, akkor abban a pillanatban vissza fognak belőle jönni. Szerintem ezt jelenleg még nem gondolják, nem érzékelik. 

– Vagyis, tartsd drillben, szegénységben az országot, a legkevesebbet add meg nekik, és amikor ez ellen lázadnak, akkor engedj. Ez a kormányzati politika?

– Rogán minden nap méri a helyzetet, úgyhogy erről nekik alapos tudásuk van. Amíg azt nem mérik, hogy ez nekik árt, nem lépnek. Ilyen értelemben megint visszajutunk a médiatúlsúlyhoz is. Ha ők azt mérnék, hogy a tanárok megmozdulását hatalmas szimpátia kíséri, és ez nekik szavazatvesztést hoz, akkor azonnal meglenne bennük is a tárgyalási hajlandóság. Akkor visszakoznának. Ezt azonban egyelőre nem mérik. 

– Nem is mérhetik, hiszen a kormánymédia például hallgat a megmozdulásokról, mint a sír…

– Az egy másik dolog, hogy ők nem csak egy passzív terepet mérnek, hanem azt is nézik, hogy mi az, amit a saját médiájukon – ami azért elég jelentős – el tudnak fedni. Amíg a dolgot így vissza tudják tartani, addig nem beszélnek róla. Így volt ez a benzinnél is. Amikor az emberek nem tudtak tankolni, azt már nem tudták a médiájukkal elfedni, de egy tanártüntetést simán el tudnak fedni, ha nem beszélnek róla. Az egyszerűen nincs, ha az ember a kormánymédiát nézi.