Deutsch nem vitázik

HírKlikk 2024. április 27. 08:33 2024. ápr. 27. 08:33

Gulyás Márton, a Partizán szerkesztője nyilvános vitát szervezett május 17. péntekre, amelyre minden listát állítani képes szervezet listavezetőjét meghívják, a közvélemény-kutatásokat is átlagolják. Erre fejtette ki válaszát a Fidesz EP-választási listavezetője.

Deutsch Tamás bejegyzésében azt írta, már korábban világossá tette, az európai parlamenti választásokon induló pártok listaállításának lezárultát követően, minden listavezetővel kész vitázni, de a Partizánt szerinte – „a saját bevallásuk szerint is” – Soros György hálózata finanszírozza.

„A dollármédia, így Önök is, pontosan azt teszik, amit a finanszírozóik elvárnak tőle. Nyíltan háborúpárti, bevándorlás- és gender-párti pártpolitikai álláspontot képviselnek. Mindezek alapján, ahogy eddig, úgy most és a jövőben sem kívánok az Önök politikai tevékenységéhez semmilyen formában sem asszisztálni.”

A Partizán vitát 1500 fős élő közönség elé tervezi, az online közvetítést 1 millió néző biztosan elérheti. Ezen kívül az esemény részletes írásos feldolgozásával a 24.hu oldalán keresztül további 1 millió olvasó elérését célozzák meg.

A felkérést megkapta:

* Deutsch Tamás (Fidesz)

* Dobrev Klára (DK-MSZP-P)

* Donáth Anna (Momentum)

* Le Marietta (MKKP)

* Magyar Péter (Tisza)

* Toroczkai László (Mi Hazánk)