Deutsch Tamás: a bevándorláspárti uniós migránspolitika megbukott

HírKlikk 2019. december 5. 20:03 2019. dec. 5. 20:03

A bevándorláspárti uniós migránspolitika megbukott – írta honlapján a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja csütörtökön.

 Közleményükben kiemelték: az Európai Parlament költségvetés-ellenőrző bizottságában (CONT) bemutatták az Európai Számvevőszék különjelentését, amely azt vizsgálta, hogy a menekültválság által különösen sújtott Görögországban és Olaszországban az uniós támogatásokat megfelelően használták-e fel, és elérték-e céljukat. A dokumentum felelőse a szakbizottságban Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.

Azt írták: az Európai Számvevőszék lesújtó képet fest a programok vizsgálata kapcsán. A jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az áttelepítési rendszer megbukott, és a bőkezű, bevándorláspárti uniós támogatások ellenére sem sikerült felgyorsítani a menedékkérelmek elbírálásának eljárásait, nem sikerült hatékonyabbá tenni a kiutasításokat és továbbra is kritikus körülmények között tartják a menedékkérőket – különösen a görögországi táborokban – tették hozzá.

A jelentés arra is kitér, hogy az uniós áttelepítési program keretében más tagállamba telepített migránsok nagy része – egyes országokból 80 százalék feletti arányban – elszökik. A dokumentumban rögzítik: továbbra sincs olyan nyomon követési mechanizmus, amelynek segítségével tudni lehetne, hogy hol tartózkodnak a menedékkérők. Nagy részük ugyanis úgy utazik tovább Görögországból és Olaszországból, hogy nem vesznek tőlük ujjlenyomatot, ami az egyetlen módja lenne későbbi azonosításuknak. Mindez nyilvánvalóan óriási biztonsági fenyegetést jelent – tartalmazza a közlemény.

A fideszes EP-képviselők szerint az uniós hotspot-rendszer is megbukott. Kiemelték: a számvevőszéki vizsgálat Olaszországban üres, Görögországban túlzsúfolt állomásokat talált, s bebizonyosodott, hogy a hotspotok nem tudják a napról-napra változó menekülthullámokat hatékonyan kezelni.

Az elmúlt néhány évben a kérelmek elbírálásának hossza mindkét ország esetén közel megduplázódott – írták. Hozzátették: a menedékkérők pontosan tudják, hogyan lehet a végső döntést késleltetni, Olaszországban a benyújtott menedékjog iránti kérelmek több mint négy év alatt jutnak el a végleges jogorvoslati szakaszba.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja rögzítette: a kitoloncolási rendszer sem működik, hiszen a tényleges kiutasítások száma mindenhol rendkívül alacsony. Kihasználatlan kapacitással járnak a repülőgépek, amelyekkel a származási országukba kellene az elutasított menedékkérőket hazaszállítani, hiszen a migránsok a jogerős kitoloncolási határozatok átvétele után is tovább tudnak utazni más tagállamba. Az Európai Unió nem rendelkezik semmilyen információval arról sem, hogy a hazaszállított menedékkérők közül hányan próbálnak újra az unió területére jutni – állapítja meg a jelentés.

A fideszes képviselők lesújtónak nevezték az Európai Unió saját belső vizsgálata által feltárt tényeket. Közleményükben idézték Deutsch Tamást, aki a szakbizottsági vitában azonnali lépéseket sürgetett és a nemzeti hatóságok megerősítését szorgalmazta, valamint azt, hogy biztosítsanak több forrást a tagállamoknak a határvédelemre.

Deutsch Tamás szerint teljesen új megközelítésre van szükség. „Olyan új uniós menekültpolitikát kell kialakítani, amely megállítja a bevándorlást, az unió határain kívül képes kezelni a menedékkérelmek elbírálását és hatékony kitoloncolási rendszert hoz létre" – idézte a közlemény Deutsch Tamást.

Forrás: MTI/Hírklikk