Döbbenet: 13 ezer forintért árulják Szijjártó 10 milliós lélegeztetőgépeit

HírKlikk 2024. február 13. 11:45 2024. feb. 13. 11:45

Miután december 28-a óta hiába próbálják egy végrehajtás részeként eladni őket, az eredetileg darabonként 10 760 000 forintért vett kínai lélegeztetőgépek egy 500 és egy 249 darabos tételét már darabonként 13 ezerért meg lehet venni a végrehajtói kamara árverési oldalán.

Vagyis ebből az egykor 8 060 738 000 forintos, azaz több mint nyolcmilliárd forintnyi közpénzből vett pakkból, ha legalább ez a licitlépcső sikeres lesz, 9 737 000, tehát kevesebb mint tízmillió forint visszakerül az államhoz – írja a 444.

A lap szerint az előző árverési körökben előbb darabonként 975 000, majd darabonként 650 000, végül darabonként már csak 325 000 forintért kínálták ezeket eladásra. 

A 444 emlékeztet: „a közpénzzel gazdálkodás sikertörténetét" a Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium és a gigantikus 2020-as lélegeztetőgép-biznisz egyik szereplője, a TMT Technics Kft. közösen hozta össze. A magyar állam a koronavírus-járvány idején 300 milliárd forintot költött kínai lélegeztetőgépek ezreire, amik nagy része használatlanul maradt, külföldre ajándékoztuk, vagy valahol máig tároljuk őket. A huzamosabb ideje felszámolás alatt álló TMT az egyébként is zűrös beszerzések egyik különösen zűrös szereplője volt.

A cég annak idején 1208 lélegeztetőről állapodott meg a külüggyel, összesen 13 milliárd forintért (ez volt a második legnagyobb tétel, csak a maláj GR Technologiestól vette több gépet a külügy, 6258 darabot, 176 milliárdért). Azonban nem szállította le az összes megrendelt eszközt – nem mintha a leszállítottakból akár csak egyet is üzemszerűen tudtak volna használni –, ezért a külügy most „előleg visszafizetés+perköltség” címen próbál a pénzéhez jutni – írja a lap.

Forrás: 444