Döntött a Fidesz: a kormánytagok továbbra is elfogadhatnak hálapénzt

Föld S. Péter 2020. december 14. 17:45 2020. dec. 14. 17:45

Leszavazta egy héttel ezelőtt a Fidesz azt javaslatot, hogy a kormánytagokat nagy értékű luxusajándékokkal megtaláló nagyvállalkozókat öt évre zárják ki a közbeszerzésekből. A javaslatot Szél Bernadett független képviselő nyújtotta be, azt követően, hogy a nyáron Szijjártó Péter, máig tisztázatlan anyagi forrásból, egy Fidesz-közeli nagyvállalkozó, Szijj László luxusjachtján nyaralt a családjával.

Az eset már csak azért is nagy port vert fel, mert Szijjártó külügyminiszter a fizetéséből nem engedhette meg magának ezt a luxust. A Szijj László hajójához hasonló értékű vizijárgányok heti bérleti díja ugyanis hozzávetőlegesen 60 millió forint, és ennyi pénze hivatalosan még az amúgy jól kereső, és sok béren kívüli juttatást – rendőrségi helikopter használata, stb. – élvező külügyminiszternek sem lehet. 

Felvetődött egy másik opció, miszerint Szijj vállalkozó ajándékba adta a nyaralást a külügyminiszternek és családjának, esetleg nem ajándékba, hanem jelentős kedvezménnyel, ám ebben az esetben korrupcióról kellene beszélnünk, lévén Szijj László a NER egyik nagy kedvezményezettje, zsíros állami megbízások nyertese.

Az ügy már akkor is sokak tiltakozását váltotta ki, ám a parlament fideszes többségű igazságügyi bizottsága most úgy látta jónak, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyletek rendben vannak, mert nem korrupcióról van szó, hanem a NER normális működéséről.

Nem vagyunk meglepve, nem is csodálkozunk. Csupán összehasonlítjuk, hogy januártól indul az orvosoknál a hálapénz-razzia. Nagyon helyesen egyébként, mert a jövő év első napjától kezdve emelkedik az orvosok fizetése és ettől kezdve tilos lesz a hálapénz elfogadása. Ez az eljárás a társadalom nagy többségének igazságérzetével találkozik, úgyhogy ez nagyon is rendben volna. 

Ami nincs rendben, az a kettős mérce. Hogy a fideszes vezetők ezután is elfogadhatnak hálapénzt, vagyis, nagy értékű, a jövedelmükkel arányban nem álló ajándékokat azoktól a nagyvállalkozóktól, akik közpénzen gazdagodnak. Más szóval: a mi adóforintjaikból. És ezen összegből nem bennünket, adófizető polgárokat, hanem választott vezetőinket látják vendégül a jachtjaikon, hoteljeikben, egzotikus szigeteiken, és még számos olyan helyen, amilyenekről az egyszerű polgár még álmodni sem mer, mert fél, hogy a számára már az is törvénytelen.