Dr. Tóth Bertalan: indokolt, hogy a köztársasági elnököt megfosszák a tisztségétől

HírKlikk 2024. február 6. 15:00 2024. feb. 6. 15:00

Az MSZP frakcióvezetője szerint a köztársasági elnöknek és a volt igazságügyi miniszternek is le kellene vonni a konzekvenciákat a kegyelmi döntés következtében kialakult botrány miatt. Dr. Tóth Bertalan a keddi sajtótájékoztatóján indokoltnak nevezte, hogy Novák Katalint megfosszák a tisztségétől, Varga Juditot pedig visszahívják a Fidesz EP-listájának éléről.

Múlt héten derült ki, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak, egy olyan férfinak, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, aki hamis vallomásra akarta rávenni az áldozatokat, hogy mentse főnökét és akit kényszerítés miatt 3 év 4 hónap börtönre ítéltek. A keddi sajtótájékoztatóján dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azzal érvelt, hogy az ügyben eljáró Novák Katalin és Varga Judit nem csak morálisan sértő magatartást tanúsított, hanem jogellenest is.

„Három napja lapít a Fidesz egy pedofil bűntársának nyújtott kegyelem ügyében. Három napja nincs válasz arra a kérdésre, hogyan adhatott kegyelmet Novák Katalin köztársasági elnök egy olyan személynek, aki pedofil bűncselekmények eltitkolása érdekében több gyermeket is megpróbált megvesztegetni, őket hazugságra kényszeríteni” – emlékeztetett dr. Tóth Bertalan a sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy azt sem tudni, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként miért adta a hozzájárulását egy olyan személynek nyújtott kegyelemhez, aki kiszolgáltatott, gyermekotthonbéli gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot próbált eltussolni.

„Ilyen szintű, megdöbbentő, a gyermekeink elleni bűncselekményt elkövetőket felmentő cselekmény példa nélküli Magyarországon, de úgy gondolom, Európában is” – mondta a szocialista politikus, felszólítva az eljárásban közreműködőket, hogy vállalják a felelősséget. Szerinte az ügyben felelőssége van Novák Katalinnak, aki meghozta a kegyelmi döntésről a határozatot, de Varga Juditnak is, a Fidesz EP-listavezetőjének, aki igazságügyi miniszterként ellenjegyezte egy pedofil bűntársának kegyelmét. Dr. Tóth Bertalan felelősnek nevezte Orbán Viktor kormányát is, mivel a miniszteri ellenjegyzés megtörténtével a kormány vállalja a politikai felelősséget a köztársasági elnök aktusáért az Országgyűlés előtt. „És felelőssége van a Fidesznek, hogy Varga Judit személyében olyan embert akar az Európai Parlamentbe küldeni, aki szerint kiszolgáltatott gyermekeket kényszerítő bűnözőt, egy pedofil bűntársát kegyelemben lehet részesíteni” – sorolta a szocialisták frakcióvezetője az ügy főszereplőit.

Az MSZP frakcióvezetője az Alkotmánybíróság 2007-es határozatára alapozva azt mondta, hogy sem a köztársasági elnöknek, sem az igazságügyi miniszternek nem volt kötelező a kegyelmi kérvényt elfogadni, illetve a döntést ellenjegyezni. A szocialista politikus morálisan elfogadhatatlannak minősítette Novák Katalin és Varga Judit cselekményét. „Tevékenységükkel rombolják a magyarországi gyermekek biztonságát, növelték annak az esélyét, hogy szexuális bűncselekmények áldozatává váljanak” – hangsúlyozta dr. Tóth Bertalan, hozzátéve, hogy mindez még a bűncselekmények felderítésének hatékonyságát is csökkenti, hiszen ki merne bejelentést tenni zaklatójával szemben, ha attól kell rettegnie, hogy az elnöki kegyelem folytán bármikor visszatérhet és bosszút állhat rajta.

Dr. Tóth Bertalan szerint a kegyelmi kérvény elfogadása nem csak morálisan sértő, de jogellenes is, hiszen az Alaptörvény számos rendelkezése védi a gyermekek jogait. „Egyrészt védi méltóságukat, de arról is rendelkezik, hogy alkotmányos védelem illeti meg egészséges fejlődésüket. Ennek természetesen része az, hogy ne essenek szexuális kizsákmányolás áldozatául” – mondta a frakcióvezető, aki szerint az államnak ebben komoly szerepe van, hiszen intézményvédelmi kötelezettsége van arra, hogy a gyermekek jogai ne sérüljenek, őket ne bántalmazzák, ne váljanak áldozattá. Fokozottan igaz ez azon gyermekek vonatkozásában, akik az állam védelmén túl, másra nem számíthatnak.

A szocialista országgyűlési képviselő úgy érvelt, hogy a kegyelmi kérvény elfogadása ellentétes az Alaptörvény tételes rendelkezéseivel, hiszen aláássa az állam intézményvédelmi kötelezettségét. Dr. Tóth Bertalan emlékeztetett, hogy a kegyelmi határozattal ezek az emberek olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy a kiszolgáltatott gyermekek kárára ismét visszaéléseket követhessenek el. Nem tud az állami kötelezettség akkor sem érvényesülni, ha az áldozatoknak attól kell rettegniük, hogy a minden következmény alól mentesített elkövetők szabadulnak és bosszút állnak rajtuk.

„Az Alaptörvény szellemiségét is egyértelműen sérti, annak céljával egyértelműen ellentétes a köztársasági elnök és a Fidesz-kormány döntése” – hangsúlyozta az MSZP frakcióvezetője, aki a köztársasági elnök és Varga Judit kegyelmi tevékenységét „visszaélésszerűnek” minősítette, amely szándékosan, alapvető felfogásában sérti Magyarország Alaptörvényét. Dr. Tóth Bertalan emlékeztetett, hogy a gyermekek védelmét olyan fontosnak tartotta az alkotmányozó, hogy nem csak az Alaptörvény eredeti szövegébe emelte ezt bele, hanem annak kilencedik módosításával a védelmet ismét megerősítette. A szocialisták frakcióvezetője mindezek alapján azt mondta, indokoltnak látja, hogy Novák Katalint megfosszák a tisztségétől, Varga Juditot pedig a Fidesz visszahívja a Fidesz EP-listájának éléről. „Ideje véget vetni a fideszes lapításnak!” – összegzett a sajtótájékoztatója végén dr. Tóth Bertalan. 

 

Forrás: Hírklikk