Drága színjáték: sokat kockáztat Magyarország az ukrán gázszállítások letiltásával

A nemzetközi gázpiac működési szabályait ismerő szakértők úgy gondolják, Orbán Viktor aligha számolt azzal, milyen hullámokat kelthet az iráni háború lehetséges következményei miatt amúgy is ideges energiaszektorban az a bejelentése, hogy Magyarország elzárni készül az ukrajnai gázszállításokat. Holoda Attila energetikai szakértő a Hírklikknek azt mondta, szerinte a bejelentés alapvetően nem energetikai, hanem politikai természetű lépés. Elsődleges célja a belpolitikai kampány kiszolgálása, nem pedig az ellátásbiztonság javítása vagy a magyar fogyasztók védelme. Hozzátette, már az is árulkodó, hogy a rendelet hatálybalépését július 3–4-ére tették, vagyis jóval a bejelentés és a tavaszi választások eredményhirdetése utánra, ami bőséges mozgásteret ad a következő kormánynak ahhoz, hogy addig akár többször is módosítsa vagy visszavonja a szabályozást. Ebből Holoda azt a következtetést vonja le, hogy a döntéshozók pontosan tudják: ez a rendelkezés elsősorban kommunikációs „üzenet”, amelyet a választóknak szánnak, és amelyet – ha a körülmények úgy alakulnak – később következmények nélkül vissza lehet „csinálni”. Azt a kormányzati indoklást, miszerint az intézkedés válasz az ukránok által állítólag kihirdetett „olajblokádra”, Holoda nyilvánvaló csúsztatásnak véli, ugyanakkor jól illeszkedik abba a propaganda-folyamba, amelyben az ukrán vezetést teszik meg bűnbakká, és amelyen keresztül az ukránok ellen igyekeznek hangolni a közvéleményt.

Holoda felidézte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök maga jelezte: április végéig várhatóan kijavítják a Barátság kőolajvezeték műszaki hibáját és ennek következtében a szállítások helyreállhatnak. Ha ez bekövetkezik, a magyar kormány majd „nagy kegyesen” visszavonhatja a most belebegtetett rendeletet, és úgy állíthatja be a történteket, mintha a saját határozott fellépésének eredménye nyomán rendeződne a helyzet. A szakértő szerint ez nagyon jól illik abba a politikai logikába, amelyben a kormány a külpolitikai konfliktusokat – köztük az orosz–ukrán háborút – belpolitikai eszköznek tekinti, és minden egyes gesztust arra igyekszik felhasználni, hogy „kemény és tökös” szereplőként mutassa magát a hazai közönség előtt. ​

Energetikai szempontból ugyanakkor kifejezetten károsnak tartja már önmagában a rendelet meghozatalát is, függetlenül attól, hogy végül ténylegesen végrehajtják-e. Egy ilyen típusú, a liberalizált gázpiacba történő direkt állami beavatkozás súlyosan rombolja a magyar szabályozási környezet iránti bizalmat. Holoda szerint már most lehet tudni olyan piaci szereplőkről, akik mérlegelik: átviszik gázkereskedelmi tevékenységüket Ausztriába vagy Szlovákiába, mert a magyar kormányt e téren kiszámíthatatlannak és megbízhatatlannak tartják. Emlékeztetett arra, hogy 2003 óta liberalizált a magyar gázpiac, és az utóbbi több mint húsz évben nem volt példa olyan durva, rendeleti szintű, közvetlen irányításra, mint amit a mostani intézkedés körvonalaz. Szemléletes példája ennek, hogy a kormány nemcsak a tárolók üzemeltetőit és a kereskedőket kötelezi tartalékok képzésére, hanem még a földgázszállító cégeket is, holott az utóbbiak tevékenységi körébe normális piaci viszonyok között nem tartozik a gázkészletezés.​

Holoda összevetette a magyar gyakorlatot az uniós szabályozással és arra jutott, hogy bár az Európai Unió is rendelkezik az ellátásbiztonságot szolgáló eszközökkel, előírhatja, hogy a tárolókat mondjuk 80 százalékos szintre fel kell tölteni, de nem osztja ki tételesen, hogy melyik piaci szereplőnek mennyi gázt kell betennie a rendszerbe. Vagyis Brüsszel irányszámokat ad meg, ösztönöz és koordinál, de nem lép át egy olyan határt, amely után már államilag vezérelt, kvázi „tervgazdaság jellegű” struktúrává válna a gázpiac. A magyar kormány mostani rendelete már azt jelenti, hogy bár formailag továbbra is liberalizált a hazai piac, valójában a döntések jelentős részét közvetlen állami utasítások határozzák meg, ami hosszabb távon a befektetők és kereskedők elbizonytalanodását, végső soron pedig a verseny gyengülését okozza.

A szakértő felidézett egy korábbi, súlyos pénzügyi következményekkel járó kormányzati döntést is. A stratégiai készlet mellett a kabinet 2022-ben létrehozott egy mintegy 700 millió köbméteres „különleges tartalékot”, amelyhez Szijjártó Péter a legrosszabb piaci pillanatban vásárolt gázt. Ezt az oroszoktól megawattonként körülbelül 220 euró körüli áron kötötte le, amikor a földgáz tőzsdei ára történelmi csúcson volt. A döntés óriási túlfizetést jelentett és közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a rezsicsökkentett mennyiségen felüli lakossági gáz ára köbméterenként egészen 767 forintig emelkedett. Holoda szerint ez a rendkívül drága készlet csak mostanra fogyott el, mivel a kormány fokozatosan, a piaci értékesítés szempontjait figyelembe véve adagolta. Mindez a háttérben történt, a közvélemény alig szerzett róla tudomást.​

A mostani, 800 millió köbméteres kötelező többletkészlet létrehozása Holoda Attila számításai alapján 170 és 200 milliárd forint közötti többletköltséggel terheli meg a rendszert. A szakértő ebbe beleszámítja egyrészt a jelenleg most is magas beszerzési árat, másrészt a tárolási díjakat, továbbá azt a pénzügyi terhet, amivel a piaci szereplőknek előre le kell kötniük a forrást. A gázt most kell megvenni és betárolni, miközben a bevétel csak hónapokkal később, a téli időszakban vagy akár évekkel később realizálódhat. Ez a finanszírozási kitettség szerinte a gázszállítót is olyan kockázatvállalásra kényszeríti, amilyenre a normál üzleti modell egyáltalán nincs felkészítve. Holoda úgy véli, a piaci logika alapján a szereplők valamilyen módon mindenképpen igyekeznek majd visszaszerezni ezt a 170–200 milliárd forintnyi pluszköltséget, vagyis végső soron ez is a fogyasztói árakban fog megjelenni.​

Különbséget tesz ugyanakkor a rezsivédett lakossági fogyasztók és a vállalati szektor között. A háztartások jelentős része, amelyek a fogyasztása a rezsicsökkentett sávban marad, közvetlenül nem feltétlenül fogja megérezni az intézkedés következményeit, a kis- és középvállalkozások viszont újfent szembesülhetnek a gázárak emelkedésével, mert rájuk a hatósági árazás sokkal kevésbé, vagy egyáltalán nem terjed ki.  

A cégek ezeket a többletköltségeket nem tudják tartósan lenyelni, ezért beépítik termékeik és szolgáltatásaik áraiba, ami közvetett módon inflációnövelő hatású. „Így vagy úgy mindenképpen a lakosság fizeti meg a számlát, ha nem a közüzemi csekkeken, akkor a boltban, a szolgáltatások díjában.”​

A kormányzati üzenetek egyik hangsúlyos eleme az, hogy a magyar lépés komolyan érinti majd Ukrajnában az ellátás biztonságát. Holoda ezt a képet hamisnak és leegyszerűsítőnek tartja. Az ukrán importgáz mennyiségének körülbelül 45 százaléka ugyan Magyarországról érkezik, de ez a teljes ukrán gázfogyasztásnak csupán 10–14 százalékát teszi ki. 

Mindezek alapján Attila úgy látja, a magyar kormány bejelentése jóval inkább a belpolitikai kommunikáció, a lépést „szájkaraténak” nevezi, amelynek fő funkciója az ukránellenes kampány további élezése, a saját tábor mozgósítása. Ez azonban nagyon veszélyes terület, mert a rendelet már puszta létével is komoly bizonytalanságot keltett a magyar gázpiacon, többszáz milliárd forintos többlet terhet rakott a rendszerre, amelyet az üzleti szereplők előbb-utóbb a fogyasztókra hárítanak át. „A legnagyobb kockázatot azok a – gyakran külföldi tulajdonú – gázkereskedő cégek viselik, amelyek jelenleg Magyarországon keresztül vásárolnak és értékesítenek gázt Ukrajnának. Ha az ukrán piacra történő értékesítés lehetősége politikai döntések miatt egyik napról a másikra beszűkül, akkor a már megvásárolt mennyiségeiken könnyen jelentős veszteséget szenvedhetnek el.” Bár a kormány azt ígéri, hogy ilyen esetekben kész felvásárolni a gázt, Holoda szerint kérdéses, hogy ezt milyen áron és milyen feltételekkel teszi meg, majd mennyiben hajlandó a magyar állam valóban kompenzálni a piaci szereplők veszteségeit.