Durva fenyegetéseket kap Gajdos László, mióta bejelentették, hogy a Tisza Párt képviselője lesz

HírKlikk 2025. december 5. 05:20 2025. dec. 5. 05:20

Magyar Péter osztotta meg a Gajdos postaládájába bedobott papírcetlit, ami szerinte a kormány hergelésének eredménye. Felszólította a Fidesz vezetőit, hogy kérjenek bocsánatot Gajdos Lászlótól és családjától.

Komoly támadás indult meg a kormányzat részéről Gajdos László ellen, akit múlt szombaton Nyíregyházán mutattak be a Tisza Párt képviselőjelöltjeként. A helyben ismert és népszerű állatkert igazgatójának indulását először a helyi Fidesz nevezte „jellemtelen árulásnak”, majd a helyi lapban már gerinctelen és puhatestű állatokhoz hasonlították. De még Lázár János is Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc egykori szekértolójaként írta le. Emiatt Magyar Péter petíciót is indított mellette, amit állítása szerint már szerdáig több mint 350 ezren írtak alá – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Most Magyar Péter a támadások egy új szintjét mutatta meg Facebook-oldalán. Az ellenzéki párt elnöke egy papírlapot osztott meg, amit állítólag Gajdos címére dobtak be, és amim az áll: „áruló gazember”.

Magyar bejegyzésében azt írta, „Itt az eredménye a Gajdos László elleni fideszes lejárató akcióinak. A Nyíregyházi Állatparkot 29 éve mindenki megelégedésére vezető igazgató ilyen mocskolódást kap a postaládájába.”

Hozzátette: „Gajdos Lászlót Nyíregyházán mindenki szereti és elismeri. Orbán Viktor és Lázár János mégis jó ötletnek tartotta mocskolni, árulózni és alkalmatlan vezetőnek nevezni.”

„Felszólítom a Fidesz vezetőit, hogy kérjenek bocsánatot Gajdos Lászlótól és a családjától és fejezzék be a TISZA képviselőjelöltjének mocskolását!” – írta posztja végén Magyar Péter.