Egy alapítványi pályázat, ahol a művészet az elmondhatatlan tolmácsa

Millei Ilona 2025. január 8. 06:45 2025. jan. 8. 06:45

Egy olyan országban, ahol a leengedett függönyök mögött bűzös borzként lappang a rasszizmus és antiszemitizmus, minden olyan kezdeményezés helyénvaló, ami ellentart ezen szörnyűséges eszméknek. Ezért is nagyon figyelemreméltó az program, amelyet a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért civil oktatási szervezet hajt végre évről-évre. Most idei programjukból legelőször is művészeti pályázatukra hívjuk fel a figyelmet.

„A művészet, az elmondhatatlan tolmácsa” – címmel indítja el 2025-ös művészeti pályázatát diákoknak a Zachor Alapítvány, amit hagyományosan január 27-e, a holokauszt nemzetközi emléknapja tiszteletére hirdetnek meg. Az idei felhívás egybeesik az auschwitz-birkenaui láger felszabadításának 80. évfordulójával. A pályázat keretében a diákok művészeti alkotásokat készítenek és küldenek be a USC Soá Alapítvány IWitness digitális platformján (Watch page) található, holokauszt-túlélőkkel és szemtanúkkal készült (magyar vagy idegen nyelvű) interjúklipek alapján. A pályaművek lehetnek rajzok, festmények, képregények, vagy bármely más művészeti alkotás: animáció, novella, vers, zenemű, fotómontázs stb.

Az évfordulóra tekintettel, idén különös hangsúlyt fektetnek a felszabadulás és a hazatérés témájára. Míg továbbra is várják a platformon található bármelyik klip alapján készült műalkotásokat, ebben az évben kiemelten számítanak a Felszabadulás/Hazatérés témában található klipekre reflektáló alkotásokra.  Ezzel kapcsolatban további információkat találnak a https://www.zachor.hu/palyazatok cím alatt. 

A pályaműveket a zachor@zachor.hu email címre várják, a pályázó nevének és a mű címének megjelölésével, valamint a jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezési lapot itt találják. 

A jelentkezési határidő 2025. február 2. (vasárnap)

A Zachor Alapítvány civil oktatási szervezetként célként tűzte ki, hogy pedagógiai megközelítésük, oktatási programjaik, tananyagaik és kiadványaik segítségével hozzájáruljanak ahhoz, hogy az általános iskolák és középiskolák diákjait a múltról való ismeretek megszerzése mellett érzékenyítsük, nyitottabbá tegyük egymás elfogadására.

Módszerükben a személyes perspektíva pedagógiai jelentőségét hangsúlyozzák, Online és digitális tananyagaik fókuszában a különböző kompetenciák fejlesztése, a kritikai gondolkodás, valamint a szociális és érzelmi tanulás erősítése áll. Oktatási programjaik a történelem órák mellett számos különböző tantárgyba integrálhatóak.

Fontosnak tartják, hogy a tanárok, a diákok és a szélesebb nyilvánosság együttérzéssel tekintsen a múlt társadalmi eseményeire, a kirekesztés, a rasszizmus, az antiszemitizmus, az előítéletesség következményeire, és együttérző, aktív állampolgárokként, felelős emberekként döntsenek és cselekedjenek mindennapjaikban.

A Zachor Alapítvány önkéntesek által vezetett helytörténeti sétákon, kiállításokon és videóinterjúkon keresztül mutatja meg a ma diákjainak, milyen is volt az a múlt, amiről ők legfeljebb a történelemkönyvek lapjain olvashattak.  

Az oktatási célú helytörténeti sétákat 2008 óta szervezik, ezeken a diákok megismerkednek egy adott település zsidóságának történetével. 2015 óta helytörténeti a séták videóinterjúkkal egészültek ki, az online oktatásban is alkalmazhatóak és ingyenesen letölhetőek az IWalk applikációból.

Egyes sétáik tematikusan emlékművekhez, kiállításokhoz készültek. Céljuk, hogy a program érzékenyítse a diákokat, és segítsen nekik abban, hogy független gondolkodókká, autonóm személyiségekké váljanak, így komplex módon, többféle megközelítésből gondolkodjanak a múlt történéseiről, további kérdéseket tegyenek fel, ami nem csak a múlt, hanem jelen környezetük értelmezésében is elkíséri őket.

A vezetett helytörténeti séták Budapesten és néhány nagyobb városban (például Kisvárda, Békéscsaba) valósulnak meg. A sétákat fiatal önkéntesek vezetik, gyakran diákok, akik előzetes felkészítés és vizsga után vezetik végig a diákcsoportokat a régi pesti zsidónegyed és az egykori gettó – illetve egyes vidéki városok – területén, s ismertetik meg diáktársaikkal a negyed vagy település történetét, építészetét, városszerkezetét, a helyi zsidóság történetét, hagyományait, vallási szokásait, a magyarországi holokauszt főbb eseményeit.

A vezetett sétákra jelentkezni emailben https://www.zachor.hu/setak címen lehet az időpont és csoport létszámának megjelölésével. A séták díja 2024. december 1-től 1000 Ft/fő, amely tartalmazza a sétavezetést és előzetes egyeztetés alapján a Dohány utcai zsinagógába való belépő árát. 

A cikkben szó esett az IWalk applikációról. Az IWalk a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának interaktív digitális oktatási programja, melyet Magyarországon a Zachor Alapítvány valósít meg. 

Az applikációból elérhető IWalk-programok magyarországi helyszínei: 

Budapesten: Régi pesti zsidónegyed, Cipők a Duna-parton, Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár, Üvegház, Memento Park, Zugló, Városmajor, Szenes Hanna Park.

Budapesten kívül: Abaújszántó, Baja, Balatonboglár, Bácsalmás, Békéscsaba, Bodrogkeresztúr, Csongrád, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Keszthely, Kisvárda, Mád, Mátészalka, Nagykanizsa, Olaszliszka, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tállya

Előkészületben: Mohács, Pécs, Szombathely

Az IWalk program számos külföldi helyszínen is elérhető (pl. Ausztria – Bécs, Mauthausen; Belgium – Brüsszel, Csehország – Brnenec, Brno, Cesky Tesin, Olomouc, Ostrava, Pilsen, Prága, Theresienstadt, Uhersky Brod; Hollandia – Amszterdam; Horvátország – Dubrovnik; Kanada – Ottawa, Toronto; Lengyelország – Auschwitz-Birkenau, Krakkó, Lodz, Oswiecim, Varsó; Luxembourg - Esch-sur-Alzette, Luxembourg City; Németország – Cottbus, Londorf; Portugália – Lisszabon; Románia –Szilágysomlyó; Svájc  Luzern; Szlovákia – Kassa, Pozsony; Ukrajna – Kijev; USA – Miami Beach, Montebello, Philadelphia).

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. január 4-i adása itt nézhető meg:



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom