Egy felmérés szerint a magyarok az egészségügy miatt aggódnak leginkább

HírKlikk 2024. január 30. 08:10 2024. jan. 30. 08:10

2023. december végén és 2024. január elején a magyarok 78 százaléka szerint rossz irányba mentek a dolgok az országban – derül ki az Ipsos szokásos felméréséből, amelyben azt vizsgálták több tucat országban, hogy mi miatt aggódnak az emberek.

2022 decemberében a magyarok 16 százaléka mondta azt, hogy jó gazdasági helyzetben van az ország, és ez az arány tavaly júliusra sem változott. 2023 végére azonban 24 százalékra nőtt a gazdaságot jó állapotúnak érzékelők aránya, igaz, ez még mindig alacsonyabb, mint a világátlag (38 százalék) – írja az Ipsos adataira hivatkozva a 24.hu.

Az egyes területeket tételesen nézve az Ipsos kiemeli, hogy az egészségügy miatt aggódtak és aggódnak a leginkább a magyarok, az adatfelvételt megelőző 12 hónapból tízben ez szerepelt a lista élén, tavaly év végén például 51 százalékos említést kapott, míg a második helyen álló korrupció 44 százalékot. Nem sokkal lemaradva következik a szegénység és az infláció, míg a lista legvégén a koronavírus és a terrorizmus áll.

A mostani eredmények visszatükrözik az Ipsosnak egy 2022 októberében közzétett felmérését, amely az egészségügyre fókuszált. Akkor a magyarok mindössze 14 százaléka értékelte jónak vagy nagyon jónak a hazai ellátást, 53 százalék pedig rossznak vagy nagyon rossznak, a negatív megítélést tekintve pedig messze rosszabb eredményt értünk el, mint bármilyen más, a kutatásban részt vevő ország. Az akkori felmérésben arra is rákérdeztek, hogy miket tartanak a legnagyobb problémáknak az egészségügyben, és a magyarok leginkább a várólistákra panaszkodtak, valamint arra, hogy nincs elegendő egészségügyi dolgozó.

Forrás: 24.hu