Egyhangúlag Farkas Flóriánt választotta elnökének a Lungo Drom

HírKlikk 2021. július 24. 19:20 2021. júl. 24. 19:20

Ismét Farkas Flóriánt választotta meg a „Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnökének a szervezet kongresszusa – közölte a cigány érdekvédelmi tömörülés szombaton.

A közlemény szerint a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre elnöknek Farkas Flóriánt. A szövetség politikai struktúráját a jövőben szervesen kiegészíti egy elnöki koordinációs testület – tették hozzá.

Hangsúlyozták: a Lungo Drom elkötelezett a kormány politikája mellett. A Fidesz stratégiai szövetségeseként, a magyarországi cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtése elsődleges eszközének továbbra is a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekintik. Értékeik megvédésének garanciáját továbbra is a Fidesz-KDNP pártszövetség kormányzásában látják – írták.

A szervezet közölte, a baloldal a 2010 előtti állapotok visszaállítására törekszik: a hátrányos helyzetűeket megalázó nyomorba taszítanák, a tisztességes megélhetést biztosító munka helyett az ország eladósodásával szeretnék a hatalmat megszerezni, feladnák az ország szuverenitását és veszélyeztetnék a magyarság, így a cigányság jövőjét egyaránt, az újabb és újabb, külföldről diktált és szervezett migrációs hullámmal még nagyobb egészségügyi kockázatnak és súlyos társadalmi feszültségnek tennék ki az országot és annak polgárait.

„A Lungo Drom meg fogja akadályozni a baloldal előretörését, választási sikerét. Minden eszközzel fel kell lépnünk a bevándorláspárti törekvések ellen és a jóléti társadalmunk megőrzése érdekében!" – írták.

Tájékoztatásuk szerint a kongresszus tárgyalta a gyermekvédelem és a migráció kérdését is.

Azt írták: elfogadhatatlannak tartják, hogy Brüsszel Magyarországra akarja erőltetni a liberális ideológiáját, és támogatják a gyermekvédelmi népszavazást. Hozzátették: a Lungo Drom megtesz mindent annak érdekében, hogy a cigányok minél nagyobb számban vegyenek részt a népszavazáson.

A kongresszus a kormány családpolitikáját méltatva, megerősítette a tömeges illegális migrációval kapcsolatos korábbi elutasító határozatát is – közölték.

Forrás: MTI/Hírklikk