Egymilliárd forintért kürtölte világgá a CÖF, hogy az ellenzék háborúpárti

Föld S. Péter 2023. szeptember 11. 18:15 2023. szept. 11. 18:15

Listaáron valamivel több mint egymilliárd forintot ért meg a Civil Összefogás Fórumnak (továbbiakban: CÖF), hogy háborúpártinak állítsa be az ellenzéki politikusokat. A valós költségek feltehetőleg ennél valamivel alacsonyabbak, lévén a nagy és visszatérő megrendelők a piaci árból rendszerint kedvezményt kapnak, ám a költés még így is több százmillió forint. Ennyit szánt a CÖF arra, hogy ellenzéki politikusok egy csoportjáról azt terjessze, hogy a háború pártján állnak.

Kevés ember lehet az országban, de Budapesten biztosan egy sem, aki ne találkozott volna a CÖF-höz köthető cég, a Kövess minket 2022 Kft „háborúpárti” plakátjaival, amelyeken Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és az ilyen tematikus összeállításokból kihagyhatatlan Gyurcsány Ferenc szerepel. Róluk állítja a magát civilnek mondó, ám valójában kormányhoz közeli szervezet, a CÖF, hogy a háború pártján állnak.

Már az is megérne egy misét, hogy mindezt mire alapozzák. Nevezett politikusok egyike sem mondta ugyanis, hogy a háború jó dolog, beérték volna azzal is, ha Putyin Oroszországa nem támadja meg Ukrajnát, vagy, ha Orbán Viktor nagy orosz barátja már elkövette ezt a gazemberséget, akkor, amilyen gyorsan csak lehet, kivonja csapatait a megszállt területekről.

Vagyis, már a plakátok tartalma sem állja ki az igazság próbáját, ám az legalább ennyire érdekes lehet, hogy a magát függetlennek mondó CÖF-nek miből futotta a hirdetések finanszírozására. Magyarul: kitől kapták a pénzt, arra, hogy hazug információt terjesszenek és ezzel megtévesszék a magyar embereket?

Mindezt annak fényében is érdemes volna vizsgálni, hogy a CÖF megrendelését teljesítő Kövess minket 2022 Kft hivatalosan és legálisan nem rendelkezik jelentős anyagiakkal. Olyannyira szegény az eklézsia, hogy a 2021-ben alapított vállalkozás működésének első évében 121 millió forint veszteséget termelt, tavaly pedig 117 millió forint volt a mínusz.

A 24.hu megkereste a CÖF háborúpárti hirdetését kivitelező céget, hogy megtudják, ami bizonyára az adófizető polgárokat is érdekelheti. Jelesül, hogy miből finanszírozták a kampányt, de a cég nem reagált a megkeresésre. Magyarul: nem válaszoltak semmit, vagyis, megtagadták az információt.

Ennél fogva, a magyar adófizetők nem tudhatják meg, hogy miért és miből költöttek a pénzükből sok százmillió forintot az ellenzék néhány politikusának lejáratására. Jó okunk van ugyanis feltételezni, hogy a magyar adófizetők pénzét használták fel a kampányra, mert az fel sem vetődhet, hogy a kormányhoz nagyon közeli CÖF költéseit külföldről finanszírozzák. A hazug plakátokra költött pénz tehát minden bizonnyal a magyar adófizetőktől származhat, ők adták össze – akaratukon és tudtukon kívül – a CÖF-nek a pénzt, mégpedig abból a célból, hogy azt a Fidesz iránti lojalitását számos alkalommal bizonyító, magát civilnek mondó szervezet az ő nevükben hazug propagandára költse.

Nem lennénk meglepve, ha a CÖF, vagy valamelyik szatelit cége záros határidőn belül Érték és Minőség Nagydíjat kapna, mint ahogyan a Hír TV is ebben az elismerésben részesült. Utóbbi azután érdemelte ki az elismerést, hogy hírhamisításon kapták őket: a kercsi híd felrobbantása kapcsán ünneplő ukránokat mutató felvételük ugyanis valójában évekkel korábban készült, és azon nem ukránok, hanem angliai futballszurkolók egy csoportja látható.