Egyre nagyobb bátorságot igényel a független újságírás

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságírószervezet a napokban hozta nyilvánosságra éves jelentését 180 ország sajtószabadságának állapotáról. Magyarország a tavalyi eredményhez képest tudott három helyet csúszni, pedig akkor is lehangoló volt a helyzet. Jelenleg a 92. helyen állunk, már csak Bulgária van lejjebb.

Hargitai Miklóstól arról érdeklődtünk, hogy mindezt komolyan kell-e venni vagy csak egy banális statisztikai adat, aminek nincs sok köze a való világunkhoz. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke egy eddig szokatlan szemszögből bizonyította, hogy a szégyenteljes helyezésünk több mint közhelyes szamárpad. Vaskos szociológiai helyzetjelentésként is értelmezhető.

Hargitai felhívta a figyelmet az éves jelentés mellékleteként megjelent országtérképekre, hogy vizuálisan is lokalizálhassuk a vizsgált országokat az összeállított rangsorban. Meglepő tényként említette, hogy azokból az országokból, ahol romlott a sajtószabadság, eltávozóban vannak az emberek és jellemzően azokba az országokba tartanak, ahol jó vagy a legjobb a nyilvánosság és a sajtó helyzete.

Természetesen nem a média feletti igényes aggodalom indít (e)migrációba jelentős néptömegeket,  de az tagadhatatlan tény, hogy a globális népmozgások a jólétnek, a szabadság harmóniájának irányát követik. S ennek szoros alkotóeleme a sajtó szabadsága is. „Ez a szemléletes példa persze nem azt hivatott tükrözni, hogy azért kell javítani a sajtószabadságon, hogy minél több migráns érkezzen, hanem ellenkezőleg, hogy ne vágyjanak el, ne távozzanak tömegesen az országból”. Egy másik érdekes szociológiai párhuzamként jelezte, hogy nagyon szorosan összefügg az adott országokban a sajtószabadság helyzete például a közszolgáltatások színvonalával, illetve az emberek általános jólétérzetével. Ugyanis egy olyan általános és folyamatos kontrollt biztosít a szabad sajtó a hatalom fölött, ami a közügyek megoldásának kezelését egy színvonalasabb minőség irányába tolja.

Kiemelte, hogy nem csak egy alkotmányos alapjogot veszítünk el a sokszínű és pártatlan sajtóról való lemondással, hanem azt is, amit „jó kormányzásnak” szoktak nevezni. Egyszerű a képlet: ha nincs meg az a társadalmi nyomás, amit egy szabadon működő sajtó tud kifejteni, akkor a politika nem érzi a kényszert, hogy jól kell kormányoznia. Mindez kiderül a vonatkozó statisztikákból is, amelyek világosan megmutatják, hogy a magyar állam kiugróan sokat költ magára, kirívóan sokat költ alacsony színvonalú közszolgáltatásokra. Ezt pedig többek között azért is teheti, mert a sajtókontroll részleges, a lakosság nagy részéhez nem jutnak el a valódi hírek.

Mindennek ismeretében, jóval többről van szó, mint a jobboldali és a „ballib” zsurnalizmus cicaharcáról. A mindennapi életünk eminens része kellene, hogy legyen a független és önálló sajtó, mivel a saját életminőségünk biztosítását hivatott szolgálni – eredetileg. „Most pedig ott tarunk, hogy teljesen hézagos információink vannak egy világjárvány közepén, hogy miként működik a magyar egészségügy, hogy mik a tények. Nem véletlenül vannak elzárva a kórházak a sajtó elől – a kormány azt mond, amit akar”.

Arra a kérdésre, hogy a hétköznapi életminőség és a sajtó helyzete régebben is ilyen szoros kölcsönhatást mutatott-e, a MÚOSZ elnöke emlékeztetett, hogy a rendszerváltás utáni két évtizedben lassan, de folyamatosan javuló helyeket ért el a hazai sajtószabadság. S ezzel párhuzamosa,n bár hullámzó színvonalon, de folyamatos felívelés volt a közjó minőségében is 2010-ig. Innentől tekintve, mind a két minőségi rangsorban monoton csúszást jegyeznek évről-évre.

Mindennek ismeretében önkéntelenül adódik a kérdés, hogy a magyar társadalom mégis miért ilyen apatikusan közömbös a sajtószabadság fogalmával, tényével, lényegével s főként annak hiányával szemben éveken, évtizeden át? Hargitai szerint a válasz egyszerű: mindez szorosan összefügg a polgárosodásunk minőségével. „Érdemes megfigyelni, hogy olyan országokban, mint Csehország vagy Szlovénia, amik némileg hasonlóak hozzánk, az egy főre jutó médiafogyasztás sokkal magasabb, mint nálunk. A tudatos médiafogyasztás pedig egy erős középosztályt és egy széles nemzeti elitet feltételez. Bármennyire is nem szép kimondani, de ez hiányzik Magyarországon, amiért a politika is sokat tesz, hogy szűkítse a tudatos médiafogyasztás bázisát”. A probléma megoldása pedig feladja a leckét, mert nincs polgárosodás szabad sajtó nélkül és nincs szabad sajtó megfelelő számú és színvonalú polgárság nélkül” – osztotta meg velünk a dilemmát.

Kilátástalannak tűnne a helyzet vagy azért nem eszköztelen a sajtó vagy az azt képviselni hivatott szervezetek, mint akár a MÚOSZ? Az elnök szerint sokat segíthet a médiafogyasztó közönség nevelése abból a szempontból, hogy a pozitív újságírói gyakorlatot minél láthatóbban minősítsék, bemutassák, elismerjék. Ennek szándékával hozták létre például a Magyar Sajtó Díját is a lakájmédia jutalomfalatkájává degradálódott Táncsics-díj ellentételezésére. Céljuk annak elfogadtatása, hogy az újságíró nem a hatalom, hanem a társadalom szolgája.

Szóvá kell tenni továbbá, hogy a szabad tájékoztatás jogával élni kívánó állampolgárnak ezen jogai sérülnek, amikor a kormány lapok tucatjait szünteti meg vagy tereli saját érdekkörébe. Így pedig olyan hír- és véleménymonopóliumok jönnek létre, amik törvényellenesek s ezek ellen még az alkotmány szövege szerint is fel kellene lépnie a hatóságoknak. „Ahogy egyre romlik a helyzet, mind több múlik az egyéni teljesítményeken és az újságírók személyes bátorságán. Egyre nagyobb kockázatot jelent ugyanis, ahogy az ember megpróbál tisztességes újságíró maradni. Ezeket a teljesítményeket is a társadalom elé kell tárni. Egyrészt, hogy lássák, milyen a valódi újságírás, másrészt ez az újságíróknak is visszajelzés és megerősítés, hogy mégis érdemes ennek a pályának ezen a térfelén működni” – nyilatkozta a Hírklikk érdeklődésére Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.