Egyre többen jelzik a miniszterből lett református püspöknek, Balog Zoltánnak, hogy mennie kell

HírKlikk 2024. február 15. 09:30 2024. feb. 15. 09:30

A Hír TV Vezércikk című műsorában L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum nemrégiben menesztett főigazgatója nyilatkozott úgy, hogy Balog Zoltánnak le kell mondania.

A Telex szemléje szerint amikor Gajdics Ottó arról beszélt a műsorban, hogy az eddigi lemondások is élénk vitát generáltak, ahogy az is, hogy a református egyház döntéshozó grémiuma (esperes-gondnoki értekezlete) nem engedte lemondani Balog Zoltánt, L. Simon László leszögezte, ez nem egy döntéshozó grémium, majd a zsinat lesz az. Szerinte „gyakorlatilag egyetlen egy emberen múlott, hogy püspök marad vagy nem: magán Balog Zoltánon”. Hozzátette, szerinte az, hogy felajánlotta a lemondását egy olyan testületnek, ami nem rendelkezik döntési jogkörrel, egy nehezen értelmezhető kérdés.

L. Simon László ezt követően arról beszélt, hogy Novák Katalin helyes döntést hozott azzal, hogy vállalta a felelősséget és lemondott. Ha viszont Balog Zoltán tanácsolta neki, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját segítő helyettes kegyelmet kapjon, akkor a felelősség egyértelmű és az a morálisan helyes, ha ő maga is lemond. Az pedig egy dolog, hogy az egyházi főgondnokok hogy döntöttek, mert az ügy megosztja a református egyházat.

Felidézte Balog Zoltán hivatkozását is, mely szerint nem akarta, hogy az egyházat támadás érje a történtek miatt, csakhogy, mint azt L. Simon László leszögezte, még „baloldali, ellenzéki újságírók részéről” sem az egyházat érte bírálat, hanem konkrétan Balog Zoltán döntését. „Innentől fogva viszont, hogy el lehet bújni egy egyházi testület mögé, az egész ügyet az egyházra is rávetítik, innentől kezdve az egyházat fogják számonkérni, hogy hogy maradhatott püspök” – jelezte, hozzátéve, a zsinati testületnek kell majd döntést hoznia arról, hogy le akarja-e zárni a botrányt.

Forrás: Telex