Elhunyt Felkai Miklós

HírKlikk 2024. június 8. 23:02 2024. jún. 8. 23:02

A kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró Felkai Miklós, a Color együttes egykori gitárosa hosszú betegség után 73 éves korában hunyt el.

Az 1950-ben született debreceni fiú először a Nautilus együttesben zenélt, innen a Rangers zenekarba került, majd Pikó Sándor dobossal és Tikász Sándor énekessel 1969 őszén megalapította a Lux együttest.

1975-ben az Apostol, 1980-ban a Color együttes gitárosa lett. 1986-ban ötletgazdája volt az első Gitárpárbajnak a Petőfi Csarnokban, 1988 után két instrumentális szólólemezt adott ki F.F. Miki néven, majd a 2000-es években ezt még kettő követte, immár Felkai Miklós néven. Közben 1994-ben összehozta a Felkai Blues Brotherst, amely nevét 1997-ben Felkai Jamre változtatta, 2012-ben létrehozta a Fantomas zenekart.

Mindemellett számtalan zenész lemezén közreműködött. „Négy hónapon át küzdött betegségével, de szombat délután elaludt” – adták hírül barátai a közösségi médiában. Felkai Miklós 73 éves volt.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom