Elhunyt Ónodi György
Meghalt Ónodi György író, forgatókönyvíró, producer, rendező. Legismertebb műsora az RTL-en futó Heti Hetes volt. 71 éves volt.
Ónodi György a kereskedelmi televíziózás egyik legsikeresebb szórakoztató műsorát, a Heti Hetest készítette 17 éven át az RTL-en – írja az Index.
Döbbenettel fogadtam, mint minden ilyen hírt az ember, átszalad rajta a múltja is. Gyuri nekem több mint 30 éves barátom, munkatársam volt. Az embernek eszébe jut, hogy az élet nagyon gyorsan mulandó
– mondta a csatornának Gálvölgyi János színművész, akit 30 évnyi barátság fűz Ónodi Györgyhöz. A színész szerint Ónodi nagyon jól írt, amit kevesen tudtak róla, és „a ma már szidott, szeretett, emlegetett Gálvölgyi Show-nak a 80 százalékát Gyuri írta”.
Isteni, néha morbid humora volt, ezért mi nagyon egy húron pendültünk. Mint szerkesztő is, meg mint a Heti Hetes vezetője is, úgy tett helyre dolgokat egy fél mondattal, hogy azon sírva nevettünk
– fogalmazott a színművész.
Ónodi György a Heti Hetes és a Gálvölgyi Show mellett a Mónika showban is producerként dolgozott.