Elképesztő a megosztottság: pártpreferencia alapján döntenénk élet-halál kérdésében is

Durván két hete írt a Hírklikk az akkor még csak Tarjányi Péterben megfogalmazódott és előkészített, de még el sem indított felmérésről, amely – egy-egy hasonló cseh, szlovák és lengyel közvéleménykutatás után – arra kereste volna a választ, mit tenne az ország lakossága, ha megtámadnák a hazáját, távozna vagy maradna és akár harcolna is. A biztonságpolitikai szakértő meglepődött a nemzetközi eredményeken, s szerette volna tudni, a magyarok is hasonlóképpen viselkednének-e vagy térségbeli sajátosság a nem igazán hazafias gondolkodásmód.

Merthogy a szlovákoknak a 32 százaléka távozna az országból, 48 százaléka ugyan maradna, de nem harcolna, s mindösszesen 13 százalék fogna fegyver (7 százalék nem tudta a választ). A cseheknél másképpen alakultak az arányok: 62 százalék maradna, de nem harcolna, 24 százalék maradna és harcolna is, s csak 14 százalék hagyná el az országot.  A lengyelek is végeztek egy hasonló kutatást, aminek eredményét azonban még nem publikálták, de Tarjányi ottani forrásaitól úgy tudja, hogy a lengyelek döbbenetesen nagy arányban lennének hajlandók fegyverrel is harcolni a betolakodók ellen. 

Nos, ennek fényében is érdemes megnézni a magyar eredményeket, amikből sok érdekes dolog derül ki. Tarjányi végül a Závecz Research céggel működött együtt. A május közepén, ezer fős reprezentatív mintán végzett telefonos közvélemény-kutatás eredménye pedig most látott napvilágot, mégpedig az Index felületén. 

A felmérésben számos dologra kérdeztek rá, így arra, hogy agressziónak tartják-e a magyarok az Ukrajna elleni orosz háborút (csaknem kétharmad igen, bár a Fidesz-KDNP-esek alig fele); hogy vissza kellene-e állítani a sorkatonaságot (61 százalék szerint nem, bár a kormánypártiak 44 százaléka szerint igen); hogy a NATO képes lenne-e megvédeni minket egy támadás esetén (69 százalék igen, illetve valószínűleg); továbbá, hogy mennyire jellemző a magyarokra a hazaszeretet (61 százalék szerint teljes mértékben vagy nagyon). És ott volt az a két kérdés, ami a már említett másik három térségbeli országban végzett felmérésben is szerepelt. 

Íme az egyik kérdésre, és az arra adott válaszok, bontásban:

A másik grafikon mutatja a másik kérdésre adott részletes válaszokat.

Mi volt a legnagyobb tanulság az ön számára? – kérdeztük a felmérés kezdeményezőjét. 

Tarjányi Péter kettős érzésről számolt be mindkét kérdésre adott válaszok kapcsán. Mint mondta, a cseh és a szlovák felmérés alapján azt gondolta volna, hogy a Magyarországot elhagyók száma lényegében hasonló lesz, mint náluk volt. Így jó érzéssel töltötte el, hogy nálunk kevesebben választanák a távozást, azzal együtt is, hogy „persze tudom, sok, összesen több, mint egymillió embert jelent az a 3 százalék, aki biztosra mondja és a 11 százalék, aki valószínűsíti, hogy távozna, ha megtámadnák az országot”. 

Ám az jóval kevésbé keltett jó érzést benne, hogy a pártpreferencia vizsgálatból kiderült, nagyon eltérően reagáltak a választáson közösen indult pártok, illetve a kormánypártok és a Mi Hazánk támogatói. Túlnyomórészt az ellenzéki összefogás pártjainak a szavazói érzik nagyobb százalékban úgy, hogy jobb lenne, ha távoznának – emelte ki. „Ennek a pártpreferencia-alapú megosztottságnak belső okai vannak, a felmérés a nemzeti psziché állapotára mutat adatsort. A gond a nemzeti pszichével van” – vonta le a tanulságot a szakértő.

De hát nincs min meglepődni ezen, a társadalom végletekig megosztott, amivel tisztában vagyunk már elég régóta – vetettük közbe. Tarjányi szerint ennek ellenére ez más. Merthogy az egy dolog, hogy van egy választás, ami előtt fél évig, mint a lovak ütik egymást a szemben állók, de az ember mégis csak az összezárást várná akkor, amikor egy, a háborús helyzettel kapcsolatos felvezető kérdéssor után kérik ki a véleményét, kiváltképpen azért, mert a válaszadók pontosan érthették, hogy háborús helyzetre kérdeznek rá. Pedig azt látjuk, hogy sok ország egy válság kapcsán azért csak összezár, ahogy Ukrajna is tette – jegyezte meg, hozzátéve: száz éve természetes volt nálunk is, hogy külső támadás után nem megyünk el Magyarországról, hiszen végső soron egy nemzet vagyunk. „De sajnos ebben a mentális helyzetben a magyarok nagyon komoly sérülést szereztek, nem gondoltam volna, hogy egy háborús veszély esetén is ilyen lesz a megosztottság” – mondta. 

A magyarok sokkal nagyobb arányban állítják, hogy harcolnának (20+30 százalék), mint a csehek vagy a szlovákok. Ennyire mások lennénk? – tettük fel a kérdést. Tarjányi ezeknek a válaszoknak a kapcsán is kettős érzésről számolt be. Egyrészt jó, hogy nálunk jóval többen fognának fegyvert, mint a cseheknél vagy a szlovákoknál, miként az a „döbbenetes” eredmény is, miszerint a női lakosság 44 százaléka úgy érzi, dolga lenne egy ilyen helyzetben segíteni, akár fegyverrel, akár másként („a mai magyar nők tényleg az egri várvédő nők utódai”).  Ám a részleteket megismerve, már más a helyzet: a pártpreferencia szerinti válaszokból ugyanis ismét kirajzolódóik a kormánypártok + a Mi Hazánk és az ellenzék közötti árok. Az 50 százalékot pedig gyakorlatilag a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk adja.

Lehetséges-e, hogy ebben a magas értékben az tükröződik, hogy a magyarokat hozzászoktatták a „harcolni kell”-hez, amit Orbán nem csak a hatalomban eltöltött utóbbi 12 évben, de előtte ellenzékben – 2002-től egyértelműen –  sulykol a magyarokba? – kérdeztük. Tarjányi Péter szerint ha megtámadnak, dolgunk van, s akkor nem fontos az oldal, nem az a lényeg. „Biztonságpolitikai szakértőként azt mondom, hogy akkor oldja meg egy ország jól a ’házi feladatát’, ha száz százalékból száz kész segíteni. Persze tudom, hogy ez lehetetlen – még az ukránoknál is ’csak’ kilencvenvalahány százalék –, de ez a cél” – szögezte le. Hozzátette: „vannak olyan válságok, nem csak háborúk, amikor mindegy, hogy ki kire szavaz, honnan jött, egységes nemzetként kell fellépni – ez az egyszerű üzenet”. 

Azzal, ami Magyarországon kialakult, a teljes politikai elitnek dolga van – ő ezt így látja. Összességében azonban örül, már csak azért is, mert – mint mondja – mindig is hitt a „tükör-helyzetekben”, amikor bemutatják az embernek, hogy kik is vagyunk. „Így van egy kiinduló pontunk, amivel azonban kezdeni kellene valami. Ki kellene alaktani egy közös nevezőt, azt, hogy egységes nemzetté akarunk válni” – szögezte le.