Előbb-utóbb a zsákutca végére érünk, ahonnan nincs visszaút

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már nem egy alkalommal vizionált arról, hogy a külföldi működő tőke egyre jobban kiszoríthatja az uniós forrásokat. Mondhatnánk persze, hogy savanyú a szőlő, mert az a fránya „Brüsszel” csak nem akarja megnyitni a pénzcsapokat. Többen is foglalkoztak már a fentiek elemzésével – legutóbb a 24.hu-n jelent meg egy ilyen összeállítás –, a kérdésem, hogy ön szerint mennyire akut a helyzet? 

Magyarországnak alapvető külső finanszírozási problémái vannak. 13 év óta – a GDP évenként hol 2, hol akár 4,5 százalékára rúgó támogatásoknak köszönhetően – uniós köldökzsinór táplál minket. Ez azt jelenti, hogy emellett egy nagyon szerény, átlagosan mintegy 2 százalékos növekedést értünk el. Érdemes lenne regionális összehasonlításban és másfél évtizedes visszatekintéssel megnézni, melyik új tagállam milyen hatékonysággal, szerkezetváltással, modernizációval, a hazai hozzáadott érték növelésével, a versenyképesség erősítésével használta fel az uniós forrásokat. Magyarországon kirívóan elhibázott volt a pénz felhasználása – pontosabban a pénzt ellopták. Ma pedig finanszírozási problémákkal küszködünk, aminek több oka is van: az egyik az uniós pénzek hiánya. Reálisan azzal kell számolni, hogy a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választásig ezek a pénzek nem is fognak jönni. Pontosabban, lehet, hogy egy-egy kisebb összeg csurran-cseppen majd, de ezekre sem lehet biztonsággal számítani, a nagy pénzeket pedig végképp el lehet felejteni.

Éveken át zavartalanul jött a pénz, amit fel lehetett használni. Hol van annak a hozadéka?

A mai finanszírozási gondjainknak éppen az egy további eleme, hogy hiába jöttek milliárdszámra a támogatások, azok egy jelentős részét olyan – például építőipari, ingatlanpiaci – beruházásokba tolták, amelyeknek nulla hozadéka lett. Most ráadásul, láthatóan az történik, hogy sok százmilliárd forintos nagyságrendben állították le az ilyen beruházásokat, aminek nagyon rövid időn belül fájdalmas tovagyűrűző hatása lesz például a munkaerőpiacra – egy csomó embert el fognak bocsátani –, továbbá a szolgáltatások színvonalára. Ezen túl, be fog dőlni az ingatlanpiac és a NER-lovagokkal együtt az építőipar. Mondjuk a NER- lovagokat nem sajnálom, sőt! Érdemes megnézni a Magyar Nemzeti Bank statisztikáit: 80 százalékkal csökkent a lakáshitel-felvétel, egyre többen nem tudják kifizetni a törlesztéseket. A költségvetésnek pedig egyszerűen nincs pénze az egyre nagyobb és egyre több lyuk betömésére. 

És a bevételek?

A költségvetés „egyensúlyában” az utóbbi időszakban egyre jelentősebb szerepet játszott a társadalom különböző rétegeinek – foglalkoztatottól a nyugdíjasokig terjedő – megcsapolása, az uniós összehasonlításban páratlanul magas inflációtól a jelentősen és sorozatosan elmaradó keresetek és nyugdíjak formájában. No meg a szintén párját ritkítóan magas áfa-kulcs automatikus bevételnövelő szerepéről se feledkezzünk meg! A 2024-es költségvetés, amelyet úgy, ahogy van, már most szemétbe dobhatunk, egy jelentős plusz bevételi forrást szabadít a társadalomra, mindannyiunkra. Ez pedig az önkormányzatok megsarcolása, a szolidaritási adó jelentős megemelése révén. De ezt csak 2024-től akarják bevezetni, márpedig az államnak sürgősen kellene pluszpénzhez jutnia. Az meg persze már más kérdés, hogy az önkormányzatok tudnak-e egyáltalán fizetni. De ez beleillik abba a folyamatos kormányzati törekvésbe, hogy az önkormányzati rendszert teljes egészében a hatalom szekerébe akarják rakni, annak felmérhetetlen és sokrétű következményével nem számolva.

De ha nincs pénz, akkor a nemzetközi pénzpiac még mindig nyitva áll hitelfelvételre. Az is bevétel rövid távon.

Valóban, ha nincs egyirányú finanszírozás, más szóval, nem jönnek az uniós pénzek – ami ugye Orbán Viktor szerint jár nekünk –, akkor megpróbálunk máshonnan pénzhez jutni, azaz hitelt felvenni. Szokták mondani, hogy ott vannak erre például az oroszok – ezzel az a probléma, hogy nemhogy nem veszünk fel tőlük hitelt, hanem mi hitelezünk nekik, pontosabban, mi finanszírozzuk őket. Ugyanis a Szijjártó Péter által egy éve nagy dicsekvéssel bejelentett gázszerződés értelmében, állítólag kedvező árakon kapjuk a gázt, amiért a világpiaci árakhoz több hónapos csúsztatással utólag igazodunk – ám a nemzetközi árak a mélyben vannak, mi meg rendre a magasabbat fizetjük. Elég megnézni a külkereskedelmi statisztikai adatokat, amelyekből világosan kiderül, mekkora gázimport-számlát fizetünk, és mekkora az árkülönbség a nemzetközi és az oroszországi beszerzési ár között. Ezért mondom azt, hogy nemhogy hitelt vennénk fel az oroszoktól, mi hitelezünk nekik, pontosabban, ajándékba adunk nekik pénz. 

Szokták még a kínaiakat is emlegetni, s tudunk kínai kölcsönökről. No meg ott van az arab világ. Tévedünk, ha azt mondjuk, hogy láthatóan már arrafelé is kacsingatnak Orbánék?

Tény, a kínaiaktól csak nagyon kemény feltételek mellett lehet pénzt szerezni. Tudjuk, hogy a kínai beruházások egy részét – például a Budapest-Belgrád vasúti projektet – Magyarország fizeti kínai hitelből, amelynek az összege ma már 800 millió euró. Persze lehet hitelt felvenni az araboknál is. Meggyőződésem, hogy Orbán azért ment a napokban Katarba, hogy hitelhez jusson. Hiába mondja, hogy energetikai, pontosabban gázszállítás volt a téma, ha valóban az lett volna, akkor miért nem Lantos Csaba minisztert vitte magával? De Orbán nem az energiaügyi miniszterével, hanem Varga Mihállyal, a pénzügyi és Nagy Mártonnal, a gazdaságfejlesztési tárca vezetőjével utazott. Nekik semmi közük az energiához, ellenben sok közük van a pénzhez. Megjegyzem, kifejezetten érdekesnek tartom, s a kormány és az MNB nagyon fagyos kapcsolatára vall, hogy amikor pénzről van szó, akkor az MNB elnöke vagy az egyik a helyettese nem kap helyet a küldöttségben. 

Milyenek a magyar hitelfelvételi kilátások jelenleg – jöjjön a kölcsön bárhonnan is? 

A meghatározó nemzetközi pénzügyi szervezeteknél Magyarország hitelképessége a nullához közelít, pontosabban: elérhető kölcsön, de csak horribilisnak nevezhető kondíciókkal, értsd ez alatt a kamatokat, a futamidőt, a törlesztési és egyéb feltételeket.

Hol látható kiút ebből a helyzetből? Itt lép be akkor a Nagy Márton által emlegetett külföldi működő tőke?

Igen, a kormány – amely újfent azt gondolja, hogy feltalálta a spanyolviaszt – úgy gondolkodik, hogy ha nem jönnek az uniós pénzek, akkor majd átveszi a helyüket a külföldi működő tőke (angol rövidítésben FDI). Ez azonban nagyon egyoldalú, egyszerre szűk és torz gondolkodásmód. Először is, az uniós támogatások és az FDI nem egymást kizáró dolog, sőt, ha jó az együttműködés az EU és a befogadó ország között, akkor az erősíti, növeli a külföldi tőke bizalmát az adott ország iránt, illetve, ha nem, akkor gyengíti. Másrészt az uniós pénzek jelentős finanszírozást biztosítottak az infrastruktúra-fejlesztéshez, az intézményeknek, az oktatásnak, a társadalmi kohéziónak, a környezetvédelemnek – és ezek mind alapvető szempontok a külföldi befektető számára. A tőke ugyanis azt nézi, hogy mennyire biztonságos a környezet, s melyek azok a pótlólagos előnyök, amiket ingyen megkap, beleértve az egészségügyet, az oktatási rendszert, a jogbiztonságot, a környezetvédelmet stb. Vagyis mindazt, amihez nem kell a tőkének hozzájárulnia, amit ingyen megkap. Hiányuk esetén a külföldi befektető ezeket nem fogja pótolni, ő – érthető módon – a saját céljaihoz igazított lehető legkisebb beruházással akar nyereséget. A befektető olyan helyre megy, ahol jó az üzleti környezet, s ahol könnyen tud jó profitot termelni, mégpedig úgy, hogy közben tisztességesen viselkedik.

De azért látjuk, hogy van olyan befektető, aki jön. Az én kérdésem az, hogy milyen tőke jön ilyen körülmények között mégis hozzánk? Milyen áron? Milyen következményekkel?

Én hozzátennék még egy kérdést: 13 év alatt milyen tőkét sikerült behoznia az országba Orbánnak? Meg is válaszolom: olyat, aminek eredményeként teljesen megszüntették a szerkezeti diverzifikációt, s rendkívül alacsony a termelés hozzáadott értéke. Mindezek mellett, a magyar költségvetésből százmilliárdokat kaptak-kapnak csalogatásként. Gumigyár, akkumulátorgyár – hogy csak két példát mondjak a környezetromboló iparra, ami mindenfajta következmény nélkül betelepedhetett és működhet(ett) Magyarországon, függetlenül attól, hogy eredetileg milyen feltételeket szabott – vagy sokszor nem szabott – a kormány. Az is sokatmondó, hogy milyen munkaerőt alkalmaznak ezek az ipari termelőegységek: alacsony képzettségű emberekre van csak szükségük, betanított, összeszerelő munkásokra. A szakképzett, a versenyképessé tehető magyar munkaerő tömegesen ment el külföldre, vagy beáll egy szalagmunkára. Ma már ott tartunk, hogy lassan tömegesen érkeznek a helyükre külföldi, főként ázsiai munkások. De hát az oktatási rendszerünk nem olyan, hogy értelmes, versenyképes munkaerőt képezzen – ez a hatalmon lévőknek nem is áll érdekében, hiszen hatalompolitikai szempontból veszélyes és kockázatos a politikai rendszerre, még a végén felocsúdik, s elkergeti Orbánt. 

Azt akarja mondani, hogy még munkaerőpiaci szempontból is jó ez Orbánéknak?

Ha nem így lenne, akkor miért kapnának ezek a befektetők – a magyar kis- és közepes vállalatokkal ellentétben – több mint bőkezű adókedvezményeket. Pedig az is érdekes, hogy mennyi az a befektetés, ami itt is maradt, s mennyi, amit azonnal kivittek nyereségként. És ezért a „haszonért” rabszolgásította az Orbán-kormány Magyarországot. Mert tévedés ne essék! Nem a külföldi tőkések, hanem Orbán és társai követték ezt el. A tőke csak kihasználta a kínálkozó alkalmakat.

És a magyar tőke?

Egyrészt a magyar kkv-k állami támogatása nagyon gyenge, s ez párosul az ingoványos jogi, intézményi környezettel. Mindez nem segíti a hazai vállalkozásokat. Az inkább számottevő magyar tőke azoknak a birtokában van, akikből Orbán csinált tőkésosztályt – ők azonban nem tudják, milyen egy versenyképes vállalkozás, nem is érdekli őket semmi más, csak az egyéni meggazdagodás. Az országnak belőlük semmi haszna nincs, csak kára, párosulva azzal, hogy a meggazdagodásuk módja és a ténykedésük csökkenti a bizalmi tőkét az ország iránt, viszont szaporítja a negatív véleményeket. A tisztességes hazai vállalkozók pedig úgy gondolkodnak, hogy nem tudható, mikor teszi rá a kezét egy NER-lovag a beindult, prosperáló vállalkozására. Ráteszi, megszerzi – ha kell, kizsarolja –, de nem ért hozzá, csak a profit szagára „gyűl, mint éji vad”.

Visszatérve még egy perc erejéig a külföldi működő tőkére. Nagy Márton arra számít, hogy az uniós pénzek elmaradása esetén majd ők fogják finanszírozni az államháztartást. Igaza van ön szerint?

Az FDI-tól illúzió elvárni, hogy majd segíti a magyar államháztartás finanszírozását. A külföldi tulajdonos, a tőkés a saját beruházását finanszírozza, s amikor ez nem működik, akkor odébbáll. Csalóka ábrándot jelentenek azok a számítások, hogy bejön a tőke és hozzájárul az ország pénzügyi stabilitásához. Arról már nem szólva, hogy a külföldi tőke részletekben jön be, gyakran nem kis részben apportként gépeket, eszközöket számolnak el (ami amúgy importnak számít, s így rontja a külkereskedelmi mérleget), majd ahogy elkezd nyereséget termelni, akkor abból vagy továbbfejleszt vagy – s erre egyre több példát látunk – kiviszi a profitot az országból.

Akkor kell vagy nem kell nekünk külső finanszírozás?

Kell, mert egyelőre a közepes fejlettségnek azon a szintjén vagyunk, ahol még nem tudunk meglenni nélküle. A történelmi tapasztalatok alapján tudható, hogy egy-egy gazdaságnak meddig van szüksége a külföldi tőkére, illetve mettől válik ő maga nettó tőkeexportőrré. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik az FDI beáramlása, csak azt, hogy megváltozik a mérték, s hogy a versenyképessé váló hazai tőke szerepe nagyobb a költségvetés és a külső egyensúlyhiány finanszírozásában. Magyarországról Orbán úgy beszél, hogy majd most mindjárt kitörünk a közepes fejlettség csapdájából, vagyis nettó tőkeexportőrökké válunk, meghódítjuk Kelet-Közép-Európát, mindenütt ott lesznek a magyar vállalatok. A MOL, az OTP ott is van, de hová lett a magyar tőke? A NER-tőke? Sehol sincs, mi pedig nem tudunk kitörni a közepes fejlettség csapdájából, viszont sikerült letornásznunk magunkat annak a legalsó harmadába – én már annak is örülnék, ha ennél nem lenne lejjebb. A magyar tőke meg – hiszen van ilyen, csak nem a versenyképességre, hanem a haveri kapcsolatokra építve – állami támogatásból és másra is fordítható közpénzekből ért el hatalmas „profitot”. Ez aztán a NER-lovagok zsebéből nem csekély mértékben elment külföldre, de nem a termelő, versenyképes, magas hozzáadott értéket termelő, profitorientált beruházásokba, hanem ingatlanba, bankba tették a pénzt, no meg magántőkeként forgatják külföldön. Ez a magyar tőke. Van, de mégsincs. Hatalmas „profitokat” zsebeltek be itthon, de azt nem a fenntartható hazai és regionális fejlődés finanszírozására fordították. 

Már említette, hogy nemigen lesz uniós forrás, minimum a jövő tavaszi európai parlamenti választásokig. Akkor még nagyobb lehet a baj, mint az ember gondolná. Mi várható ön szerint? 

Felhívnám valamire a figyelmet. Orbán korábban többször is mondta, hogy 2030 után az uniós költségvetés nettó hozzájárulói leszünk. És mit tesz isten? Most megjelenik Nagy Mártonnál az, hogy 2030-ra – minő véletlen! – az uniós pénzeket kiváltjuk külföldi működő tőkével, hogy a magyar GDP-hez mérten 20 százalékot fog elérni a külföldi tőke aránya. Én azért megkérdezném tőle: milyen tőke bejövetelére számít? És az mennyiben fogja szolgálni az ország jövőjét? Vajon olyan tőke lesz az is, amihez százmilliárd forintos nagyságrendekben adunk az adófizetők pénzéből? Már nincs pénz, a magyar költségvetés ezer sebből vérzik, vagy már ki is vérzett. Sehonnan nem lehet már pénzt kivenni, ha pedig igen, akkor másik tizenöt terület nem kap levegőt. És ennek már a lakosság körében is lehet nemcsak gazdasági-pénzügyi, hanem társadalmi-politikai következménye is. 

Meddig lehet ezt fenntartani?

13 évünk volt arra, hogy hazai forrásokkal bővítsük az uniós pénzeket, egyberakjuk a kettőt, s jóval nagyobb hozzáadott értéket és dinamizáló hatást teremtsünk. De Orbánék olvasatában és gyakorlatában erről szó nem volt. Ami itthon 13 éve folyik, az nem más, mint egy zsákutcás jövőteremtés. A magyar „modernizáció” 13 éve hatalompolitikára épülő zsákutca, amiből egyre nehezebb és költségesebb visszatérni. A másik kiút az a zsák végének a kilyukasztása, annak minden társadalmi, politikai és egyéb következményeivel. Előbb-utóbb ki fog lyukadni ez a zsák, mert nincs visszaút. És ha a Nagy Márton által is megénekelt külföldi tőkebevonást akarjuk, akkor még tovább tömjük a kimenet nélküli zsákot.