Előválasztás után, leülepedés előtt
Az természetes, hogy ilyenkor örül és ünnepel az, aki bármilyen okból a nyertesre szavazott. És dühös vagy szomorú, aki mást szeretett volna. Helye van mind a kettőnek. Nem is papolnék most a szokásos frázisokkal az összefogásról.
De aki örül, ne felejtse el, még csak a válogatott csapatot állítottuk össze. És nem a másik ellenzékit akartuk legyőzni vele. A nagy verseny még hátra van. Igazán akkor örülhetünk, ha 2022-ben, 12 fullasztó és züllesztő év után megszabadulunk a rendszertől, amely jobb érzéseinket akarta kiölni.
Aki pedig teljes szívével a másik jelöltnek dukkolt, és most elkeseredett, hallgassa és fogadja meg – ha nem is ma, de legalább holnaptól – Dobrev Klára üzenetét. Tisztelet érte. Felelős politikusként szólítja fel saját híveit is a közös jelölt támogatására.
Az előválasztók mindenkit meglepő nagy létszáma mutatja, micsoda óriási vágy volt az emberekben, hogy végre beleszóljanak a politikába. A demokrácia iránti igény nem szűnt meg, épp csak aludt, mert altatták egy egyeduralmi rendszer durva pokrócai alatt. De amint lehetett, kidugta a fejét.
Itt az új politikai generáció. Nemcsak kormányt váltanának, bizonyos fokig ellenzéket is. Orbánt komikusan avultnak látják, a 2010 utáni ellenzéki magatartást meg tehetetlennek.
Nem Gyurcsány-fóbiájuk van (másoknak ettől még lehet), sokuknak nincs emléke vagy sérelme a 2010 előtti világról. A belterjes, egymás között szerepet osztó, előre kódolható lépéseket tevő ellenzéki pártvilággal van bajuk, amelynek zártságába nem volt beleszólásuk.
Most mobil, képlékeny, ha zavaros, hát zavaros viszonyokat hoztak létre, de olyat, aminek elrendezésében már nagyon is van szerepük..
A „külső", a pártvilágon kívüli ember nyert. Nem annak ellenére, hogy nem állt párt mögötte, hanem részben éppen azért. Ez komoly igényt fejez ki. Ha azt gondolják, lehet többpártrendszert csinálni pártok nélkül, nincs igazuk. A valódi pártok hiánya a diktátoroknak kedvez. De abban igazuk van, hogy a mostani pártműködés felett eljárt az idő. Másfajta pártok kellenek, olyanok, amelyek képesek mozgalomszervezésre is, és nem hagyják megmerevedni a politikai elitet, a sajátjukat sem. Erre akár az egy párton belüli „előválasztásos", aktivizáló módszerek is jók.
Persze, az ellenzéken belüli egyensúlyi rendszer felborult. Nem lesz idill, de ez nem bajt, csak feladatot jelent. Lesznek feszültségek nemcsak az egyes pártok, de általában a pártok és a miniszterelnök-jelölt között, aki részben épp a pártok ellenében fogalmazta meg magát. Vigyázni kell az önkormányzati koalíciókra – főleg a fővárosira –, ne lehessenek most a revans terepei. Ki kell találni a miniszterelnök-jelölt és a pártok ép eszű munkamegosztását. Nem egyszerű, de ezzel begyakoroljuk a technikákat a későbbi koalíciós kormányzásra is.
Mert a cél változatlanul ez. A választók most felébredt politizálási kedve, kontrollja és számonkérése nélkül nem fog menni, nélkülük csak huzakodás lenne a szereplők között.
Vagyis kedves előválasztók, még nem mehettek csak úgy, egyszerűen haza! Még nem végeztetek.
