EMA-főigazgató: három-négy hónap kell új vakcinák jóváhagyásához

HírKlikk 2021. november 30. 18:10 2021. nov. 30. 18:10

Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni vakcinákat, amelyeket az új, Omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki – közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója Brüsszelben, kedden.

Emer Cooke az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonságért felelős bizottságának ülésén közölte, mivel a vírusok mutálódnak, az EMA tavaly február óta iránymutatást ad a vakcinagyártóknak az oltóanyagok gyors átalakítására a koronavírus új változataihoz.

Kiemelte ugyanakkor, még nem tudni, hogy a gyógyszergyártóknak módosítaniuk kell-e a már engedélyezett vakcináikat a dél-afrikai hatóságok által a múlt héten bejelentett, a koronavírus Omikron nevű változata elleni védelem érdekében, de az uniós ügynökség készül ennek a lehetőségére.

Beszélt arról is, hogy a gyógyszerügynökség szoros kapcsolatban áll a nemzetközi szabályozókkal, köztük az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal (ECDC), vészhelyzeti terveik készen állnak, de – mint mondta – remélik, hogy nem lesz szükség az alkalmazásukra.

Kijelentette: az Omikron esetében az eddig szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a már engedélyezett oltóanyagok hatékonyak, és továbbra is védelmet nyújtanak a fertőzéssel járó súlyos tünetekkel szemben és csökkentik az elhalálozás kockázatát.

„Még ha az új változat gyorsabban terjed is, a rendelkezésünkre álló vakcinák változatlanul védelmet nyújtanak. A védőoltás az elsődleges eszköz marad a járvány elleni küzdelemben" – fogalmazott.

Az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban azt mondta, az EMA és az ECDC egy héten belül közös ajánlást adhat ki arról, hogy milyen gyártótól származó vakcina lehet a leghatékonyabb a védőoltás harmadik adagjának.

Emlékeztetett, az amszterdami székhelyű uniós gyógyszerügynökség ez idáig a Pfizer/BioNTech Comirnaty, az AstraZeneca Vaxzevira, a Moderna Spikevax, valamint a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának használatát javasolta használatra, amit az Európai Bizottság engedélyezett. Az ügynökség emellett vizsgálja a Szputnyik V-t, a Sanofi vállalat Vidprevtyn nevű oltóanyagát, a Sinovac, valamint a Novavax gyógyszergyár vakcináját. Hozzátette, az EMA várhatóan néhány héten belül uniós használatra ajánlhatja a Novavax vakcináját is.

Andrea Ammon, az ECDC igazgatója az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Szlovénia által a járványügyi védekezés témakörében szervezett online eseményen közölte: ez idáig tíz uniós országban 42 fertőzött esetében mutatták ki az Omikron variánst. Elmondta, hogy a tagországok illetékes hatóságai további hat feltételezett esetet elemeznek. Megjegyezte, hogy a megerősített esetek mindegyikénél a fertőzés enyhe lefolyású, illetve a fiatalabb korosztály esetében tünetmentesek voltak.

Elmondta, még várni kell annak megállapításához, hogy az Omikron valóban könnyebben elkerüli-e az szervezet immunválaszát. A vonatkozó laboratóriumi vizsgálatok eredményei néhány héten belül várhatók – tette hozzá Ammon.

Forrás: MTI