Emberéletekben mérhető a Fidesz bénázása

Tóth Bertalan 2020. május 18. 08:19 2020. máj. 18. 08:19

Sokak szerint, mérhetetlen a kár, amit a Fidesz kormányzása Magyarországnak okoz. Én más véleményen vagyok: szerintem a kár nagyon is mérhető. Elsősorban – sajnos – emberéletekben. A kormány nem tett semmit a koronavírus-járvány megelőzése érdekében, és legalább kéthetes késéssel lépett a megfékezésére.

Éppen azokat a lépéseket nem tette meg, amikkel más országokban a járványt sikeresen fékezték: a fertőzöttek és potenciális fertőzöttek megfelelő elkülönítését, kapcsolataik nyomon követését és tesztelését.

A járványnak leginkább kitett egészségügyi dolgozókat és az otthonokban sokan együtt élő idős embereket és gondozóikat sem tesztelték – az ellenzék és az orvosok ismételt figyelmeztetése ellenére. De nem látták el őket időben megfelelő védőfelszereléssel sem – ezeket, ki tudja, miért, raktárakban halmozták, amíg soknak a szavatossági ideje is lejárt.

Kapkodó, indokolatlan és sokszor teljesen irracionális lépéseket viszont tettek: magatehetetlen, állandó ápolásra szoruló betegeket tettek ki a kórházakból, konténerkórházat építettek – azóta is üres –, teljesen indokolatlanul rendőrködtek, és mindvégig eltitkolták – ma is titkolják – a járvánnyal és következményeivel összefüggő adatokat.

Szembetűnő, hogy a vírusban elhunytak halálozási aránya Magyarországon négy-hatszorosa a környező országokénak, miközben állítólag nálunk kevesebb a fertőzött.

Az adatok eltitkolása azt mutatja: a kormány nem hajlandó még csak szembenézni sem a valós helyzettel.

Kisgyerekek szoktak a takaró alá bújni, meg a szemüket eltakarni, hogy ne lássák azt, ami rémisztő. Meg a magyar kormány.

Csakis a magyar embereket illeti köszönet bölcs óvatosságukért és fegyelmezettségükért, hogy nem terjedt még jobban a járvány!

Az emberéletekben okozott káron túl, a kormány számláján az embereknek okozott személyes kár is ott van: a kivéreztetett egészségügy miatt, alapellátás nélkül maradt betegeké, a kórházból kitett súlyos betegek családjáé, a szociális ágazat dolgozóié, akiktől, hiába vannak a leginkább kitéve a fertőzésnek és hiába hozzák a legtöbb áldozatot, sajnálja a kormány az egyszeri 500.000 forintos juttatást, a béremelésükről meg hallani sem akar. Ott a szülők kára, akik semmit nem kapnak azért, mert otthon kényszerültek maradni gyermekükkel az iskolák bezárása miatt.

Azok kára, akik elvesztették a munkájukat és nem, nem ad nekik a kormány 80 százalékos bérpótlást, mint bárhol Európában. Azoké, akik egy fillérhez nem jutottak mostanáig, és akik legfeljebb három hónapig juthatnak álláskeresési támogatáshoz, majd ha egyáltalán oda jutnak.

De ott van a nyugdíjasok egyéni kára is, akik képtelenek megfizetni a csaknem nyolc százalékkal megdrágult alapélelmiszereket. A kormány szerin,t be kell érniük az év eleji 2,8 százalékos nyugdíjemeléssel. Sem a legalább 6,5 százalék-os visszamenőleges emelést nem kapják meg, sem a beígért 53. heti nyugdíjat vagy az ősszel esedékes nyugdíj-kiegészítés előre hozott kifizetését, de a kisnyugdíjasok sem az egyszeri, 20.000 forintos támogatást. És persze szó sincs nyugdíjrendezésről.

Ezek nagyon is mérhető károk; de még arról nem is beszéltünk, hogyan károsították meg a védekezésben oroszlánrészt vállaló önkormányzatokat – az októberi választás eredményeit felülírandó: először a gépjárműadó- és parkolási bevételeket vették el tőlük, aztán Ferencvárostól és Józsefvárostól a fejlesztési forrásaikat, Gödtől a Samsung-gyár területét és bevételeinek egyharmadát. Aztán ez annyira megtetszett nekik, hogy minden 5 milliárd feletti beruházást a fideszes megyei önkormányzatokhoz rendeltek, súlyos károkat okozva az ellenzéki önkormányzatoknak – no meg leginkább persze az ott élő embereknek.

Mi ez, ha nem visszaélés a felhatalmazási törvénnyel?

De tovább is van: a felhatalmazással visszaélve és „nemzetstratégiai érdekre” meg a járvány elleni védekezésre hivatkozva, több mint 150 milliárd forintot költött el fű alatt a kormány az államkasszából – azaz a mi pénzünkből – veszteséges haveri cégek felvásárlására, az unokáink életében sem megtérülő Budapest-Belgrád vasútvonalra, újabb stadionokra, vadászati világkiállításra, egyházi örökségvédelemre, a nemlétező bevándorlás kezelésére, önmagát fényező óriásplakátokra és fegyverekre. Ezek a kormány számára mind fontosabbnak bizonyultak az emberek védelménél.

Ezek még csak az anyagi károk, sokukról bővebben tájékozódhat a Diktatúrafigyelő oldalunkon, ahol összegyűjtöttük a rendkívüli felhatalmazással visszaélő kormányzati lépéseket.

Szerepel köztük a színházak felügyelőbizottságainak elfoglalása, a közművelődési dolgozók közalkalmazotti státuszának elvétele, egyetemek magánalapítványként működtetése, a közadatigénylés válaszadási határidejének megháromszorozása, a rémhírterjesztés szándékos félreértelmezése. A szabadságunkban, szólásszabadságunkban és a mindenkori kormányba vetett bizalmunkban okozott kár csak később lesz számszerűsíthető.

Ha ön szerint sincs ez rendben így, és Ön is szeretné legalább az emberek védelmében megteendő alapvető lépéseket kiszorítani a kormányból, csatlakozzon azokhoz, akik már aláírták petíciónkat! Itt találja meg.