Ennyi magyar kap még ma is Hitler-nyugdíjat

HírKlikk 2020. február 27. 12:14 2020. feb. 27. 12:14

A Bild német lap most hírül adta, hogy a Waffen-SS 48 magyar tagja ma is kiegészítő juttatást kap Németországtól.

A lap adatai alapján, az európai, az amerikai és az afrikai kontinensen összesen 1886-an kapják a „Hitler-nyugdíjként” emlegetett járandóságot. Az EuroNews cikke szerint, a náci államért tett szolgálatokat 435 és 1275 euró, átszámítva 139 ezer és 408 ezer forint közötti havi összeggel hálálja meg az immár demokratikus Németország. Mindeközben a lap megjegyzi, a munkatáborokba deportáltaknak be kell érniük havi 50 eurós, azaz mintegy 16 ezer forintos apanázzsal – írja a Blikk.

Egyáltalán nem biztos, hogy az SS-nyugdíjasok mindegyike hithű náci volt, aki elhivatottságból csatlakozott a milliókat legyilkoló erőszakos szervezethez. Marchut Réka, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban csak a szigorú feltételeknek megfelelő, önként jelentkezők közül válogatták ki azokat, akik magukra ölthették a halálfejes fekete egyenruhát, addig 1944-ben már kényszersorozással töltötték fel az SS létszámát. A Magyarországon élő svábokat például eleve nem a hadseregbe, hanem az SS-be hívták be.

– Az SS-be '42-'43-ban önként belépők elveszítették magyar állampolgárságukat, akiket viszont behívtak '44-ben, azok nem. A zűrzavaros időkben később valaki vissza tudta szerezni magyar állampolgárságát, valaki nem. Így csak ennek alapján, utólag már nagyon nehéz megítélni, hogy a német nyugdíj-kiegészítést kapó honfitársainknak valóban nem volt más választásuk, avagy lelkes támogatói voltak az ideológiának – magyarázta a történész.

Forrás: Blikk