Ennyivel költöttek kevesebbet a fiatalok a járvány alatt

HírKlikk 2020. augusztus 5. 04:00 2020. aug. 5. 04:00

A járványhelyzetben eltérően alakultak a fiatalok költései: a megkérdezettek 18 százaléka szerint, kiadásaik emelkedtek, 36 százalékuk csökkenést tapasztalt – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.

 A 300 ember megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérésben a 19-29 éves korosztály költéseit vizsgálták a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése utáni időszakban.

A közlemény szerint, a 19-25 éveseknél átlagosan 39 ezer forinttal, a 26-29 évesek körében pedig átlagosan 49 ezer forinttal estek vissza a kiadások.

A fiatalok költései területi alapon is eltérést mutattak: a kiadások emelkedését a nyugati országrészben élők hét, százaléka, a keleti régiókban lakó fiatalok 20, a fővárosban és környékén lakóknak pedig 25 százaléka jelezte.

Hozzátették, a nők 25 százaléka, a férfiaknak viszont csak 12 százaléka számolt be arról, hogy a vizsgált időszakban többet költött.

A K&H ifjúsági indexéből az is kiderült, hogy a megkérdezett fiatalok 30 százalékának élelmiszerekre szánt költései, 27 százalékának egészségügyi kiadásai, 17 százalékának pedig a lakhatással összefüggő költései emelkedtek meg.

A K&H pozitívumként értékelte, hogy a fiatalok 13 százaléka a járványhelyzetben sem feledkezett meg a megtakarításairól, hiszen növelni tudta a félretett pénzt. Ugyanakkor megjegyezték, a válaszadók 33 százaléka jelezte, kevesebbet takarított meg a korábbinál.

A felmérés alapján, a fiatalok elsősorban szórakozásra, ruházati és műszaki cikkekre és utazásra szánt költségeikből vettek vissza, hiszen a kijárási korlátozások idején ez volt a legkézenfekvőbb.

Forrás: MTI