„Érdemes volt” – Odze György könyve Andrássy Gyuláról
Andrássy Gyuláról – aki 1867 és 1871 között volt Magyarország miniszterelnöke – írt ezúttal könyvet Odze György. Az egykori diplomata, akit a Hírklikkben és a Klikk TV-ben is gyakran kérdezünk a nemzetközi politika aktuális ügyeiről, ezúttal a történelemben merült el. Ahogy azonban már tőle, mint írótól megszokhattuk, a regény némi csavarral készült el, elég szokatlan formát választott hozzá. A Kocsis Kiadó gondozásában az idei Ünnepi Könyvhétre megjelenő műről beszélgettünk a szerzővel.
– Miért éppen Andrássyt választottad?
– Részben az élettörténete miatt. Nem volt igazán forradalmár alkat, lényegében, harcmezőn is inkább látogatónak számított, Ferenc József mégis halálra ítélte. Emigrált, Párizsban élt, az ottani éveket arra használta, hogy ha egyszer hazatér és politikus lesz, hasznosítani fogja a városfejlesztési tanulmányait. Így is lett. És az egykori halálraítéltből miniszterelnök és a császár bizalmasa lett. Másrészt ő volt az, aki a forradalmat és a haladást a mindennapi életre fordította le, működőképessé tett egy újfajta országrendet.
– Elmagyarázod a címet?
– Először is szeretném elmondani, hogy ez nem történelemkönyv, hanem az osztrák-magyar monarchia megalakulása, a köznyelvben kiegyezés néven ismert rendszerváltás miniszterelnökéről szóló személyes beszámoló. Úgy írtam meg, ahogyan ő – az én elképzeléseim szerint – ezt elmesélte volna.
– Miért éppen ezt a formát választottad?
– Szakítani akartam a „klasszikus” leíró elmeséléssel és személyessé akartam tenni a történetet. Elképzeltem, hogyan beszélték meg a dolgokat a miniszterek egymás között, hogyan tárgyaltak a császárral, mi történt Andrássy és Erzsébet királyné között. Ezért íródott a könyv egyes szám első személyben, ahogyan azt ő maga elmesélte volna egy barátjának. Így aztán sokkal izgalmasabb lett maga a történelem. Beleszőttem a korabeli zsurnalisztikát is, amelyik nagyon aktív volt azokban az években. Csak példaként említem, hogy politikusok és újságírók rendszeresen találkoztak kávéházakban, megvitatták eseményeket, véleményt cseréltek. Régi, szép idők, gondoltam…
– Hogyan jutott eszedbe történelmi regényt írni? Eddig más műfajokban voltál sikeres.
– Tulajdonképpen nem is történelmi, hanem a műfaját tekintve history-fiction, vagyis a szikár tényeket kiegészítettem regényes elemekkel, és így, szerintem pontosabban rálátunk, sőt, inkább belelátunk egy korszakba, amit hajlamosak vagyunk felszínesen így-úgy megítélni. Hogyan működik majd az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság szövetsége? Hogyan lehet intézni a dolgokat Pesten és Bécsben? Hogyan alakulnak a közös külügyek és hadügyek? Ezek megoldása volt a nagy feladat. Igazi rendszerváltás volt. Andrássy Gyula számára a kulcsszó a haladás volt, a haladást pedig Európában látta, ehhez volt eszköz a monarchia, ahogyan ma a haladásnak egyetlen kapuja van, az Európai Unió. Ez ad még aktualitást a könyvemnek.
– Az uniós aktualitás miatt írtad meg?
– Lényegében igen. Az akkori gondolat, miszerint a társadalmi és gazdasági haladás csak az európai gondolattal együtt érvényesül, ma is igaz. Aggasztónak tartom, hogy a mai politikai vezetés elfordul ettől az irányzattól és felesleges nemzetieskedéssel és provincialista ideológiával pótolja. Ezért aktuálisabb ez a regény, mint öt évvel ezelőtt volt, amikor először gondoltam a megírására.
– És a történelmi hitelesség?
– Persze, fontos az is, de nekem a hitelesség csak arra jó, hogy legyen mitől elrugaszkodni. És azt azért azt tudjuk, hogy az évszámok és a száraz tények sokszor nem fedik a valós eseményeket. „Einsteint egyszer megkérdezte egy tanítványa, miért alakult így a világ sorsa. Nem tudjuk, hogy így alakult-e, felelte ő. Mindenesetre mi azt hisszük, hogy így alakult.” És ma már tisztában vagyunk azzal, hogy sok minden, amiről azt gondoltuk, hogy biztosan tudjuk, nem úgy volt. De van erre egy másik zseniális mondás is, én Berend T. Ivántól hallottam: „Senki sem látja előre a múltat.” Tehát ez a könyv egy regény, egy történet, mondhatjuk, hogy mindaz, amit leírtam, így is alakulhatott volna. Én csak Andrássy miniszterelnöki éveit írtam meg. Utána ő a Monarchia külügyminisztere lett, tehát igazán komoly európai politikussá vált, és ez nagyon nagy dolog.
– Mennyire ástad be magad a történelembe?
– Alaposan. Nem csak könyveket és tanulmányokat olvastam, hanem a korabeli sajtót is, ami nagyon izgalmas olvasmánynak bizonyult. Még a hirdetéseket és a pletykarovatokat is végig böngésztem. A kulturális rovatban például ezt olvastam: „Vésziné a Toscában csapnivalóan énekelt, többen hallották, amint hazafelé, a villamoson is krákogott. Minek énekel az ilyen?”
– Szóval, miért a cím?
– Andrássy mondja: „ha az ember politikus, akkor állandóan azt kell figyelnie, hogy jó-e vagy rossz, amit csinál. És hogy milyen arányban van a jó és a rossz. A maga szempontjából pedig azt kell eldöntenie a végén, hogy megérte-e. 1888 karácsonyán, mint visszavonulásom óta minden évben küldtem egy üveg saját termesztésű bort Bismarck kancellárnak, aki nem a barátom volt, hanem a szövetségesem. Minden évben megköszönte. Most azt kérte, írjam meg neki röviden, hogyan gondolok vissza az életemre. Két szóval válaszoltam. Érdemes volt.” És van még egy másik értelmezése is a címnek. Szeretem ezt a kifejezést használni: „érdemes ember”, ha ki akarom fejezni a megbecsülésemet.
