Érdemi tárgyalást követelnek a tanárok az oktatásügy válságkezelésére

Az oktatási kormányzat és a pedagógusok között most háború zajlik – véli a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke. Fábry Béla úgy látja, a pedagógustársadalom küzd a tisztességes bérért és az oktatás körülményeinek javításáért, amivel egyébként a diákok és a szülők jogaiért is küzd. Nem arról van szó, hogy a pedagógustársadalom csak a saját egzisztenciájáért áll ki, ez a küzdelem a diákok és a szülők érdekében is zajlik. A kölcseys tanárok polgári engedetlenség miatti kirúgásával kapcsolatban a volt történelemtanár azt mondta, „Ha Maruzsa államtitkár a pedagógusokhoz írt, a sztrájkjogról szóló levelében azzal érvelt, hogy a diákok tanuláshoz való joga sérül a sztrájkkal, akkor most sokkal hangsúlyosabban lehet azt mondani, hogy jelentősen csorbul azoknak a diákoknak a tanuláshoz való joga, akiknek a tanárait az érettségi évében bosszúból eltávolították, megfosztották őket a munkájuktól” 

Mindehhez hozzátette: az oktatási kormányzat most szemmel láthatóan nem akar tárgyalni a pedagógusokkal, mellőz minden tárgyalási lehetőséget és eszközt. Adminisztratív megoldással, a rendőrállam eszményeinek megfelelően, próbálja megtartani az iskolákban a fegyelmet. Durván és erőszakosan meg akarja fegyelmezni a pedagógusokat, de az ostor végső soron a gyerekeken és rajtuk keresztül a szülőkön csattan. 

Nagyon fontosnak tartja azt a megfogalmazást, hogy amikor a tanárok az egzisztenciájukért küzdenek, akkor nem csak több bért, hanem az oktatás körülményeinek javítását is szorgalmazzák. Hiszen a tanár a személyiségével is nevel, egy tanárnak a legfontosabb eszköze a saját személyisége. Ha azt nem tudja „karbantartani”, „működőképes állapotban” tartani, ha nem tudja optimálisan „működtetni”, akkor azzal a gyerekek sérülnek, ők kerülnek hátrányos helyzetbe. Ezáltal persze a szülők is, mert a gyerekek nem kapják meg azt a boldogulásukhoz szükséges tudást, amire felnőttkorukban szükség lesz. 

S hogy mit érezhetnek azok a diákok, akik most érettségi előtt az eddigi tanáraik nélkül maradnak? Fábry Béla azt mondja, mindezt első kézből is megtapasztalta, amikor az István Gimnázium előtt virrasztó diákokhoz hajnali háromkor odament, hogy vigyen nekik pár apróságot, beszélgessen velük a történtekről. Leszögezte: a gyerekek és a tanár viszonya nagyon bensőséges, bizalmi viszony. A diákok számára a tanáraik példaképek. Azt Fábry nem állítja, hogy minden tanár minden gyereknek az, de minden gyerek megtalálja az iskolában azt a pedagógust, aki az ő számára egész életére kihatóan referenciaszemély. Most, amikor a diákok azt látják, hogy a számukra ennyire fontos személyek, a tanáraik küzdenek magukért is, értük is, akkor odaállnak a tanáraik mellé. Mint mondta, ezeknek a gyerekeknek ez az első társadalmi tapasztalatuk arról, hogyan is működik a felnőtt világ. Közben azt is látják, hogy azok a tanárok, akik kiállnak magukért és értük, „pofont” kapnak ezért. Vagyis nem megbeszélni akarják velük a helyzetet azok, akiknek a dolga lenne a helyzet rendezése, hanem megtorolják az ellenállást. Ez súlyos tapasztalat. Ezért Fábry Béla azt gondolja, hogy bár látszólag úgy tűnik, a jog az oktatási kormányzat mellett van, és „nyerésben van”, valójában rövid-, és hosszú távon is vesztésre áll. 

Gábor György vallásfilozófust szíven ütötte, ami a Kölcsey Gimnáziumban történik. Nem csak azért, mert maga is tanár, de ő szintén a Kölcseyben érettségizett, és emiatt mindenfajta személyes indíttatása van. De gondolkodó emberként is tudja, hogy mit jelent az oktatás, miért találták azt már ki az ókorban, most meg azt kell látnia, hogy mivé lesz ezeknek a gazembereknek a kezei között. „A helyzet az, hogy ezek a gengszterek – a miniszterelnöktől a rendőrminiszteren át a fegyverhordozókig – nem az oktatási rendszert teszik tönkre, azt már rég lenullázták, hanem mindannyiunk gyermekeinek és unokáinak esélyét, jelenét és jövőjét.

Egy életre.

Lopott milliárdjaikból a saját gyerekeik már kimentve és biztonságba helyezve, hiszen pontosan tudják, hogy emitt, a cselédsoron, fű nem terem.  

Akik nem tartoznak közéjük, azok számára az oktatási rendszert nem a képességek, készségek és kompetenciák fejlesztésére használják, s korántsem a jövő érdekében, hanem mindent a jelen okán: a cél pusztán a belügyi erőfitogtatás, a tanárok, diákok, szülők megalázása, szervezett átverése, a tönkretétel, az elhülyítés, az igénytelenné tétel, az állami-hatalmi ideológiai indoktrináció kiterjesztése és az esélyegyenlőtlenség újratermelése: a gyerekből – a szülők legféltettebb jelenéből – itt és most kell a hatalom jövőbeli, remélt cselédjét előállítani. A hatalmon lévők kiemelt helyzetbe juttatott utódai számára a ma iskolájában kell legyártani a jövőbeli kussoló, kellően képzetlen, hátrányos helyzetre ítélt, engedelmes, nem lázongó, s képzettségével sehol máshol, a világ egyetlen más helyén labdába nem rúgó kiszolgáló személyzetét.

Az oktatás külföldön és idehaza egyaránt stratégiai ágazat: máshol a képességek és kompetenciák jövőorientált, piacképes kifejlesztését szolgálja, idehaza ezek elnyomását és a cselédmentalitás bővített újratermelését.”

S az előzőkben már feszegetett témához, hogyan érinti az érettségire készülő kölcseys diákokat tanáraik elbocsátása, álljon itt Gábor György egy korábbi Facebook-posztjából egy részlet: „azért az jó lenne, ha a szülők és nagyszülők tudatosítanák magukban, hogy Orbán Viktor, Pintér Sándor, Maruzsa Zoltán, de még az olyan szimpla kis ítéletvégrehajtók is, mint Marosi Beatrix nem csupán a tanárok egzisztenciájának diktatúrákban megszokott brutális kettétöréséért és ellehetetlenítéséért felelősek, hanem azoknak a tanulóknak a sorsáért is, akik elveszítvén a tanáraikat, felkészült és a tanítványaikat ismerő oktatók nélkül maradnak, következésképp megannyi további kényszermegoldás alanyaivá és kiszolgáltatott áldozataivá válnak. De ugyanígy felelősek a fentiek azért, mert ugyanezek a diákok testközelből látják, hogy akik önmaguk és mások jogaiért lépnek fel, azok vagy az utcán végzik, vagy hivatalos levelek által megalázva és megfenyegetve, továbbá ugyanezek a diákok azt is megtapasztalják az egész országban, hogy a félelem, a gyávaság, s az embertelen hatalom előtti meghunyászkodás és megalázkodó fejhajtás, igaz, csak rövid távon, de kifizetődő. És leginkább azt látják, s hamarosan azt tapasztalják majd meg, hogy az a tudás- és ismeretanyag, az az erkölcsi útravaló, az a diktatórikusan ellehetetlenített és nemkívánatosnak minősített vitakultúra és érvrendszer, amit ettől a velejéig korrupt és aljas rezsimtől kaptak, az további életük során behozhatatlanul hátrányos helyzetbe sodorja legtöbbjüket. 

Pont úgy, ahogy azokat a milliókat, akiknek a rendszerváltás előtt nem adatott meg, hogy nyelveket tanuljanak, hogy ösztöndíjakat nyerhessenek el, hogy külföldre utazhassanak, s megismerhessék a világot, a polgári habitust, azt a gondolkodás-és viselkedésmódot, ami itthon tiltott volt és üldözött.”