Érettségi tételek magyar irodalomból: hátrafelé nyilazás, árvalányhajas múltba révedés
Változások lesznek a magyar irodalom és nyelvi érettségiben. Kikerült a kötelező tételek közül Ottlik Géza és Kertész Imre, bekerült Herczegh Ferenc és Wass Albert. A magyar nyelv finnugor származásáról sem esik szó, ezt a „magyar nyelv rokonságának hipotézisei” váltja fel. A tervezet értékelésére néhány napot kaptak az arra érdemesnek talált szakmai szervezetek: a Nagycsaládosok Országos Szövetsége és a Nemzeti Pedagóguskar jeleseinek véleményét február 24-ig várják. Az ügyben legautentikusabb szervezet, a Magyartanárok Egyesületének véleményére nem kíváncsiak a döntéshozók.
Első látásra is ugyanazt kell gondolnunk a készülő változásokról, mint sokadik megközelítésben. Hogy tudniillik, akik a jövő magyarországi iskoláiból érettségi után kikerülnek, nem versenyképes tudással lépnek ki a nagybetűs életbe, viszont kiválóan tudnak majd hátrafelé nyilazni, avítt, álszent, árvalányhajas eszméket bemagolni és álmukból felverve is képesek lesznek majd a múltba révedni. Ha ez a cél, mert ettől várja a kormány a nemzet megmaradását és Magyarország felvirágoztatását, akkor bizonyára megéri a változtatás. Abcúg nyelvünk finnugor eredete, éljen a türk vonulat, vagy bármi más, ami nem előre, hanem hátrafelé mutat.
Herczegh Ferencről tudjuk, hogy a Horthy-korszak kedvelt írója volt. Arról a kormányzóról beszélünk, akit Orbán Viktor kiváló államférfinek nevezett. Ettől még persze alkothatott minőséget is, csak hát, akiknek a kárára bekerült a mostani kánonba – Ottlik, Kertész –, nála nagyságrendekkel fontosabb írók voltak. Persze, mi nem esünk hasra egy Nobel-díj előtt, bennünket nem lehet megvásárolni holmi nemzetközi elismerésekkel, nem véletlen, hogy az Orbán rezsim hivatalos lapja, a Magyar Nemzet, annak idején meglehetősen érdekesen fogadta Kertész Imre Nobel-díját. Valami ilyesmit írtak ezek a kedves, bohó újdondászok: most már csak az a kérdés, hogy mikor lesz magyar Nobel-díjasa Magyarországnak.
Nem szó szerinti az idézet, és a másik kedvezményezettől, Wass Albertről sem fogunk idézni. Ha azt mondjuk róla, hogy megosztó személyiség, akkor nagyon finoman és visszafogottan fogalmaztunk. Egyesek szerint nagy író volt, mások úgy gondolják, hogy közepes, emberi mivoltát azonban nehéz volna magasztalni. Wass háborús bűnös és gyakorló antiszemita volt. Utóbbi magánügy is lehetne, a zsidókat, – mint ahogyan más nációk tagjait – nem muszáj kedvelni, szeretni. Csakhogy Wass 1944-ben írta a Patkányok honfoglalása című prózai művét, abban az évben, amikor a zsidóságot történelme legnagyobb tragédiája érte. Ekkor írt róluk a most érettségi tétellé magasztosított Wass, ekkor nevezte őket olyan patkányoknak, amelyek (?) befészkelik magukat a gazda házába, ellepik azt, fenekestül felforgatják, és a maguk kedvére átalakítják.
Az üldözött, a magyar és a német állam által kiirtásra szánt zsidó származású magyar emberekbe rúgott bele Wass Albert. Ezek után mondhat bármit Orbán Viktor a magyarországi zéró antiszemitizmusról. Hogy nálunk a zsidó honfitársaink – ő szokta így nevezni a Wass által patkányokként leírt nem keresztényeket – békében és biztonságban élhetnek, gyakorolhatják a vallásukat és virágoztathatják a kultúrájukat. Találkozhat akárhányszor a miniszterelnök a számára egyedül kedves zsidó szervezet vezetőjével, Wass Albert hadrendbe állítása után még a mostaninál is kevesebben fogják elhinni neki, hogy barátkozása a zsidósággal őszinte és nem számításon alapul.
