Európai szélsőjobb – Orbán hova álljon?

A Fidesz már régen rohamosan eltávolodott a középutas Európai Néppárttól, de ott igen sokáig – főként Angela Merkel kegyelméből – megtűrték. Amikor aztán kizárásáról döntöttek, Orbán, arcát mentendő, a „kilépést” jelentette be. A Fidesz 12 Európai Parlamenti képviselője azóta, frakciótagság híján, szinte minden hatáskör nélkül élvezi remek javadalmazásait, de más frakcióhoz csatlakozásukkal kivártak. Miután azonban vezetőjük ennél sokkal többre vágyik, az új parlament megalakulása után dönteni kell, hogy a két szélsőjobb formáció közül melyikhez csatlakoznak – mindkettőben szívesen látnák őket. 

Brüsszelben sokáig azt feltételezték, hogy a Fidesz az Identitás és Demokrácia frakcióba lépne. Annak hangadó vezetői, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés és Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke már a „karmelita kolostor” igen szívesen látott vendégei voltak, s nyilvánossá vált, hogy az újonnan kreált, kormányközeli magyar pénzintézet nagy összegű hitellel segítette Le Pen választási kampányát. Nem volt azonban még kapcsolat (legalábbis nem ment híre) az elveiben a Fideszhez ugyancsak közelálló Alternatíva Németországért (AfD) párttal. Emögött feltehetően az állhat, hogy Orbán nem akarja véglegesen elrontani a viszonyt a német kereszténydemokratákkal. A magyar, úgynevezett kereszténydemokrata frakció képviselőit Orbán tartalékul benn hagyta az Európai Néppártban. Ezért is kínos lenne összeszűrni a levet az AfD-vel, miközben a CDU-CSU is a leghatározottabban elítéli a kifejezett náci megnyilvánulásairól is hírhedtté vált pártot, amely ellen a napokban Németország-szerte százezres tüntetéseken tiltakoznak. 

Orbán ezért minden jel szerint a középpártoktól ugyancsak erősen jobbra álló Konzervatívok és Reformerek frakciót vette célba. Annak tagja korábbi fő (és egyetlen) uniós támasza, a közelmúlt választásokon leszerepelt lengyel kormánypárt, a PiS, nemkülönben Giorgia Meloni kormányfő Olaszország fivérei pártja. Azé, a neofasisztaként indult Melonié, akinek a múlt héten sikerült rávennie Orbánt: nyelje le a békát és adja fel Ukrajna támogatásának megvétózását az Európai Tanácsban.

A júniusi európai választásokon várhatóan mindkét említett tömörülés számottevően erősödik. Amikor Marine Le Pen Budapesten járt, a kormánysajtónak adott nyilatkozatában arról áradozott, hogy az ő két (szélsőjobb) frakciójuk majd összefog a Néppárttal (amin, úgymond, „már régen dolgoznak”), s ezzel minden megváltozhat, hiszen akkor övék lesz a többség az Európai Parlamentben. Ahol jelenleg, és várhatóan június után is három demokratikus frakció adja majd a meghatározó többséget, ha gyengülnek is: a Néppárt, a szociáldemokraták és a Zöldek.

Ám miként valósulhatna meg Orbán álma vezető szerepéről az európai politikában? A jövendő közös parlamenti frakcióban a Fidesz akárhány képviselője sehol sem lesz a lengyelek és az olaszok mögött – arról nem is beszélve, hogy két, hazánknál nagyságrenddel nagyobb ország politikusai, Kaczynski és Meloni mellett nehéz elképzelni, hogy a magyar kormányfő határozza meg a frakció politikáját. Például akkor, amikor Oroszországról, a háborúról van szó: mindkét partnere határozottan Ukrajna mellett és Putyin ellen van.

Ismerve a magyar kormányfő elszántságát, persze semmit nem lehet kizárni, hiszen más vasakat is tart a tűzben. Áprilisban például újra Budapesten ünneplik majd példaképüket amerikai hívei a Konzervatív Politika Akcióbizottság (CPAC) tagjai, mellettük más, európai Orbán-rajongók, mint Geert Wilders, a holland szélsőbb választásnyertes vezére, aki kormányfő is lehet, valamint bolgár, svéd, spanyol elvbarátok. S reménykedhet még Orbán egy igazi, nagy dobásban: amennyiben Donald Trumpot novemberben ismét Amerika elnökévé választják, első számú európai rajongójának befolyása bizony megnőhet.