"Ez így ostobaság, évente 40 ezer gyermek sorsáról van szó"

HírKlikk 2019. november 19. 08:42 2019. nov. 19. 08:42

Hiller István MSZP-s képviselő az iskolaérettség megállapításának átalakítását tette szóvá az Országgyűlésben hétfőn.

Az MSZP politikusa kiemelte: az eljárás eddig nem volt bonyolult, a gyermeket legjobban ismerők döntöttek. A szülő javaslatára vagy kérésére, az óvodapedagógussal együtt történtek megbeszélések, és megállapodtak, hogy menjen-e a gyermek iskolába, vagy sem. A tervezet ezt a rendszert kívánja megszüntetni - mutatott rá a korábbi oktatási miniszter.

Hiller István kifejtette: ezentúl a szülőnek az Oktatási Hivatalhoz kell fordulnia a saját gyermeke ügyében, és a hivatal emberei a távolból feltöltött dokumentumok, orvosi leletek alapján döntenek. Ha a szülő ezt nem fogadja el, közigazgatási pert kezdeményezhet - mutatott rá.    

Komolyan gondolják, hogy szülők ezrei arctalan és ismeretlen hivatali gárdától várhatják a megfelelő döntés megszületését?

- tette fel a kérdést.

Ez így ostobaság, évente 40 ezer gyermek sorsáról van szó - jelentette ki, és azt firtatta: tervezik-e megváltoztatni a szabályozást, vagy valóban ezt kívánják bevezetni.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára rámutatott: a kormány abból indul ki, hogy minél inkább a gyermekek érdekék szolgálja. Hasonló felkészültségű és képességű gyermekeket az ország bizonyos településein nem nyilvánítottak iskolaérettnek, máshol pedig engedtek volna iskolába menni. Kitért arra is, hogy az OECD-országok közül a legtöbb helyen a magyarhoz hasonló szabályozás van és 6 év a korhatár, elsősorban az angolszász országokban van ennél alacsonyabb kezdő időpont. Kiemelte: az új rendszer szerint, ha a gyermek fejlettségi foka olyan, lehetőség lesz arra, hogy ne menjen iskolába. Az a cél, hogy minden első osztályos körülbelül hasonló fejlettségi fokkal kezdje meg tanulmányait.

Kitért arra is, hogy nem ez volt az első intézkedés, hanem a három éves kortól kötelező óvodáztatás.

Forrás: MTI