Ezeken a területeken kellene a legnagyobb bértámogatás

HírKlikk 2020. szeptember 27. 16:22 2020. szept. 27. 16:22

Kinek a munkáját veszélyezteti leginkább a koronavírus miatti gazdasági leállás? Mennyi bértámogatásra lenne szükségük a különböző típusú vállalkozásoknak a védekezéssel kapcsolatos korlátozások hatásainak kompenzálására? Hogyan jelezzünk előre egy hirtelen gazdasági visszaesés során, ha a hivatalos statisztikai adatgyűjtés túl lassú? Ezekre a kérdésekre ad választ egy most megjelent tanulmány, amely rámutat: a legsérülékenyebb területeken – a kiskereskedelmi üzletek, alkotó, művészeti, szórakoztató tevékenységek, szállodák és éttermek – a ücégeknek 126 százalékos bértámogatásra lenne szükségük minden dolgozójuk részére.

Koren Miklós, a Közép-európai Egyetem (CEU) Közgazdaság Tanszékének professzora és Pető Rita, a Közgazdasági és Regionális Kutatási Központ (KRKK) tudományos munkatársa jegyzi a tanulmányt, amely a PLoS ONE című nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg a közelmúltban.

Koren Miklós szerint, „a tanulmány kitűnő példája annak, hogyan segíti a közgazdasági elmélet a hagyományos statisztikai adatok és az újabb adatforrások kombinálása a válság megértését, és a jövő gazdasági trendjeinek előrejelzését”. 

A tanulmány kapcsán a CEU által kiadott közlemény felidézi, hogy az Egyesült Államokban dolgozó több mint 110 millió munkavállaló közül 2020 májusára minden nyolcadik elvesztette az állását. A legnagyobb leépítések azokban a szektorokban voltak, amelyek szinte teljesen leálltak a járvány miatt. Az éttermek bezártak, az emberek nem utaztak. Az alapvető élelmiszereket és gyógyszereket leszámítva, a bevásárlások száma is drasztikusan visszaesett.  

Koren és Pető egy évtizedek óta sikerrel futó nagymintás kérdőíves adatfelvételre támaszkodott, hogy meghatározza a legsérülékenyebb iparágakat, ahol a vevőkkel folytatott személyes kommunikáció a legfontosabb. Azt találták, hogy a kiskereskedelmi üzletek, alkotó, művészeti, szórakoztató tevékenységek, szállodák és éttermek esetében az alkalmazottak több mint 38 százalékának olyan munkája van, amely gyakori személyes kommunikációt igényel. Eddig is ismert volt, hogy ezek a szektorok mennyire sérülékenyek, de a kutatás rámutatott a munkavállalók által tapasztalt nehézségek mértékére. 

Koren és Pető emellett a SafeGraph üzleti elemző cég adataira támaszkodott, hogy valós időben mérje fel a személyesen bonyolított tranzakciók számának drámai zuhanását. Az adatok számos okostelefonos appból gyűjtött anonimizált helymeghatározási információkból származnak. A vásárlói látogatások visszaesése azokban az iparágakban volt a legnagyobb, ahol a vevőkkel folytatott személyes kommunikáció a legfontosabb. Az egymást erősítő hatások következménye, hogy nagyon sok munkavállalót küldtek el, vagy kellett fizetés nélküli szabadságot kivenniük. A tanulmány számításai szerint, a legsérülékenyebb szektorokban a cégeknek 126 százalékos bértámogatásra lenne szükségük minden dolgozójuk részére. 

Forrás: Hírklikk