Ezeknek nem tanár, tanult ember kell, hanem ostoba, bólogató, megalkuvó rabszolga

Millei Ilona 2023. május 17. 07:50 2023. máj. 17. 07:50

„Ismét túl vagyunk egy fordulón, túl sok eredményről beszámolni nem tudunk. államtitkár úr tulajdonképpen összefoglalta az elmúlt tárgyalások eredményeit” – így kezdte Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke beszámolóját arról, mi is történt a szakszervezetek, a Nemzeti Pedagógus Kar és a kormány újabb egyeztetésén. A téma ismét a státusztörvény volt, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) választmányának ügyvivője pedig elmondta, a törvénynek még csak az egybeszerkesztett változatát sem kapták kézhez. Csupán szóbeli kiegészítésekből értesülhettek a tervezett változtatásokról.

Azért a kormánynak sikerült meglepnie is a tárgyalópartnereit – idézte fel Gosztonyi Gábor. Kiderült, továbbra sem engednek a heti 22-26 kötelező óraszámból. Ez volt a szakszervezetek egyik fő követelése és negligálása – mint az alelnök megjegyezte - csak azért fájó, hiszen a pedagógusok még efelett is jó néhány órát dolgoznak, tanórán felüli munkát végeznek a dolgozatjavítástól a másnapi órákra való felkészülésen át a szülői értekezletek megtartásáig. A szakszervezetek épp a munkaterhek csökkentése érdekében követelték, hogy 22 óránál magasabb kötelező óraszámot ne legyen szabad előírni a pedagógusoknak. 

Bár úgy tűnik, a szakszervezet követelése egyelőre álom marad, Rétvári Bence államtitkár mégis azt posztolta szombaton a Facebookon, „Az új pedagógus életpálya törvény végre megteremti a lehetőséget, hogy a heti 22 tanóránál többet tanítók többlet bért kaphassanak. A minősítésnek ugyanis az óraszám a legfontosabb eleme, így a bér mértékét is ez határozza meg a leginkább. Aki többet tanít, az jelentősen többet is fog keresni a kevesebb órát tartóknál.” Sőt, külön posztjában az virít: „Új pedagógus életpálya törvény: a 22 tanóra feletti órákért többlet bér jár.” Gosztonyi Gábor szerint azonban az államtitkár szombati „bejelentése finoman szólva is fake newsnak nevezhető”, mivel szó sincs arról, hogy 22 óra tanítás lenne a kötelező, és ezen felül minden pluszmunkát kifizetnének. Szerinte az ilyen megjegyzések semmi másra nem jók, mint a közvélemény oktatásban dolgozók elleni hergelésére. Gúnyosan hozzátette, azért a kormánynak is van szíve, a státusztörvény tervezetében szereplő 80 óra ingyen végzett eseti helyettesítést 60 órára csökkentették. „Micsoda nagyvonalúság” – mondta.

Nagy Erzsébet ehhez hozzáfűzte, amikor a tárgyaláson rákérdezett arra, mi lehet az alapja annak, hogy már az egyeztetéssel egyidőben beterjesztenék a törvényt, azt a választ kapta: „hát már korábban szó volt erről a május 16-i dátumról”. A PDSZ ügyvivője szerint március 31-éig kellett volna a költségvetési törvény módosítását benyújtani, ez lett volna az első „szupermérföldkő”, ahhoz, hogy egyáltalán beszélni lehessen uniós támogatásról, de ezt sem nyújtották még be. A státusztörvénnyel kapcsolatban pedig az égvilágon semmi változás nincs az előzőekhez képest, ami említésre méltó lenne. Beszélt arról is, hogy a szakszervezetek, illetve a pedagógusok számára az lenne a legfontosabb, hogy egy kiszámítható előmenetelt biztosító bérrendszer legyen, 22 óra kötelező óraszámmal, és az, hogy az összes túlmunkát fizessék ki.  Nagy Erzsébet arra kérte a pedagógusokat, továbbra is tartsanak ki, harcoljanak az ellen, hogy a státusztörvény hatályba lépjen, mert ugyan kormány az előző tárgyalás alkalmával tett engedményeket, de az még ebben a gyengített formájában is elfogadhatatlan. 

Arról egyelőre nem tudni, mikor lesz a következő egyeztetés, de az érdekképviseletek arra számítanak, hogy legalább addig nem fogják beterjeszteni a törvénytervezetet.

A pedagógusok eközben nem hagyták szó nélkül az újabb fejleményeket. Néhány reakciót idézünk a Facebookról. 

„Kezd az egész nagyon megalázó lenni, miközben az ápolóknak most emelik meg bruttó 80-90 ezrekkel a bérét júliustól, a tanárok az alap ápolói bérektől mérföldekkel leszakadva is a státusztörvényről vitatkoznak a rezsimmel, béremelésnek meg híre-hamva sincs.”

„Ezeknek nem kell tanár. Ezeknek ostoba, bólogató, megalkuvó rabszolgák kellenek, nem tanult emberek!

„Drukkolunk, de ez kevés! Nem kell bemenni tanítani!”

„Amíg nem csukjuk be az iskolákat, addig nem lesz érdemi kommunikáció. Nyakunkon a június, mire várunk még?”

„Hogy lehet olyan aljas egy államtitkár, Rétvári Bence, aki mást mond a nyilvánosságnak, mint ami a valóság? A nyilvánosságnak hazudnak! A valóság egész más!”