Takács Péter alkalmatlanságát jelzi, ami a székesfehérvári kórházban történik
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár tevékenysége volt a középpontban a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában, ahol Bánó András vendége Lakner Zoltán a Jelen című hetilap főszerkesztője, politológus és Vicsek Ferenc újságíró volt.
A székesfehérvári kórházban megjelent jelzőbaktérium az államtitkár alkalmatlanságát jelzi – mondta némi iróniával fűszerezve Vicsek Ferenc, aki szerint a legfelháborítóbb a vajúdás közben érkező „műtőssegédnek álcázott vízszerelő” esete volt. Úgy vélte, a legegyszerűbb az lett volna, ha az egészségügyi államtitkár elnézést kér az anyukától, apukától, mindenkitől, elismerve hogy hiba volt és megígéri, utánajár, miként történhetett meg. Mert ebbe az esetbe mindenki bele tudja képzelni magát, hogy mi lett volna, ha az én feleségem van ott, ha az én gyerekem születik, és ha erre a válasz csak a politikai handabandázás, az azt jelenti, hogy Takács Péternek fogalma sincs a világról.
Lakner Zoltán szerint a székesfehérvári kórházban történtek a politikai kommunikáció Mohácsa. Először Takács Péter idiótázta le Magyar Pétert, majd Bayer Zsolt azt az édesapát, akinek a gyereke éppen született. A politológus úgy vélte, Takács Péter viselkedésére talán az lehet a magyarázat, hogy „Orbán Viktor szótárában ez a szakpolitikus”.
Bánó András vendégei a műsor további részében megpróbálták értelmezni Takács Péternek azt a mondatát is, amely szerint a Tisza Párt nem több, mint egy webshop köré szervezett online pilótajáték, ahogy arra is próbáltak magyarázatot találni, miért állította a Magyar Orvosi Kamaráról, hogy elvesztette köztestület jellegét, és egy nemzetközi hálózat részeként lép fel.