Felcsuti Balázs: a demokratáknak 4-5 százalékkal kell legyőzniük a republikánusokat novemberben
Egyre nagyobb lehetett Bidenen a nyomás, ő küszködött, kapaszkodott az ellen, hogy le kelljen mondania, de elfogyott körülötte a levegő – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Felcsuti Balázs. A Bostonban élő közgazdász a jelenlegi amerikai elnök visszalépését elemezte az elnökjelöltségtől. Utolsó beszédét, amelyben Biden bejelentette visszalépését, bakizva, nehézkesen mondta el, de valószínűleg nem mesterséges intelligencia írta meg a beszédét, mint ahogy a hír felröppent – mutatott rá. „Inkább hatalmas nyomásra tehette meg ezt az általa áldozatnak nevezett lépést.”
Volt egy olyan előrejelzés az Egyesült Államokban, hogy az a párt, amelyik előbb lecseréli öreg, sebezhető jelöltjét, az fog nyerni, nyilván a republikánusok attak-lehetősége ezzel megszűnt, Kamala Harris-t nehéz lesz azzal támadni, hogy nem tud két mondatot értelmesen elmondani, vagy vezetni az országot, de Trump esetében is lehet olyan dolgokat felsorolni, amelyek az öregségre mutathatnak, de Felcsuti Balázs szerint az ő esetében nem ez lesz a támadási felület. „Hanem az iszonyatos mennyiségű hazugság, az, hogy elítélt bűnöző, és hogy a 2021 január 6-i antidemokratikus támadás az amerikai intézmények ellen az ő nevéhez kötődik, ezzel fogják őt támadni, nem azzal, hogy 78 éves.”
Harris maga a jövő vagy övé a jövő?
Sokan azt gondolták, hogy a demokrata párté nyílt konvenció lesz, ahol más jelöltek is indulhatnak, mert voltak jónéhányan, akik elnökjelöltek lehettek volna, mint Gavin Newsom kaliforniai kormányzó vagy Gretchen Whitmer Michigan kormányzója, de akár Andy Beshear Kentucky éléről – sorolta. „Egy csomó olyan jelölt lett volna, aki ringbe léphetett volna, de a demokraták nagyon gyorsan összezártak Harris mögött, úgy tűnik, nem lesz nyílt konvenció, mert még előtte megválasztják elnökjelöltnek, nem akarják a véletlenre bízni. De ha Harris elveszíti ezt a választást, akkor neki nem lesz politikai jövője, mert ez egy iszonyatosan nagy súly, viszont, ha nyer, akkor az övé a jövő. Rövid távon biztosan.”
Felcsuti Balázs elmondta, Kamala Harris okos, jó kiállású politikus, aki alelnöksége első idejében igen nehéz helyzetbe került, viszont nagyon impulzív volt az elmúlt napokban, az összes delegálthoz ellátogatott, rögtön ráugrott a kampányüzemmódra, elkezdte támadni Trumot és Biden lassított felvételéhez képest felüdülést hozott. A közgazdász rámutatott, a színesbőrűek, a nők, a kisebbségek, különösen a kisvárosiak nagy szerepet játszottak régebben, de kezdtek lemorzsolódni Biden miatt. „Azzal, hogy a két embert kicserélték 7-8 százalékot ugrott a népszerűsége. De ez nem elég, egy demokrata jelöltnek országos szinten 4-5 százalékkal meg kell verni a republikánust, mert a szavazatokat az elektori kollégium alapján számolják.” Emlékeztetett, Hilary Clinton is ezért veszített, ugyan országos szinten több szavazatot kapott, mint Trump, de az elektori kollégiumban kevesebbet.
Novemberig mindenképpen elegendő az idő, a hatalmas elkeseredettség után csodavárás van a demokrata oldalon – tette hozzá. „Az a letargia, amit Biden teljesítménye okozott, hirtelen megváltozott, és az ember azt érzi, hogy lehet valamiben reménykedni. Biztos vagyok benne, hogy sokmillióan csak arra a vártak, hogy valami más legyen. Az első nap 80 millió, az első 3-4 nap alatt 250 millió támogatói dollár gyűlt össze.”
Lehetősége van Harris-nek, hogy kicsit eltávolodjon a negatív döntésektől, mint a gázai övezet esetében, mert ezek nagyon erősen visszafogták Biden közvélemény-kutatási adatait – mondta Felcsuti Balázs. Kamala Harris most megmutathatja azokat a különbségeket közte és Biden között, amelyek nem segítették Bident, és a negatív 7 százalékhoz vezettek esetében. „Harris-en a világ szeme azzal az elvárással, hogy az ő vállán van, hogy a világot Trumptól megmentse.”
Arról, hogy Obama feleségét tartanák a demokrata oldalon biztos befutónak, azt mondta, „ha ő beszállna, lehet, meg is tudná nyerni a választást, de benne nincs meg, hogy végigvigyen egy ilyen kampányt, arról nem is beszélve, hogy elnök legyen. Ezt nagyon nagy mértékben kell akarni.”
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.